Három évvel ezelőtt Szentendrén indult útjára az egyedülálló színházi együttműködés, a Co-Opera: a Szentendrei Teátrum, a debreceni Csokonai Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Budapesti Operettszínház társulata a Magyar Állami Operaház szólistáival együtt lépnek fel most Szentendrén június 29-én. A Szentendrei Teátrum 50. születésnapját ezzel a rendhagyó operagálával is ünneplik, amelyet Szabó Máté rendez. Vele beszélgettünk.
Mozart, Donizetti, Rossini, Bizet, Delibes operáiból ad elő részleteket húsz művész. Hogyan kapcsolódnak majd egymáshoz az egyes részletek?
Különleges kísérletnek gondolom, ahogyan az egymáshoz kapcsolódó részletekből egyszer csak létrejön egy történet, arca, arculata lesz.
Felszabadultsággal, kellő kreativitással érdekes este születhet belőle. Dinyés Dániel zeneszerzővel, az est karmesterével lehet közösen gondolkodni, tele van ötletekkel, kivételesen leleményes zenész. Ez örömzene, lesznek például olyan duettek, amelyeket nem ketten, hanem több pár énekel együtt, kvázi dupladuett, vagy egy tercettben minden hangfajból ketten szerepelnek, ilyen nincs, de nevezhetjük például „terc-szextettnek”. Nevezhetjük, de nem nevezzük. Ez egy lehetőség arra, hogy elszabadulhasson velünk együtt a néző fantáziája is. Ezek a nagyon ismert művek így összeeresztve valójában egy izgalmas kísérlet részei.
Tavaly Mozart Figaro házassága c. operáját rendezted meg Szentendrén. Az opera is rengeteg lehetőséget ad a játékosságra, a humorra, a különböző rendezői ötletek megvalósítására. A prózai színházból jöttél, a történet vagy a zene adja a rendezéskor az első impulzusokat?
Erősek azok az élmények, amikor vagy „átjön” egy opera vagy falat képez a néző és a színpad között a dermedt unalom. Gyerekként több olyan előadást is láttam – akár meghökkentőeket is – ami akkor felvillanyozott. Amikor valódi kapcsolat, valós helyzet jön létre az énekesek között, attól másként szól a zene is. Ha újra tud teremtődni az a helyzet, az a pillanat, amiben a zeneszerző alkotta meg a művet, akkor a zene is hitelesebben szól, mint hogyha az ember csak hiszi, hogy színházban van, de közben mégsem.
A zene indítja el bennem a történetet, az köt a Földhöz, abból indul el a történet. Olykor a költészettől mentesen is meg kell vizsgálni a szikár alaphelyzetet, s utána lehet a folyamatot kívülről is szemlélni.
Ha az ember már látja a racionális kiindulópontot, ami létrehozta a zenét, akkor hagyhatja, hogy hasson rá a zene.
Szabó Máté (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)
Mi alapján válogattátok a gála szerzőit, egyes zenei részleteit?
Azok a művek alkotják a műsor gerincét, amelyeket a Co-Opera a létrejötte óta műsorára tűzött. De szerepelnek benne olyan művek is, amelyeket pusztán szeretünk.
Egészen más megrendezni egy opera előadást, mint áriákból, elhangzó részletekből törekvésed szerint előadássá szerveződő estét rendezni. Mennyiben más egy ilyen rendezői munka?
Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés.
Adottak az alapanyagok, a legjobb szerzők, a legkiválóbb előadók, a szabadtér, a nyár, csak jól kell összekeverni. Szabadtéren, azáltal, hogy nem vagyunk dobozba zárva, az érzékivel is jobban kapcsolatba kerül az ember. A lényeg, hogy jólessen.
Kapcsolódó
Fischl Mónika: „Ez az este örömzene lesz”
Első szerepe operaszerep volt, ma az Operettszínház primadonnájaként ismerjük Fischl Mónikát, akit nyáron egy operagálán is hallhatunk Szentendrén. Interjúnkban felelevenítettük pályájának lényeges mozzanatait.
Bár éppen a tavalyi szentendrei Figaro házassága rendezésed egyik különlegessége a dobozokból kialakított díszlete volt.
Sokfelé utaztunk azzal az előadással, arra is utalás volt. Mint egy barátságos fekete-lyuk, ami a központban van, kinyílik, s magába szippant mindannyiunkat. Valami, amit kívülről látunk, hogy azután belülről is rácsodálkozhassunk. Számos olvasata van.
Mindig rendező szerettél volna lenni, vagy voltak kitérők?
Mindenkinek megvan a maga útja, és sokszor az ember arra is hallgat, hogy mit látnak bele. A színház és a zene iránt is vonzódtam. Fiatalon, amikor bekerülünk a világba, rengeteg lehetőség nyílik meg előttünk. Nem feltétlen azokon kezdünk haladni, amelyek aztán a jövőt jelentik. A színpadról például tanulságos volt, látni azt, hogy mi hasznos, ha elhangzik egy nézőtérről, s mi nem az. Hogy mennyire más állapot fent lenni. Egészen más állapotban indul el az ember egy próbán a nézőtér és a színpad felé. Más gondolkodásmódot és identitást jelent.
Pályafutásod elején nagyon sok prózai művet rendeztél, később egyre több zenéset. Korábban a lehetőségek, a bátorság hiányzott ehhez?
Az elején egyrészt magamat is fegyelmezni igyekeztem, másrészt a zenés színházi lehetőségek csak később adódtak. Érdekes terápia számomra a zene a színházban. Egy keskeny sávon is simán végigsétál az ember, de ha az életveszélyes magasságban van, eluralkodhat a félelem. A mélység tudata más állapotba hoz. A zene segít arra gondolni, hogy mi van előttem, azáltal, hogy magára irányítja, el is tereli valamiről a figyelmet. Különbség az idő-tényező. A prózai színházban a te kezedben van, a zenés színházban a kotta határozza meg.
Végeredményben mindkét esetben, ahogyan a valóságban is – ha lehet ilyet mondani – relatív az idő.
Felkértek olyan előadásra is, ahol téged kértek meg egy születő zenés mű megrendezésére. Izgalmas lehet ezt a kezdetektől látni.
Öröm, ha egy zenés mű egy-egy momentuma közös alkotói beszélgetésből születik meg és különös élmény valamit először hallani.
Szentendre, a város hangulata mit ad hozzá az estéhez?
Közel lakom hozzá, mindig örömmel megyek Szentendrére, és rácsodálkozom, hogy ez ma van és itt. Az első szentendrei előadásoknál díszletként használták a várost, és valóban, bárhová le lehetne rakni a nézőteret. Amióta megépült a színpad és a nézőtér, a város foglalja magába a színházat. Egy biztos, mindkét eset örömet okoz.
Fejléckép: Szabó Máté. Fotó: Gálos Mihály Samu.
A június 29-i operagáláról bővebben itt tájékozódhat, illetve a jegyét is megválthatja a Szentendrei Teátrum honlapján.
hírlevél
