Tisztázzuk a dolgokat, mert ő is így kívánná, jóllehet kevés muníciót hagyott hozzá. A napokban elhunyt Mátyus Zsuzsa ugyanis varázslatos, ám titokzatos személyiség volt.
Hat operaházi évadon át közvetlen munkatársa, Lőrinczy György (a Budapesti Operettszínház főigazgatója) mondja: csak most tudtam meg, hány esztendős volt. Életének 85. évében érte a halál – ez a szokásos közlemény formula.
Zsuzsa az 1950-es évek közepe táján, egyes források szerint 1953-ban, huszonévesen, került a Magyar Állami Operaházhoz. Az eleinte vékonyka évadkönyvben, az 1966/67-esben még sajtóelőadóként szerepel, a 90. évadtól már színházi, illetve sajtótitkár egészen 2002. április 30-ig, nyugdíjazásáig.
2001. október 30-án köszönt el tőle a Ház, az eseményről készült fotón amolyan „Te rongyos élet” gesztussal néz az objektívbe Kovács János, Csák József és Anatolij Fokanov (még nem volt magyar honpolgár) társaságában. Kérdezhetik, honnan tudom mindezt? Nos, azokból az évadkönyvekből, amelyeket évtizedeken át ő szerkesztett. A legutolsó, általa összeállított krónika a 2002/2001-es szezon eseményeiről számolt be.
Mátyus Zsuzsa Plácido Domingóval (Fotó/Forrás: Mátyus Zsuzsa családi archívuma)
Ma, a Gutenberg-galaxis gyengélkedése idején is páratlan kincsestár e könyvecskék sorozata. Ahogy a múltról néha felelőtlenül összevissza beszélő rendezők is az Operaház megnyitásának 100. évfordulójára készült kötet mintaszerű függelékéből igazíthatók ki. Zsuzsa ennek összeállításában is oroszlánrészt vállalt.
Lőrinczy megjegyzi: „Sokszor jut eszembe, ha valamilyen kiadványt készítünk a Budapesti Operettszínházban. Ő gondosan ügyelt rá, hogy mindegyik szereposztásról jelenjen meg fotó – hitelesítve az eseményeket –, ne a fényképészeti »truváj« döntsön.” Rátér szerteágazó munkájuk más tanulságaira: „Mátyus Zsuzsa volt az első profi színházi kollégám, az ő mentalitása, a művészekhez való viszonya hatott és hat igazgatói működésemre.
Zsuzsi minden tudását megosztotta velem.
Ferencsik János Mátyus Zsuzsának dedikált fotója (Fotó/Forrás: Mátyus Zsuzsa családi archívuma)
Márpedig sokat tudott: őrizte a ház hagyományait, számítógép és internet nélkül fantasztikus archívumot állított fel és kezelt. 23 évesen léptem be az Operaházba, nyilván azért is szerződtettek, hogy legyenek friss ötleteim. Ezeket, például a premier előtti beszélgetéseket, a Királyi Lépcsőházbeli matinékat, nemcsak nyitottan fogadta, hanem lelkesen támogatta.”
Lelkesedés – csekély eltéréssel többen is felidézik a Lőrinczy György által formába öntött, Mátyusra oly jellemző történetet. A nagy énekes délelőtt porig alázza Zsuzsát, aki az egész éjszakát átzokogja. Másnap este ugyanezt a művészt hatalmas bravózással tapssal, a páholyból félig kilógva ünnepli. Férje, Vajda Tibor döbbenten kérdezi: megőrültél? Zsuzsa átszellemülten válaszolja: olyan csodálatosan énekelt…
Kincses Veronika, Kossuth-díjas szoprán, a Bécsben élő bariton, Gáti István, az MTE rektora, Szakály György, Uzoni Mária volt protokoll titkár ugyanazt mondja: Zsuzsa számára csakis a teljesítmény számított. Ismerte a magánéleti gondokat, de sosem élt az információikkal vissza. Tőle mindenkinek jutott egy jókedvre derítő mosoly – erre emlékeznek valamennyien, és elgondolkoznak, milyen keveset tudnak az ő életéről. Ami valószínűleg sosem volt a sajátja, uralta a színház és hosszú évekig a szülők ápolása. Majd feltűnt mellette volt egyetemi szerelme, Vajda Tibor. Ez a házasság is a szakmát támogatta, koncertekre, előadásokra jártak, kifelé jőve az ismerősök meghallgathatták bölcs, elemző véleményüket. El ne felejtsük, hogy a Kroó György vagy Fodor Géza kaliberű esztéták abszolút partnernek tekintették Mátyus Zsuzsát.
Azt mondhatom, vele „apai örökségem” egy részét veszítettem el.
Mátyus Zsuzsa munka közben (Fotó/Forrás: Mátyus Zsuzsa családi archívuma)
Hiszen a Film, Színház, Muzsika szerkesztőjéhez is elküldte írógépen szerkesztett esemény előrejelzéseit. Felnőtt fejjel, más orgánumoknál nekem ugyancsak jutott e papírra készült hírlevelekből, amelyekkel kétségtelenül megelőzte korát. Az újságírók igényeit, lehetőségeit kitűnően ismerte, a kevésbé tájékozottakat remek háttéranyagokkal látta el. Csodás rábeszélőképességével győzte meg a húzódozókat: X-nek vagy Y-nak meg kell szólalnia. Sosem működött sajtó elhárítóként, tisztelte a művészeket, és soha nem tekintette őket faragható tárgynak, mint ma némelyek.
Zsuzsát nehéz volt nyugdíjasnak elképzelni – állítja Lőrinczy. Hívta, kóstoljon bele a koncertszervezésbe a Hamari Júlia Énekversenynél, a Budapesti Operabarátok Egyesületénél. A Budapesti Fesztiválközpontban teljes visszavonulásáig még elbűvölte a tanulni kész fiatalokat. Szász Andrea, aki az Operaháztól szerződött át a Müpához, Koch Andreával (Átrium) egyetértve úgy véli, hogy a mai színházi kommunikátorok középnemzedéke Mátyus Zsuzsa köpenyéből bújt elő.
Intézmény volt, noha nem tartotta magát annak. Még föl sem mértük, távoztával mekkora a hiányunk.
hírlevél
