Zenés színház

Operák a Covent Gardenből

2010.01.27. 11:17
Ajánlom
A Cinema City négy mozikomplexumában a londoni Királyi Operaházból (ROH) közvetít különleges előadásokat a CineMaestro operafilmprogram keretében.

Győrött, Miskolcon, Pécsett és a fővárosban (Cinemy City Aréna) februárban lesz az első operafilm-premier, amelyen Figaro házassága című Mozart-operát láthatják az érdeklődők. Ezt követően hónapról hónapra újabb klasszikusokat élvezhetnek különleges körülmények között az operabarátok, akinek a látvány mellett olyan zenei élményben lehet részük, amilyet egy kiváló akusztikájú koncertteremben vagy az operaelőadás helyszínén élvezhetnének.

A Cinema City úgy állította össze az idei operafilm-programot, hogy az a legigényesebb operarajongóknak maradandó élményt nyújtson, ugyanakkor az érdeklődőknek, a műfajjal ismerkedőknek is vonzó legyen. A CineMaestro esti előadásain kívül délutáni vetítések is lesznek, a Cinema City e programmal, a gyerekekre fokuszálva, bővíteni szeretné az opera-, illetve komolyzene-kedvelők táborát. Ehhez - Leonard Bernstein, a világhírű karmester után „szabadon" - az előadásokat megelőzően rövid, érdekes zenetörténeti és az opera keletkezéséhez kapcsolódó színes, hasznos információkat is kapnak a nézők, de az előadás készítésének kulisszatitkaiba is bevezetést nyernek.

15 fő feletti iskolás csoportok kedvezményes jegyáron tekinthetik meg az előadásokat.

A CineMaestro sorozat, amelynek védnöke Szinetár Miklós, a következő előadásokkal várja a közönséget: Figaro házassága (február), Álarcosbál (március), Carmen (április), Rómeó és Júlia (május), Don Giovanni (június).

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház tévé

Nézze meg a Budavári Palotakoncertet a tévében!

Ahogy minden évben, idén is volt operettgála a budai Vár Oroszlános Udvarában. Az Operettszínház sztárjai léptek színpadra Lőcsei Jenő rendezésében. Ha lemaradt róla, vagy szeretné újraélni a pillanatait, augusztus 20-án megnézheti a tévében.
Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”