Zenés színház

Operasztár-csinálók

2010.01.28. 03:05
Ajánlom
Egy brit tévéműsorban popénekesek versenyeznek abban, ki énekel jobban operát, míg a BBC rádióadója új tehetségeket keres. Akik döntenek: Rolando Villazón, Katherine Jenkins és Kiri Te Kanawa.

Az ITV-n január 15-én sugározták először a Popstar to Operastar első adását, amelyben nyolc popipari híresség indult el, hogy az opera műfajában is megmutatkozzon (vagy fogalmazhatnánk úgy is: megismerkedjen vele, hiszen saját bevallásuk szerint többeknek ez az első találkozása az operával). A szombat esti fő műsoridőben sugárzott programban Rolando Villazón és Katherine Jenkins nemcsak zsűritagok, hanem mentorként is segítik a versenyzőket, akik közül ketten már kiestek a nézők szavazatai alapján. A folytatásban már nem reménykedhet a Blur-tag Alex James - annak ellenére sem, hogy a Maestro című, ki a jobb amatőr celebkarmester tematikájú versenyt megnyerte - és Vanessa White, aki a The Saturdays nevű lánycsapat által került a hírességek közé. Versenyben van még Jimmy Osmond, Bernie Nolan, Kym Marsh, Darius Campbell, Danny Jones és Marcella Detroit, a két operaénekes mellett kritikusokként Laurence Llewelyn-Bowen - aki egykor maga is operaénekesnek készült, majd médiaszemélyiség lett belőle - és Meat Loaf foglalnak helyet. A műsor nem aratott osztatlan elismerést az operisták között, Ian Storey tenor például a műfaj kiárusításának nevezte.

A BBC Radio 2 az ITV műsorát komoly kritikával illető Kiri Te Kanawát nyerte meg tehetségkutató sorozatához, amelynek győztese szeptemberben felléphet a Proms in the Park koncertjén, és részt vehet az olaszországi Solti Te Kanawa Academia háromhetes mesterkurzusán. A jelentkezőknek egy operaária felvételét kell elküldeni a csatornának, a márciusi meghallgatások helyszíne Cardiff, Belfast, Glasgow, Newcastle, Manchester, Birmingham és London lesz. A 15 elődöntős a rádióadásokat megelőzően az új-zélandi születésű énekesnő tízórás kurzusán vesz részt, majd a péntek esti Friday Night is Music Night programban lépnek a zsűri és a közönség elé. Az öt legjobb énekes közül a szeptember 3-i döntőben dől el, kié lesz a The Radio 2 Kiri Prize.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

A csodálatos Esztergom

Ismerje meg a Dunakanyar egyik gyöngyszemét, Esztergomot.
Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Fidelio Tours

Babits Mihály fecskefészke Esztergomban

Ma este, a Partitúra kulturális kalandtúra ismétlésében bejárhatjuk Esztergomot, virtuálisan megnézhetjük a Babits-ház híres autogramfalát is. 19 órakor kapcsoljanak a Fidelióra, a Facebook-oldalunkon is elérhető lesz a Partitúra, amelynek két műsorvezetője: Miklósa Erika és Batta András. Itt pedig most elmeséljük a Babits-nyaraló rövid történetét.
Zenés színház

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Könyv

13 millió forintért kelt el a szemétben talált Harry Potter-kötet

A szemfüles megtaláló egy iskolai könyvtár selejtezéséről mentett meg három első kiadású kötetet, köztük egy keménytáblásat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.
Zenés színház gyász

101 éves korában elhunyt Jurenák Ida, az Operaház legidősebb tagja

Az énekkar egykori szólamvezetője élete utolsó éveit az Ódry Árpád Művészotthonban töltötte, haláláról a Magyar Állami Operaház adott hírt.