Zenés színház

Neves művésztanárok a XVI. Országos Musical&Operett Kurzuson

2021.07.07. 09:30
Ajánlom
Tizenhatodik éve kerül megrendezésre az Országos Musical&Operett Kurzus, amely ezúttal új helyszínen, neves vendégművészek részvételével ismerteti meg a fiatalokkal a zenés színházat.

A július 23. és augusztus 13. között Pétfürdőn zajló táborban a kicsik és nagyok a tánc és színészmesterség órák mellett egyedi és csoportos énekórákon is részt vesznek, a legügyesebbek pedig akár szólóban is megmutathatják magukat a záró gálán, melynek idén a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér ad majd otthont.

A Musical&Operett Kurzus felkészítő tanárai ezúttal is Szabó Szilvia énekművész, valamint Lőrincz Máté táncművész és Peller Károly, a Budapesti Operettszínház színművésze.

R6__2111-184758.jpg

Lőrincz Máté, Szabó Szilvia és Peller Károly (Fotó/Forrás: Nagy Edina és Voga Ádám)

„A pandémia nagyon sok szép feladatot vett el tőlünk, de végig igyekeztünk összetartani a csapatot. Most, hogy újra színpadra állhatunk, szeretnénk visszacsábítani a közönséget a nézőtérre és még több emberrel megismertetni a zenés színházat” – mondta el a Fideliónak Szabó Szilvia, a kurzus megálmodója és művészeti vezetője, hozzátéve, hogy a zárás alatt sem állt meg a munka, az online térbe költözve igyekeztek derűt varázsolni a nézők otthonaiba.

„A hagyományos énekversenyünket is megtartottuk, igaz sokkal kissebben és online. Talán ekkor döbbentünk rá igazán, hogy mennyire hiányzik a személyes kapcsolat, és hogy újra együtt lehessünk a próbatermekben, színpadon és a színházon kívül is.”

Idén különleges vendégtanárok is csatlakoznak a csapathoz, Ruisz Rebeka énekművész mellett Laki Péter, a Budapesti Operettszínház táncoskomikusa és Veréb Tamás énekes, dalszerző, színész – akik korábban maguk is több alkalommal vettek részt a kurzuson –, valamint Kautzky Armand is a fiatalok segítségére lesz majd a felkészülés során. Idén 42 jelentkező áll majd színpadra a gálán.

Az Országos Musical&Operett Kurzus 2006-ban musical-táborként nyitotta meg kapuit Székesfehérváron, 2013 óta pedig az operett világával is ismerkedhettek a fiatalok Várpalotán, Peller Károly vezetésével.

Idén új helyen, Pétfürdőn rendezik meg a kurzust, a cél azonban változatlan maradt: felkutatni a tehetséges fiatalokat és tanulási, valamint fellépési lehetőséget biztosítani nekik.

Az elmúlt 16 évben olyan neves vendégművészek fordultak meg a próbákon, mint például Barta Viktória, Falusi Mariann, Fehér Adrienn, Fischl Mónika, Jónás Andrea, Lőrincz Zsuzsanna, Peller Anna, Szendy Szilvi, Berkes Dániel, Demcsák Ottó, Éliás Gyula junior, Feke Pál, Nagy Sándor, Gömöri András Máté, Kozáry Ferenc és Szakál Attila, de Somogyi Szilárd Nádasdy Kálmán-díjas rendezővel is többször dolgozhattak együtt a kurzuslakók.

A tábor köré az elmúlt években énekverseny is szerveződött, ahol hazai és külhoni fiatalok egyaránt megmutathatják énekhangjukat és előadói képességeiket, a verseny fődíja pedig a trófeán túl a kurzuson való részvétel.

222431_218085101537497_7206530_n-185013.jpg

Az Országos Musical&Operett Kurzus csapata a 25. Dance Award Nemzetközi Táncversenyen (Fotó/Forrás: Országos Musical&Operett Kurzus)

A várpalotai Thury-Vár udvara mellett a kurzuslakók tartottak már záró gálát Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban  és 2011-ben Veszprémben a Petőfi színházban is, 2015-ben pedig teltházas záró koncertet adtak a Budapesti Operettszínházban. Az Országos Musical&Operett Kurzus híre külföldre is eljutott, 2011 áprilisában a csapat részt vett a 25. Dance Award Nemzetközi Táncversenyen Barcelonában, ahol musical kategóriában elnyerték a fődíjat és a legjobb előadói díjat, 2017-ben pedig dupla operett gálát rendeztek Nagyváradi Állami Filharmónia épületében.

A fiatal énekesek az elmúlt években ország számos zenés színházában sikerrel szerepeltek, a Budapesti Operettszínház mellett – ahol többek között Kardffy Aisha és Cseh Dávid Péter is megannyi szerepben látható – játszanak többek között a Madách Színházban, a József Attila Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Vörösmarty Színházban és a Magyar Állami Operaházban.

A volt és jelenlegi növendékek legutóbb a székesfehérvári Fame castingján remekeltek, Gadó Anita, Katona Klaudia, Horváth Dániel, Jenei Márton és Wéber Tamás is szerepet kapott a musicalben.

Az Országos Musical&Operett Kurzus záró gálájára jegyek az alábbi oldalon kaphatók.

Fejléckép forrása: Tatár Péter / Országos Musical&Operett Kurzus

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.