Zenés színház

Ókovács és Baán is folytathatja?

2012.07.28. 14:24
Ajánlom
A Kormányszóvivői Hivatal közleménye szerint Ókovács Szilveszter és Baán László munkájára is számítanak a jövőben.

A kormánybiztosok felmentéséről szóló július 27-i döntés hátteréről kiadott közleményt az alábbiakban változtatás nélkül idézzük:

"A Kormány 2012. augusztus 31-i hatállyal felmentette Dr. Baán Lászlót, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójával kapcsolatos feladatok ellátásáért, Dr. Budai Gyulát, az elszámoltatási és a korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért, továbbá Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház irányításáért felelős kormánybiztosokat. Ezt megelőzően a Kormány a félidőhöz érkezett kormányzás eredményeinek és feladatainak értékelése keretében meghallgatta a kormánybiztosokat - a munkájukról készült beszámolókat áttekintette, megtárgyalta és elfogadta. A Kormány megköszönte munkájukat és elismerését fejezte ki kormánybiztosi tevékenységükkel kapcsolatban. Megállapította, hogy közreműködésükre és tudásukra a jövőben is szükség van, Baán Lászlóra a nemzeti képzőművészeti gyűjtemények előtt álló feladatok, Ókovács Szilveszter esetében pedig az Opera és az Erkel Színház jövője kapcsán. Budai Gyula jelenleg, és a jövőben is államtitkárként folytatja munkáját a Vidékfejlesztési Minisztériumban, elszámoltatási kormánybiztosi tevékenységéről pedig augusztus 20-át követően - Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral együtt - tételesen tájékoztatja a magyar közvéleményt."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.