Zenés színház

Opera egy miniszterelnökről

2006.07.25. 00:00
Ajánlom
Opera készül Pierre Elliott Trudeau volt kanadai miniszterelnök életéről. A torontói Harbourfront Centre jövő nyári programján szereplő bemutató a 2000-ben elhunyt államférfit Fidel Castro és Mao Ce-tung társaságában jeleníti meg a színpadon.

George Elliott Clarke kanadai költő soha sem szavazott Trudeau-ra, azonban kiemelkedő jelentőségű személyiségnek tartja, akiről érdemes operát írni. A montreáli születésű politikusról ellenfelei is elismerték, meghatározó szerepet játszott Kanada fejlődésében.

1968-79, illetve 1980-84 közötti miniszterelnöksége idején számos ellentmondásos manővert hajtott végre, a kanadai kétnyelvű törvény beiktatásától kezdve Mao Ce-tungnál tett látogatásán át Fidel Castróval fenntartott barátságáig. Ő volt az első nyugati vezető, aki fogadta John Lennont. Clarke szerint Trudeau volt az első kanadai politikus, aki érdemes volt arra, hogy merényletet kövessenek el ellene.

A kortárs, jazz, kínai és kubai zenei elemeket tartalmazó partitúrát D.D. Jackson jegyzi, az államférfi nemzetközi karrierjét utazásai és a más kultúrákkal való párbeszédei mentén mutatja be.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Zenés színház palotakoncertek

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.