Az interjú eredetileg az Opera Magazin 2023. nyári számában jelent meg.
Jó adottságok, képességek, készségek birtokában, ilyen kifogástalan technikával lényegében bármit énekelhetett volna pályakezdő operaénekesként is. Miért éppen a barokkot választotta? Személyes érdeklődésből? Netán úgy érezte, hogy ez művészileg olyan hiányterület, amivel „muszáj” foglalkoznia?
Nagyon kell szeretni a barokk zenét. A döntésemben annak idején ez a kötődés játszott meghatározó szerepet. Sokan énekelnek ma úgy ebből a korszakból, hogy nincs meg az a feltétlen odaadás, amit én érzek egy-egy mű, illetve e zenetörténeti periódus és stílus iránt. Kamaszként korán, 6 óra előtt kelve hallgattam a Bartók Rádióban a Notturnót, amiben rengeteg ilyen zene szólt.
A két nagy szerelem akkoriban a barokk és az impresszionizmus volt, ez a kör szélesedett ki a tanulmányaim során.
Rendszeresen jártam a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe is, ahol a kikért CD-ket fülessel hallgatva, partitúrával a kézben ismerkedtem a műfajokkal. Később adta magát a barokk, mesterkurzusokon vettem részt, versenyeket nyertem, aztán jöttek a különböző felkérések. Úgy alakult tehát, hogy az élet, a pálya efelé terelt.
Tavaly év végén, Rómában viszont egészen más szerepkörben, egy 20. századi remekműben lépett fel. Poulenc filozofikus, spirituális operája, A karmeliták párbeszédei kirándulás, kitérő volt a barokk világából?
Egyáltalán nem. Szeretném egyre inkább tudatosítani, hogy én nem barokkénekes vagyok. Specifikusan ugyan sokat foglalkozom ezekkel a művekkel, dolgozom a régizene képviselőivel, meghívásokat kapok erre a repertoárra, de ebben az évben például sokkal több Mozartot énekelek, mint barokk zenét. Poulencet semmiképp sem éreztem kirándulásnak, abszolút otthonosan mozogtam abban a zenei közegben is. Olyan szempontból volt kihívás, hogy
a Római Operaház egyike a legnagyobbaknak Európában; a zenekar is óriási, Poulenc hangszerelése sűrű, úgyhogy fel kellett nőni a feladathoz.
A visszajelzésekből az derült ki, hogy sikerült. Megérett rá a hangom. Lelkileg is megérintett a darab, Emma Dante rendezése csodálatos volt. Mostanában azon dolgozom, hogy a repertoárom romantikus operákkal bővüljön.
Baráth Emőke (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi / Erato)
Említette Mozartot. Itt, az Operaházban annak idején a Figaro házasságában debütált, a Don Giovanni és a Jiří Menzel-féle Così fan tutte után az Idomeneo Iliája lesz a negyedik Mozart-szerepe itthon...
Nem először éneklem; a 2016-os Budapesti Tavaszi Fesztiválon Vashegyi György vezényletével, nemzetközi énekesgárdával, koncertszerűen adtuk elő az Idomeneót a Müpában. Barbarina, Zerlina, Despina egyféle szerepkör volt; hasonló típusok, nem igazán mély és komplex karakterek. Ilia viszont nagyon összetett és drámai figura. Mozart meglehetősen vastag zenekari alapot komponált hozzá. Nem könnyű és nem is könnyed szerep. Ilia egy fiatal lány, de sorsában ott rejlik a tragikum.
Barokk vonalon emlékezetes, műfajhatárokat feszegető, illetve műfajokat vegyítő előadás volt Purcell „semi-operája”, A tündérkirálynő, amelyet Almási-Tóth András film noir-stílusban rendezett meg. Az Idomeneóban most ismét együtt dolgoznak. Milyen a közös alkotói munka?
