Zenés színház

Óriási siker Németországban

2014.12.09. 15:16
Ajánlom
A BB Promotion meghívására a Budapesti Operettszínház musical csapata ötödik éve járja Németország nagyvárosait A Szépség és a Szörnyeteg című előadással. A szoros nemzetközi versenyben a Disney cégtől elnyert turnélehetőség eredetileg három évre szólt, de a szervezők a nagy sikernek köszönhetően 2018-ig meghosszabbították a vendégjáték-sorozatot.

Alan Menken-Howard Ashman-Tim Rice A Szépség és a Szörnyeteg című musicaljének előadása, amit a Budapesti Operettszínház 2005 óta játszik Böhm György rendezésében, München, Köln, Drezda, Mannheim, Düsseldorf, Bécs, Frankfurt, Baden-Baden, Lipcse, Hamburg, Zürich, Essen és Bréma után ezúttal Berlinben, az Admiralspalast-ban mutatkozott be.

A nagy siker ezúttal sem maradt el - a közönség állva tapsolt a múlt hétvégi premieren. Külön öröm a társulat számára, hogy a november 29-i bemutatón részt vett Lutz Riedel, a német szövegek írója, aki elmondta: minden idők legjobb A Szépség és a Szörnyeteg előadását látta, a legtöbb humorral és szívvel és a színpadon, nem beszélve a Broadway színvonalú éneklésről.

Lőrinczy György első ízben utazott a Budapesti Operettszínház főigazgatójaként Berlinbe, de mint elmondta, főigazgatóként legalább annyira büszke a csapatra, mint turné-producerként volt. Büszkeségre nem csak a kétszeres németországi állótaps miatt van ok. Egy időben az Admiralspalastban zajló előadással, Budapesten az Isten pénze című musical második szereposztás bemutatójának örülhetett a színház és a magyar nézők. November 28-án, pénteken és 29-én, szombaton a musical társulat és a balettkar összjátékában, kettős szereposztásban került színpadra Dickens klasszikusa, melyben Földes Tamás alakítja Ebenezer Scrooge, lelketlen milliomost. Tette ezt a péntek esti bemutatón, mely után repülőre ült, hogy Perc úrként a berliniek szívébe is belopja magát A Szépség és a Szörnyeteg turnéján. Földes Tamásnak ilyen sűrű hétvégéje talán még sosem volt, hiszen két premier érte két nap alatt, két országban.

Míg Földes Tamás a kezdetektől játssza Perc urat a Disney-musicalben és jól ismeri őt a német közönség, addig Szentmártoni Normannak először nyílt alkalma Gaston szerepében bemutatkozni a BB Promotionnak. "Köszönhető" mindez váltótársának, Németh Attilának, aki szombaton szellemként kísértett a Nagymező utcában, szintén az Isten pénze főszerepében. Norman nem csak a közönség, de a producerek elismerését is elnyerte. A Budapesti Operettszínház új generációjából Normannal együtt hárman is színpadra léptek a hétvégén Berlinben, köztük a Szörnyeteg szerepében Barkóczi Sándor, Szépségként, vagyis Belle-ként pedig Jenes Kitti. Mellettük Polyák Lilla, Bálint Ádám, Sánta László, Sz. Nagy Ildikó, Vörös Edit, Bardóczy Attila, Magócs Ottó és a már említett Földes Tamás volt látható a szombat esti premieren.

A Szépség és a Szörnyeteg turnén az Operettszínház új generációjának több tagja is részt vesz, köztük Lángőr szerepében Angler Balázs valamint Belle és Tea mama szerepében Kisfaludy Zsófia. Így a már jól ismert sztárok mellett az új generáció tíz tagjából ez az ötös fogat is hozzájárul az előadás külföldi sikeréhez. A bemutatót hatalmas fogadással ünnepelték meg a színészek és az alkotók. Erre volt is okuk, hiszen tizenkilenc alkalommal, előadásonként ezer háromszáz ember tekintheti meg minden idők egyik legelbűvölőbb családi musicaljét Berlinben. Három hét után az ünnepeket már Münchenben tölti majd a társulat, ahol újabb négy héten át játsszák a darabot, mely az év második felében Düsseldorfba és Kölnbe utazik.

Az ötvennégy előadásos Berlin-München turné minden előadására elkeltek a jegyek, így rendhagyó módon plusz előadásokat kellett betenni. Ezzel a turnéelőadások száma eléri a háromszázat. Ez a siker pedig köszönhető a turné többi szólistájának, Homonnay Zsoltnak, Füredi Nikolettnek, Oláh Tibornak, Petróczi Gábornak, Siménfalvy Ágotának, Fekete Kovács Verának, Ábrahám Gabriellának, Szabó Dórának, Aczél Gergőnek és a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.
Színház

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.
Színház

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Plusz

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.
Zenés színház

Vörös Szilvia és Pasztircsák Polina is szerepel a Scala Ringjében

A két énekesnő koncerten énekelt már Milánó világhírű operaházában, ám színpadi szerepben mindketten A nibelung gyűrűje tetralógiában láthatók először a Scalában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Vörös Szilvia és Pasztircsák Polina is szerepel a Scala Ringjében

A két énekesnő koncerten énekelt már Milánó világhírű operaházában, ám színpadi szerepben mindketten A nibelung gyűrűje tetralógiában láthatók először a Scalában.
Zenés színház magazin

A jövőt ki ismeri? – Erkel István királyát rögzíti az OPERA

Ünnepi nyitódarabnak szánták, ám a reméltnél jóval huzamosabb keletkezéstörténet és küzdelmesebb sors jutott osztályrészül Erkel Ferenc utolsó operájának, az István királynak, amellyel hamarosan felfedezésértékű találkozásunk lehet.
Zenés színház magazin

Főnix a hóesésben

Nomen est omen – tartja a régi mondás, amelyre keresve sem találhatunk jobb példát, mint Velence operaháza. A Teatro La Fenice színpadára, azaz a Főnix névre keresztelt, és szó szerint hamvaiból – nem is egyszer – újjáépült dalszínházba érkezik 2026 elején a Magyar Nemzeti Balett, hogy A diótörő című produkcióval kápráztassa el a kifinomult közönséget.
Zenés színház ajánló

Sztárvendégek érkeznek az operaházi Tosca-előadásokba

Először lép színpadra az Operaházban Ailyn Pérez, a New York-i Metropolitan csillaga, valamint Vladislav Sulimsky, a szentpétervári Mariinszkij Színház vezető énekese a Tosca 2026. február 7. és 24. között látható sorozatában.
Zenés színház ajánló

Csillagok találkozása – közös gálát rendez a Fővárosi Nagycirkusz és a Budapesti Operettszínház

Február 10-én kedden 19 órától egyetlen alkalommal látható a Csillagok találkozása, a Fővárosi Nagycirkusz és a Budapesti Operettszínház különleges gálaestje a Fővárosi Nagycirkuszban.