Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

2021.02.25. 09:50
Ajánlom
1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

A tűzvész után a herceg azonnal megkezdte a károk felmérését, és elrendelte a színház rendbetételét. Az újranyitásra kastélyhoz méltó zeneművet szeretett volna választani, ezért Haydntől rendelt operát az alkalomra.

A zeneszerző, aki általában mások által készített librettókhoz írt zenét, mint oly sokszor, ezúttal is Pietro Travagaliát – aki egyébiránt az operák jelmez- és díszlettervezője is volt egyben – szerette volna megkérni a megfelelő alapmű feldolgozására. Az újjáépítés miatt azonban Travagalia nem tudta vállalni a munkát, ezért

Haydn maga választotta ki az átdolgozandó művet.

Végül Cimarosa L’infedeltà fedele című operájára esett a választása, átírta a címet és átalakította a librettót. A bemutatóra azonban még várni kellett, mert a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás, és így a bemutató dátuma is hónapokat csúszott.

Travaglia8-094906.jpg

Pietro Travagalia díszlete a fertődi Esterházy-kastély színháztermének színpadán (Fotó/Forrás: Eszterháza Központ)

Az opera végül 1781. február 25-én csendült fel Eszterházán, a premier pedig akkora siker lett, hogy az akkori szokásoktól eltérően még évekig repertoáron tartották.

A siker ellenére Haydn elég hamar, mindössze egy évvel a bemutató után átdolgozta az operát, szintén nagy sikerrel: ezek főként dramaturgiai változtatások voltak az új szereplőgárda adottságaira szabva. A szerző zenei módosításokat is végzett: Perrucchetto gróf szólama basszusból tenor fekvésbe került át.

1784-ben már Bécsben játszották a darabot, az egyik előadásán II. József személyesen is tiszteletét tette.

Mai mellőzöttsége annak tudható be, hogy az opera autográf kézirata – melyet az Országos Széchenyi Könyvtár őriz – csak töredékesen maradt fenn. A BBC az 1950-es években kísérletet tett a partitúra kiegészítésére a németre fordított változat alapján. Áttörést egy véletlenül felfedezett, torinói példány jelentett, amely teljes egészében tartalmazta ugyan A hűség jutalmát, azonban arra is fény derült, hogy Haydn a művet többször is átdolgozhatta, rövidítéseket hajtva végre a zenei anyagon, különösképpen a recitativókon.

A mai napig kérdéses, hogy az eredeti bemutatón mely részek hangzottak el valójában.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.