Mindkét előadás díszletét Sebastian Hannak tervezte. Ő egy önálló stílussal, jellegzetes kézjeggyel rendelkező, énekesbarát alkotó. Zeneileg ez fontos, hiszen egy minden szempontból hatékony, jó díszlet segíti a hang áramlását is.
A szerkezeti elgondolás és bizonyos látványelemek érzésem szerint felidézik majd A tündérkirálynő filmes világát.
A The Fairy Queen leginkább színészi kihívás volt számomra. Purcellnél nincs konkrét cselekmény, Almási-Tóth András írt köré egy történetet. Mindannyian élveztük a közös munkát; fantasztikus hangulatú előadás született, és e film noir-jelleghez remekül passzolt a csatolt jazz műfaja is. András felkészült rendező, aki nagyon türelmesen és rugalmasan dolgozik az énekesekkel. Sokat beszélgetünk az adott figuráról, és hagyja, hogy a saját ötleteinket is belevigyük, így a próbafolyamat során dolgozzuk ki a karakterünket. Az Idomeneo zenéje gyönyörű, a szerep is az, úgyhogy tényleg öröm foglalkozni vele.
Baráth Emőke Iliaként az Idomeneóban (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)
Tekintettel az eddigi repertoárjára, a barokk operáknak köszönhetően igencsak elmélyült a mítoszok, hősköltemények, eposzok világában. A számtalan legendás hősnő közül van olyan, aki különösen közel került Önhöz?
Ami legtöbbször megtalált, és pályám kezdete óta folyamatosan visszatért, az Eurüdiké alakja, Monteverdi, Gluck, mostanában pedig Haydn operáján keresztül. Minden mitológiai alak rendelkezik szimbolikával, jelképez valamit. Lehet, hogy valamiféle párhuzamot kellene találnom az életemben az ő sorsával?
Úgy érzem, most már érdemes volna még jobban utánanéznem, hogy feltárhassam Eurüdiké figurájának mélyrétegeit.
Kicsit már idegesített, hogy mindig ezt a karaktert kell énekelnem, aki bejön, szenved és meghal már a darab elején. Haydnnál azt éreztem, hogy nagyon jó énekelnivaló; azért is, mert nagyon nehéz, vagyis igazi kihívás. És Eurüdiké gyönyörűen hal meg nála. A sok mitologikus figura közül kifejezetten szeretem Monteverdi Odüsszeusz hazatérésében Minervát. Grandiózus karakter, ezáltal a számára komponált, drámaibb színekkel megtűzdelt zene is az. Lemezre vettem, koncerten énekeltem, és a jövő évben is fogom egy turné keretében.
Ritkaságok, különlegességek…?
Számos Cavalli-mű, például az Elena, ami egy újrafelfedezett opera. De ilyen volt a L’Ipermestra is, amelynek a Glyndebourne Fesztivál keretében tartott újkori bemutatóján énekeltem.
Poulenc kapcsán említette a repertoárnyitást. Mi most az irány?
Az Aranykor: Mítosz-koncerten adok ebből egy ízelítőt, ugyanis a két korai Mozart-operából, A pásztorkirályból és a Mitridatéból vett áriákon, Haydn Berenice-jelenetén, valamint Gluck Orpheusz és Eurüdikéjének részletén túl Rossini-áriákat is fogok énekelni. Úgy választottuk ki az esten elhangzó darabokat, hogy meg tudjam mutatni általuk a hangom jelenlegi képességeit, színeit, dimenzióit. És igen,
e törekvés része Rossini, a bel canto, a romantika felé történő nyitás.
Persze lassan, megfontoltan, vigyázva, és követve az intuíciót, hogy technikailag kényelmes, előadói szempontból színvonalas és hiteles legyen az, amit vállalok. Számomra a zene szent, olyan tiszta valóság, amelyet tényleg csak művészi alázattal, a tudásunk legjavával szabad és lehet művelni. Itt minden szónak, minden hangnak értelme van, amiért előadóként felelősséggel tartozom.
Fejléckép: Baráth Emőke (fotó/forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)
hírlevél
