Ha valaki énekel, a testét és a lelkét is vásárra viszi. Az énekes van a kirakatban, és a közönség úgy gondolhatja, rajta múlott, hogy jó vagy rossz az előadás. Ez egy kényes foglalkozás.
Igen, de a legtöbb buktatót át lehet ugrani azzal, ha az énekes a legteljesebben felkészül. Nekem fontos, hogy legyen időm megtanulni a szerepet, hogy benne legyen a torkomban és a fejemben.
Egy szerep megtanulása így több hónapot is jelenthet?
Szeretem, ha biztonsággal mehetek már a hathetes próbafolyamatra, de sajnos egyre kevesebb a tanulásra fordítható idő. Tudom, hogy a 21. században minden gyorsul, de az ember anatómiája nem változik ilyen gyorsan. Fejben hamar meg lehet tanulni egy szerepet, de az izmoknak több időre van szüksége. És nem lehet megspórolni az énektanárt sem.
Komlóssy Erzsébet volt a legfontosabb tanárod és mentorod. Hogyan találkoztál vele?
Miatta kezdtem énekelni tanulni. Gyerekkoromban sokan mondták, hogy szép hangom van, de a mi családunkban senki nem volt hivatásos zenész, és ezért én sem gondoltam a zenei pályára. Aztán egyszer elmentem a könyvtárba, ahol kiválasztottam egy lemezt, mert nagyon tetszett az énekesnő ruhája a borítón. Komlóssy Erzsébet lemeze volt. Meghallgattam, két nap múlva pedig már mentem beiratkozni a zeneiskolába, mert azt mondtam, hogy ha ez az éneklés, akkor én énekes szeretnék lenni. Tizenöt éves voltam.
Gál Erika mint Carmen (Fotó/Forrás: -Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)
Tehát mégsem csak a ruha tetszett!
A hang egészen elvarázsolt, és azok az érzések, amiket Erzsébet közvetített. Később úgy alakult, hogy az 1998-as Simándy Énekversenyen (az egyetlen énekversenyen, amin részt vettem) Komlóssy Erzsébet zsűritag volt, és rögtön felfigyelt rám. Azt mondta, hogy szívesen foglalkozna velem, és hogy szeretné, ha én lennék az utódja. Akkor gyökeresen megváltozott az életem, nincsenek rá szavak, milyen boldog voltam. Olyan viszonyunk volt, ami több volt, mint mester és tanítványa viszony. Szinte a gyerekének fogadott, a vér szerinti gyerekeivel pedig máig tartjuk a kapcsolatot. Napokban ünnepelné a születésnapját.
El tudod mondani, milyen érzés, amikor az ember operát énekel? Hiszen ez egy különleges tevékenység: erősítés nélkül beénekelni hatalmas tereket.
Egyetlen szóval: katarzis. Ritka az a pillanat, amikor az érzi az ember, ennél jobban már nem tudná csinálni. Nem is mindig előadáson, hanem próbán is megtörténhet ez a testen kívüli élmény. Ami egy csoda.
Gál Erika Fenéna szerepében a Nabucco c. operában (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)
A színpadon átadhatja magát az énekes ennek az élménynek?
A színpadon koncentrálni kell. Ezt is Erzsébet szokta mondani: ne te sírj, hanem a közönség. De éppen azért kell stabil technikára szert tenni, azért kell nagyon jól megtanulni a szerepet, hogy bele tudjak bújni a szereplő bőrébe, és amikor már meg tudok felelni a technikai kihívásoknak, akkor születhet meg a művészet.
Nem sok interjú készül veled, pedig sok előadásban énekelsz, és mindig kiválóan. Visszahúzódó vagy?
A színpadon szeretném megmutatni, ki vagyok, nem akarok a csapból is folyni. Pedig tudom, hogy szükség van erre a karrierépítéshez.
Igazság szerint most is vonakodva jöttem ide, interjút adni neked, de most már örülök, hogy beszélgetünk. Magamtól viszont nem jelentkeznék, hogy tessék velem interjút csinálni.
Szigorúan szétválasztom a magánéletemet és a művészit, de egyiket sem tudnám elhagyni az életemből. Akkor vagyok művésznő, amikor bemegyek a színházba. Most Gál Erika vagyok, anyuka, feleség és barátnő.
Meghatározó szerepeid voltak Carmen és Sába királynője. Közben az jut eszembe, hogy egyáltalán nem tűnsz olyan karakternek, mint ők.
Éppen azért szeretem a színházat, mert olyan lehetek, amilyen magamtól nem vagyok. Másmilyen Carmen voltam huszonöt és harminc évesen, sőt, voltam Carmen terhesen is, nagy pocakkal, mert be kellett ugranom valaki helyett. Idén elmaradt az egész széria, amit nagyon sajnálok. Azt hiszem, most tudnék az a Carmen lenni, akit Bizet vagy Mérimée elképzelt. [Mérimée az opera alapjául szolgáló regény szerzője – a szerk.]
