Zenés színház

Operák a MET-ből

2013.06.13. 12:06
Ajánlom
Klasszikus olasz és francia operákkal várja közönségét a nyár folyamán az Uránia. Játsszona Fidelióval, és vegyen részt a Carmen vetítésén!

New York legendás operaháza, a Metropolitan Opera produkciói közül Bizet-, Verdi-, Rossini- és Puccini-kompozíciók előadásainak vetítését tűzte műsorára a filmszínház. Verdi két operáját, A trubadúrt, illetve a Traviatát június 26-án és július 24-én vetítik, míg Bizet Carmenjét június 19-én és szeptember 22-én láthatja a közönség Elīna Garanča, Roberto Alagna és Mariusz Kwiecien főszereplésével. Rossinitől - Verdihez hasonlóan - szintén két alkotás szerepel a programban, mindkettő először látható az Uránia műsorán. Július 10-én nem kevesebb, mint hat tenor társaságában énekli Renée Fleming az Armida címszerepét, melyet a rendező Mary Zimmerman „eltemetett gyöngyszemnek, igazi kincsesládának" nevezett, augusztus 7-én és szeptember 14-én pedig A sevillai borbély lesz műsoron a bel canto koronázatlan királyával, Juan Diego Flórezzel és Joyce DiDonatóval a főszerepekben. A válogatásban Puccini Turandotja is helyet kapott augusztus 21-én, a címszerepben a minszki születésű Maria Guleginával. 

Az első két játékos, aki 2013. június 17-ig helyesen válaszol az alábbi kérdésre, partnerével részt vehet a Carmen MET-produkciójának vetítésén 2013. június 19-én.

Milyen nemzetiségű Elīna Garanča, aki jórészt a MET-beli Carmen-debütálásának köszönhetően vált világsztárrá?

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.
Zenés színház opera

Megházasodott Jonas Kaufmann

Elnézést a bulvárhírért, de sok Jonas Kaufmann-rajongó olvas minket, ezért nekik fontos lehet. A világhírű tenor elkelt!
Zenés színház magazin

Egy női párbaj és egy gyorsan megírt operett története: Luxemburg grófja

Újra látható az Operettszínházban Lehár Ferenc klasszikusa, a Luxemburg grófja, főszerepben Fischl Mónikával. Az ünnepelt énekesnőről és az öregecske udvarlójáról, és persze az igaz és nem annyira igaz szerelemről és a nagy tévedésekről szóló operett, a műfaj egyik legmulatságosabb története.