Zenés színház

Operettkoncert Rost Andreával

2005.11.05. 00:00
Ajánlom
Eddig nemigen történt hasonló komoly- – vagy talán könnyűzenei? – esemény Magyarországon. Rost Andrea operettet énekel. Csak operettet. A Nemzeti Hangversenyteremben rendezik az eseményt, november 7-én este.

Természetesen lehetett már hallani Liszt- és Kossuth-díjas, Érdemes művész operaénekesnőnket a Szuperkoncerten és idén nyáron Plácido Domingóval operetett énekelni, de hát most először épül hangversenye csak Lehár, Kálmán, Strauss-művekre. A Nemzeti Hangversenyterembe neves szólistákat – mint Roberto Saccá és Anatolij Fokanov – hívott vendégül, akikkel duettet is énekel például A cigánybáróból (Ki esketett?), a Csárdáskirálynőből (Emlékszel még?), A víg özvegyből (Ajk az ajkon), illetve hallható lesz a Csárdáskirálynő és A denevér egy-egy fináléja – természetesen a sok szólón kívül.

Rost Andreát amúgy néhány nappal később a Zeneakadémia közönsége is hallhatja, 11-én Mozart-estet ad. Ritkaság ez a két egymást követő alkalom itthon, hiszen a világhírű operaénekesnő folyamatosan utazik, már két évvel budapesti debütálása után, 1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett. Majd következett a milánói Scala, a Salzburgi Ünnepi Játékok, a párizsi Bastille Opera, illetve a Amerikában a chicagói, Los Angeles-i és a washingtoni opera, s persze a Metropolitan New Yorkban.

Egyik Partnere, Roberto Saccà korunk egyik vezető lírai tenorja. Az olasz–német származású művész 1995-ben robbant be a nemzetközi zenei életbe, amikor a Bécsi Ünnepi Játékokon, Nikolaus Harnoncourt vezényletével elénekelte Haydn Orfeo és Euridike című operájának férfi főszerepét. Azóta keresett énekes, akit valamennyi neves operaház szívesen lát vendégként. Repertoárját főként Mozart, Rossini, Donizetti és Verdi művei alkotják.

Fokanov Anatolijt jól ismeri a hazai közönség, bár Oroszországban született, s tanulmányait a novoszibirszki Zeneakadémián végezte énekes, pedagógus és karmester szakon. Több éves vendégszereplést követően 1992-ben lett a budapesti dalszínház tagja.

A november 7-i operettkoncertet nagy várakozás előzi meg, ám aki nem jut be a hangversenyterembe, az előcsarnokban felállított kivetítőkön követheti figyelemmel az eseményt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Színház

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.