Zenés színház

Orosz operával indítja következő évadát a Scala

2022.06.08. 10:10
Ajánlom
Meghirdette 2022/23-as évadát a milánói Scala, melynek során 14 opera- és 9 balettprodukciót mutatnak be. Az intézmény továbbra is foglalkoztat orosz művészeket, nyitóelőadása pedig a Borisz Godunov lesz.

Csak az orosz politikától, nem az orosz kultúrától határolódik el a milánói Scala, tették egyértelművé az intézmény vezetői az évadbejelentő sajtótájékoztatón. Az intézmény korábban megvált Valerij Gergijev orosz karmestertől, mert nem volt hajlandó elhatárolódni Oroszország Ukrajna elleni inváziójától, ám szemben a moszkvai Marinszkij Színház művészeti igazgatójával,

azok a művészek, akik nem töltenek be hasonló, politikai színezetű funkciót, továbbra is felléphetnek az operaházban.

Így a jövő évadban újra színpadra lép Anna Netrebko is, 2023 június-júliusában Verdi Macbethjének női főszerepét énekli majd.

Orosz művel indul december 7-én az évad, Muszorgszkij Borisz Godunovját a főzeneigazgató, Riccardo Chailly vezényli, aki 1979-ben, a darab legutóbbi, scalabeli bemutatóján az akkori karmester, Claudio Abbado asszisztense volt. A mű, amely a színlap szerint

Muszorgszkij felkavaró freskója a hatalom brutalitásáról és magányáról,

Kasper Holten rendezésében lesz látható (akit a hazai közönség elsősorban A kékszakállú herceg vára 2018-as rendezéséből ismerhet). A címszerepet az emblematikus orosz basszus, Ildar Abdrazakov énekli majd.

Az évad további részében az intézmény az olasz és a nemzetközi repertoár közti egyensúlyra törekszik, Franco Zeffirelli születésének századik évfordulója alkalmából felújítják emblematikus Bohémélet-rendezését, a női főszerepekben Marina Rebekával és Irina Lunguval, színre kerül a Lammermoori Lucia a főzeneigazgató vezényletével, Lisette Oropesa és Juan Diego Flórez főszereplésével, és az André Chénier is, melyben Yusif Eyvazov és Jonas Kaufmann énekli majd a címszerepet. Az olasz barokkot képviseli a műsoron Leonardo Vinci Li zite 'ngalera című operája és

egy különlegesség a 20. század elejéről, Italo Montemezzi darabja, a L’amore dei tre re, Àlex Ollé és a La Fura dels Baus produkciójában, Michele Mariotti vezényletével.

A nemzetközi repertoárt képviseli a Salome Damiano Michieletto rendezésében, a produkció karmestere Zubin Mehta lesz. Színre kerül a Hoffmann meséi, a Ruszalka, a főszerepben Olga Bezsmertnával és Dmitrij Korcsakkal, a Figaro házassága és a Peter Grimes is. Koncertet ad többek között Daniel Harding, Michael Volle, Markus Werba, Renée Fleming és Vittorio Grigolo.

Fejléckép: A milánói Scala (fotó/forrás: Jean-Christophe Benoist / Wikipedia)

Az orosz inváziótól való elhatárolódást követeli Valerij Gergijevtől a Scala

Kapcsolódó

Az orosz inváziótól való elhatárolódást követeli Valerij Gergijevtől a Scala

A milánói Scala főigazgatója Dominique Meyer és a milánói polgármester, Beppe Sala felszólították a közismerten Putyin-párti orosz karmestert, Valerij Gergyijevet, hogy határolódjon el Oroszország ukrajnai inváziójától, különben nem vezényelhet tovább a dalszínházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: Tannhäuser

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, a Tannhäuserről. 15 sor zenés színház.
Zenés színház kritika

A diktatúra nem egyetlen ember bűne – a Borisz Godunovot mutatták be Amszterdamban

Nagy várakozás előzte meg, hogy a sokáig házi őrizetből dolgozó Kirill Szerebrennyikov hogyan viszi színre Muszorgszkijnak a zsarnokság természetrajzát bemutató operáját, a Borisz Godunovot.
Zenés színház ajánló

Bayreuthi Ünnepi Játékok: idén is élőben követhetjük a fesztivál nyitóelőadását

Kizárólag a Cinema MOM moziban lesz látható a világhírű fesztivál élő közvetítése. Július 25-én Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját vetítik élőben Matthias Davids új rendezésében, Daniele Gatti zenei vezetésével.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: A nürnbergi mesterdalnokok

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, A nürnbergi mesterdalnokokról szól. 15 sor zenés színház.