Zenés színház

Operaritkaság a Gerai Állami Színházban

2011.01.30. 10:12
Ajánlom
Walter Braunfels Ulenspiegel című művét tűzte műsorra január 27-én a németországi Gerai Állami Színház.

Michael Oldag, a gerai színház rendező-operaigazgatója szerint Walter Braunfels a 20. század egyik úttörő német zeneszerzője volt Richard Strauss és Alban Berg mellett. 1882-ben született, A madarak című operáját 1920-ban elsöprő sikerrel mutatták be Münchenben, 1925-ben a kölni zeneművészeti főiskola rektorává nevezte ki a város akkori polgármestere, Konrad Adenauer. Braunfels 1918-ban katolizált - utána az Ulenspiegellel témája miatt nem akart foglalkozni -, a nácik zsidótörvényei miatt azonban műveit betiltották. 1954-ben hunyt el.

Az opera alapjául Charles de Coster 1878-ban megjelent regénye, a Thyle Ulenspiegel és Lamme Goedzak legendája szolgált. Matthew Oldag úgy fogalmazott: Braunfels és kortársai, az elfeledett operák szerzői stílusa ugyan a késői romantikában gyökerezik, de optimizmus és kísérletezés jellemzi őket. Műveikben gyakran elmosódik a határ az úgynevezett komoly és szórakoztató zene között és gyakran integrálják műveikbe a dszesszmuzsikát. A mű ősbemutatóját 1913. november 4-én tartották Stuttgartban, az előadás karmestere Max von Schilling volt. 

A három felvonásos Ulenspigel színpadképét a zeneszerző unokája, a nemzetközi hírű építész, Stephan Braunfels tervezte (az ő nevéhez fűződik többek közt a müncheni Pinakothek der Moderne). A produkciót Jens Troeater dirigálja, a címszerepet Keith Boldt kanadai tenor énekli. A premiert megelőzően kiállítás nyílt a 20. század (újra) felfedezett operáiról, amely március 6-ig látható a teátrum előcsarnokában.

A gerai színház két alkalommal vendégszerepelt már Magyarországon, a "Bartók+..." Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon: Alban Berg Wozzeckjével és Benjamin Britten Lukrécia meggyalázása című operájával mutatkoztak be.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Tánc

A tánc az emberi faj lételeme, mondják az antropológusok

Azt gondolhatjuk, a tánc csak szórakozás és nem tartozik az emberi faj legfontosabb létfunkciói közé. Az antropológia azonban mást mond. VIDEÓ!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház sziget

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.
Zenés színház puccini

A legrangosabb Puccini-fesztiválon mutatják be Káel Csaba rendezését

Puccini Lidércek című operáját a festői olasz városban viszik színpadra a PFZ és a Pécsi Balett előadásában.
Zenés színház opera

Sonya Yoncheva kiáll Domingo mellett

A fiatal bolgár szoprán, Sonya Yoncheva szerint, aki majdnem tíz éve dolgozik a spanyol tenorral, Domingo igazi úriember. Anna Nyetrebko vagy Daniel Barenboim viszont hallgat. Európában nem mondták le az énekes koncertjeit.
Zenés színház hír

Közleményt adott ki Domingo ügyében a nevét viselő fesztivál

A Plácido Domingo Classics Fesztivál közleménye nem utal arra, hogy a tenor #metoo-botrányára kíván reagálni, de beszédes, hogy két nappal a kirobbanása után tették közzé.
Zenés színház hír

A San Franciscó-i opera lemondta Domingo koncertjét

A világhírű spanyol operaénekes október elején koncertezett volna San Franciscóban, a szexuális zaklatások vádjai miatt mondták le fellépését.