Zenés színház

Nézzen operát az interneten!

2017.10.18. 13:27
Ajánlom
Elindult az OperaVision, amelynek segítségével több európai operaház produkciói megtekinthetők a világhálón. Természetesen a Magyar Állami Operaház is részt vesz a kezdeményezésben.

Október 12-én elindult az európai operatársulatokat és fesztiválokat tömörítő szövetség, az Opera Europa új platformja. Az OPERAVISION egyik célcsoportja a laikusok köre, akikhez a portál a műfajt közelebb kívánja hozni. Az érdeklődők operaszemelvényeket, valamint a művekhez kapcsolódó történeteket és dokumentumokat ismerhetnek meg, valamint felfedezhetik négy évszázad gazdag repertoárját.

Roemo si Julieta

Roemo si Julieta

A vájtfülűeknek az OPERAVISION lehetőséget nyújt, hogy elmélyedjenek a különböző produkciókban Európa határain innen és túl, olvashassanak az adott előadásokról, és szélesíthessék tudásukat az opera műfajában. Az Opera Akadémia szekció gazdag adatbázishoz biztosít hozzáférést, a próbafolyamatokba betekintést nyújtó rövidfilmektől neves operai személyiségekkel készített interjúkig. A fiatalabb korosztály szüleikkel és tanáraikkal közösen a különböző korcsoportokra szabott különleges tartalmak segítségével ismerheti meg az opera csodálatos világát.

AZ OPERAVISION a 2018-as kulturális örökség európai évét gazdag programsorozattal kívánja megünnepelni, amellyel be kívánja mutatni, milyen sokszínű és jelentős az európai opera napjainkban. A részletes programot a szervezők az év végén hozzák nyilvánosságra.

Az új kezdeményezés az Opera Platform sikerére épül. Az Opera Europa a Kreatív Európa Program társfinanszírozásával létrehozott korábbi projektje hűséges nézőközönségre talált, videóit több mint 3 millióan tekintették meg alig két és fél év alatt. A Kreatív Európa Program újbóli támogatása 2020 decemberéig biztosítja az OPERAVISION működését.

A 2017-es év programja

  • október 15. Claude Debussy - Pelléas és Mélisande - Komische Oper, Berlin (élő adás)
  • október 20. Giuseppe Verdi - Traviata  -  a bussetói Festival Verdi
  • október 28. Richard Wagner - A Rajna kincse - Opera North, Leeds
  • november 3. Wolfgang A. Mozart - Figaro házassága - Garsington Opera
  • november 4., 11., 18. Richard Wagner - A walkür felvonásonként - Opera North, Leeds
  • november 24. Christoph W. Gluck - Le Cinesi (A kínai nők) - Palau de les Arts, Valencia
  • november 25., december 2., 9. Richard Wagner - Siegfried felvonásonként    Opera North, Leeds
  • december 10. Feliks Nowowiejski - Legenda Bałtyku (A Balti-tenger legendája) - Poznańi Operaház (élő adás)
  • december 15. Francis Poulenc - A kármeliták párbeszédei  - La Monnaie De Munt, Brüsszel (élő adás)
  • december 16., 23., 30. Richard Wagner - Az istenek alkonya felvonásonként - Opera North, Leeds
  • december 22.    Engelbert Humperdinck - Jancsi és Juliska - Magyar Állami Operaház


Az indulásor ugyancsak elérhető a honlapon

  • Bellini: Az alvajáró – Victorian Opera
  • Denisov: Tajtékos napok – Oper Stuttgart
  • Fagerlund: Őszi szonáta – Finn Nemzeti Opera
  • Händel: Acis & Galatea – Opera Theatre Company, Dublin
  • Martin: Le Vin Herbé – Walesi Nemzeti Opera
  • Puccini: Pillangókisasszony – Teatro Real, Madrid
  • Puccini: Tosca – Den Norske Opera, Oslo

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Zenés színház palotakoncertek

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.