Szurdi Miklós |
A sokféleség a melódiáknak nem ártott, ám a cselekményt igencsak erőltetetté, túlbonyolítottá tette. A premiert február 21-én tartották, és a legpesszimistábbak is legalább kétszáz előadást jósoltak. Nem lett igazuk. A gazdasági világválság első jeleinek köszönhetően a Király Színházban ötven este után új bemutatót tartottak. A darab sikere azonban mégsem maradt el. Még abban az évben Viktoria und ihr Hussar címmel Bécsben színpadra került, és 105 előadást ért meg.
Új évadot egy ilyen, nagy apparátust kívánó előadással megnyitni mindenképp dicséretes vállalkozás. Látszik, hogy Székesfehérváron nagy gondot fordítottak a műfajhoz szükséges külsőségekre. A jelentős létszámú kar minden tagjának más-más ruhát tervezett Fekete Monika, nem egyen-méretben, egyen-szabásminta alapján készültek a jelmezek. El lehet időzni a részleteknél. Például a pekingi képben a férfiak magasra tornyozott, tradicionálisnak ható parókáinál. Vagy azon, hogy a nagyköveti rezidencia fogadásán szerencsére nem találni két ugyanúgy öltözött dámát; mi több, a hölgyek kontyait is nagy műgonddal készítették a fodrászok. Ügyeltek arra, hogy bonvivánok és a táncoskomikus lakkcipőt kapjon, a primadonna toalettjei decensen elegánsak legyenek, és nem feledkeztek meg a kalapkölteményről sem. Ahogy mondani szokták: van itt mindenben anyag.
A színorgia a fényekben folytatódik. Igaz, már az némi megütközést kelt, hogy mikroportot kapnak a főbb szereplők, de egy operettet kék, lila, piros fényekben énekelni igencsak bizarr. Mondhatni olyan abszurdum, hogy pláne. (Talán a Bál a Savoyban az egyedüli, amelynél kivétel tehető.) Bár ha egy bonviván kettesével veheti a lépcsőfokokat, és a primadonna melléülhet a lépcsőre, már mindegy, milyenek a fények.
A darabban számos ziccerszerep van. Závodszky Noémi él az alkalommal, hogy vérbő Riquette-et állítson elénk. Mosolyában mindig van valami huncutság. A helyzetet azonnal átlátja. Nem lehet becsapni, mert ő vezet mindenkit az orránál fogva. Ez a nő tudja, hogyan kell bánni a férfiakkal. Brunner Márta a címszerepet és Ach Wongot is játssza, no nem egyszerre. Utóbbi határozottan jobban áll neki, mert a naivákat mindig egyfajta rosszul értelmezett pátosszal ábrázolja. A kínai lányt alakítva tipegve, tágra nyitott szemmel csodálkozva komikai képességről tesz tanúbizonyságot. A kínaiságot azzal is jelzi, hogy magasabb hangon, zártabban, csipogva beszél, ám amikor ez az „otthoni” jelenetek dalaiban is jelentkezik, tökéletesen érthetetlenné teszi azt, amit énekel. Füredi Nikolett szép, komoly, tartásos Viktória. Az előadás legjobbja pontosan kidolgozott, mozdulatról mozdulatra felépített kamaraalakításával Rosenthal temetkezési vállalkozó apró szerepében Kozáry Ferenc.
Szakácsi Sándor meghívottként játssza Webster nagykövetet. Személyében egy megtört öregember látható a színpadon, aki ha énekelni kezd, még inkább sajnálatra méltóvá válik. Ennek, sajnos, nem a dalszövegben rejlik az oka, hanem a fals hangokban. Nem énekel rosszul Gerner Csaba, de már megjelenésének hamis külsőségei, a krémmel barnított arc, a palócos „a” hangok előrevetítik a későbbiekben felvonultatott ripacsériát, amelynek köszönhetően Jancsit kizárólag a Győzike-show és más cigány-sztereotípiák segítségével formálja meg.
Ketten, Moravetz Levente és Szurdi Miklós jegyzik az előadást. A műsorfüzet szerint közösen gondolták ki a produkciót, és hol közösen, hol a rendezői székben egymást váltva valósították azt meg. Elképzelhető, hogy a kevesebb rendező több eredménnyel járt volna.
(2006. október 26. 19:00 Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre: Viktória; km.: Webster: Szakácsi Sándor, Viktória: Füredi Nikolett, Miki gróf: Keller János, Ach Wong: Brunner Márta, Koltay László: Buch Tibor, Jancsi: Gerner Csaba, Riquette: Závodszky Noémi, Kínai, Rosenthal: Kozáry Ferenc, Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Alba Regia Vegyeskar, a színház tánckara és stúdiósai; díszlet: Libor Katalin; jelmez: Fekete Monika; koreográfus: Halmi Zoltán; zenei vezető: Döme Zsolt; karmester: Drahos Béla; dramaturg: Moravetz Levente; rendező: Moravetz Levente és Szurdi Miklós)