Zenés színház

Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval - Díjkiosztó gála (november 17.)

2008.11.06. 00:00
Ajánlom
Az Armel Produkció, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Pannon Filharmonikusok a Mezzo Televízióval együttműködésben új operaversenyt alapított Magyarországon, amelynek célja, hogy új és klasszikus művekkel, friss és már ismert tehetséggekkel fedezzük fel újra az opera műfaját és színpadi hagyományait. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a versenysorozat díjkiosztó gálájára!

A megmérettetés különlegessége az, hogy komplex előadói díjakért zajlik, tehát az énekesi teljesítmény mellett a színpadi mozgás és a színészi tehetség egyaránt számít. A versenyzőket kétkamarás zsűri értékeli, amelynek maximum öttagú alsóházában a meghívott operaházak igazgatóiból/képviseléőiből áll, a végső döntésben nagyobb súlyt kapó felsőházában pedig a Mezzo Televízió igazgatója, egy nemzetközi hírű énekes és egy nemzetközileg híres rendező foglal helyet. Az idei zsűrik tagjai: Kamara II. – Michael Capasso, a New York-i Dicapo Opera igazgatója, Jerzy Snakowski, a gdanski Balti Opera igazgatója, Alain Surrans, a Rennes-i Opera igazgatója; Kamara I. – Philip de la Croix, Marton Éva, valamint Anatolij Vasziljev.

A legjobb férfi és női előadó díja egy önálló est, amelyet 2009. szeptember 21-én mutatnak be és vesznek fel a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A versenyt rendező Armel Produkció alapító partnerei Mezzo Televízió és a Szegedi Szabadtéri Játékok mellett a Szegedi Filharmonikusok és a Pannon Filharmonikusok.

Kérdésünk: Hány operaénekes vesz részt a versenyben? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba! A válasz mezőbe csak a helyes válasz betűjelét írja!)

A - 18
B - 19
C - 20

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen három szerencsés megfejtő két-két jegyet nyer a versenyt záró november 17-i gálára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház bartók plusz 2018

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház bartók plusz 2018

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Zenés színház opera

Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője

Százhuszonöt éve, 1893. június 15-én halt meg Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője. A jubileum alkalmából Erkel-emlékévet tartanak.
Zenés színház bartók plusz 2018

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Zenés színház hír

Goethe-éremmel tüntetik ki Eötvös Pétert

A világhírű zeneszerző-karmester, korunk egyik legjelentősebb operaszerzője Német Szövetségi Köztársaság hivatalos érdemjelét veheti át augusztus 28-án Weimarban.