Nem ez az első találkozása rendezőként ezzel az operával. Miben lesz most más, mint a korábbiak?

Magát az operát immár negyedszer rendezem, de ezt a változatot, amelyet Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv és Rékai Nándor állítottak össze, most állítom színre először. Korábban a kolozsvári verziót, az úgynevezett ősváltozatot használtuk, aminek a kicsit hosszabb narratívái, a jobban kibontott jelenetei közel állnak hozzám, mert több teret adnak a rendezéshez. Ezt az átdolgozást viszont azért szeretem, mert lendületes, dinamikus és száguldó, mint egy Verdi-opera.

Kesselyák Gergely karmester is arra hívta fel a figyelmet, hogy a most bemutatásra kerülő verzió a lendületessége és a dinamikája miatt sokkal közelebb áll a mai közönséghez.

Én ehhez hozzátenném, hogy ez azért is érdekes, mert Nádasdyék célja éppen az volt, hogy Egressyhez képest visszatérjenek, közelítsenek a Katona József által írt eredeti szöveghez, és az abból sugárzó drámai erőhöz. Ennek tudatában ez igazán izgalmas megállapítás.

A Bánk bán próbája a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon (Fotó/Forrás: Éder Vera / Co-Opera)

Mi lehet a titok, aminek köszönhetően ennek a műnek évszázadok után is van aktualitása?

Könnyű fogódzót találni és hidakat építeni a nézőkhöz ezzel a kétszázéves művel akár politikai, akár filozófiai gondolatok mentén is. De leginkább azért tartom nagyra Katona drámáját – amit nemrég megrendeztem a Nemzetiben – mert a szerző a konfliktusokat nem politizálással vagy didaktikus tézishalmazokkal, hanem valódi emberi sorsokat bemutatva tárja elénk. Azt szoktam mondani, hogy

Olyan örök és egyetemes emberi érzelmek, indulatok és gesztusok fűtik a történetet, mint a szerelem, a hűség, a megbocsátás, a kegyelem és az irigység, a gyűlölet és a féltékenység. Ebből az alapanyagból készült az opera, amely a zene erejével még költőibb magaslatokba emeli a tragédiát.

A dramaturgiával és a szöveggel együtt a látványvilág is modern, izgalmas lesz?

A látványvilág kapcsán is két világ és két igazság találkozásából indultunk ki. A teret és a jelmezeket is úgy terveztük meg Cziegler Balázs díszlettervezővel és Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel, hogy a kettősség érzetét ébresszék. Van egy meghatározó díszlet, amibe beékelődik egy anyagában és fraktúrájában is eltérő, geometrikus elem. Az egyik kő vagy követ imitáló fém, a másik pedig plexi. A jelmezeknél is is jól látható lesz ez a kettősség. Mindebből adódóan a látvány terén valóban jelentősen elmozdulunk a ma világa felé.

Mindig az alkotói oldalon képzelte el magát? Az előadói oldal, a reflektor sosem vonzotta?

Ezek a vágyaim és reményeim elmúltak a gyerekkori szereplésekkel. (nevet) Édesanyám drámapedagógusként és magyartanárként otthon Kárpátalján diákszínjátszó kört működtetett, amiben egykor én is felléptem. Hamar rájöttem, hogy én inkább rendezni szeretem azt, ami a színpadon történik. Van egy határozott emlékem arról, ahogy másodikos vagy harmadikos kisdiák koromban Döbrögit alakítom, és egy osztálytársam Ludas Matyiként már harmadjára veri rajtam vissza…  Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy utána már legfeljebb csak verseket mondtam, szavalóversenyekre jártam. Kamaszként azonban már határozottan tudtam, hogy rendező szeretnék lenni.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Vidnyánszky Attila (fotó: Éder Vera / Co-Opera)