Gál Erika mint Carmen (Fotó/Forrás: Éder Vera / Magyar Állami Operaház)
Miért?
A tapasztalat miatt. Ez az, amit a fiatalok nem tudnak elvenni tőlünk, a magánéleti és a szakmai tapasztalat. Ha a művész ezeket összegyűjti, összegyúrja és bele tudja építeni a szerepeibe, az nagyszerű.
Másképp nő egy nő huszonöt és harminc évesen, negyvenévesen pedig már csak ránéz egy pasira, és az elég.
Mit tanácsolnál a tizenöt évvel ezelőtti önmagadnak?
Hogy ne legyen türelmetlen. Fiatalon olyan voltam, hogy ide nekem az oroszlánt is. De hálás vagyok, hogy Komlóssy Erzsébet tanácsára több szerepet is visszautasítottam. Akkor nehezen viseltem, de Erzsébetnek igaza volt, mert még nem voltam készen rájuk. Akik akkor elém kerültek, azoknak egy része már nincs a pályán, mert hiába indultak ígéretesen, vagy nem sikerült nekik az a szerep elég jól, vagy korán elhasználták a hangjukat. Én meg évekig kaptam olyan szerepeket, hogy majdnem sírva fakadtam, de akkor is jártam szorgalmasan énekórákra és korrepetitorhoz, amikor „csak” harmadik dáma voltam a Varázsfuvolában. Végül az élet igazságot tesz, és megtérült a várakozás és befektetett munka.
Gál Erika Örzse szerepében a Háry Jánosban (balra Haja Zsolt) (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia / Magyar Állami Operaház)
Ha Carmen más is mint te, épp ellenkezőjét éreztem, amikor Erda szerepében megjelentél A Nibelung gyűrűjében. Azt mondtam, ezt nem énekelheti más, csak Gál Erika. Hogy érezted magad abban a szerepben?
Nagyon jól. Erda az ősanya, akiben végtelen bölcsesség van, akinek nincsen szüksége külsőségekre. A nagy művészeknek sem kellenek a pózok, nincs szüksége kiegészítő tevékenységekre. Erda egy olyan figura, aki az ősi bölcsességet képviseli, a nyugalmat. Ezt a fajta nyugalmat én is érezni szoktam, persze korántsem tudok mindent, nehogy félreérts. De bennem is van egy ősanya. Mindig is anya akartam lenni, erre készültem már óvodás koromban is. Azt gondoltam, hogy lányos anyuka leszek, de két fantasztikus srácom lett.
Ők is elmennek az operába meghallgatni téged?
A nagyobb már kamaszodik ehhez, focistának készül, és nagyon tehetséges. A kisebb viszont boldogan jön a próbákra, az előadásokra, minden Gioconda-előadáson ott volt. Biztos vagyok benne, hogy színházban fog dolgozni, most éppen operaénekesnek készül. Miután hallotta a Turandotot José Curával a Margitszigeten, megtanulta Kalaf áriáját, úgy kivágja a tetejét, hogy csak pislogunk. Otthon színházat rendez, lámpákkal, függönnyel.
Férjed, Szvétek László szintén operaénekes. Otthon is olyan vicces, mint a színpadon?
Az csak hiedelem, hogy egy buffo karakter otthon is olyan humoros, mint a színpadon.
Gál Erika Amneris szerepében az Aidában (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)
Mezzo és alt szerepeket is énekelsz, nagy hangterjedelmed van. Ezen kellett dolgozni?
Természetesen adottság is kell hozzá, de nagy munka van abban, hogy ne szóljon a mezzo hangja három színben a három lagéban. A legtöbb mezzónak a középhangokkal van problémája, abban megy tönkre, hogy a középlagéban elkezdi a „mellezni”.
Érzed, hogy melyik volt a jó előadás? Mikor vagy elégedett?
Vannak pillanatok, amikor érzem, hogy nem tudnék ennél többet adni, de nem minden előadáson élem meg a katarzist. Ritka az az előadás, amikor igazán feloldódhat az ember. A kontroll, a figyelem, az kell. De érzem, hogy valami rendben volt, vagy ha valamit elrontottam.
És olyankor hajlamos vagy marcangolni magadat?
Nem, de szigorú vagyok magammal, magasak az elvárásaim. Már édesapám is arra tanított, hogy ha valamit csinálok, csináljam tökéletesen.
Ez teher is lehet.
Igen, és tud bántani, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Olyankor elgondolkodom rajta, min lehet javítani. Most Ónodi Márta nénihez járok tanárhoz, Sümegi Eszterrel együtt. Eszterrel sok előadásban szereplünk együtt, és nagyon jó barátnők vagyunk. Eszter mindig megmondja az őszinte és építő véleményét, örülök neki.
A Sába királynője korábbi előadása Gál Erikával a főszerepben (Fotó/Forrás: Vermes Tibor)
Hogyan kell vigyázni egy hangra?
A Jóisten vigyáz rá, és jó tanárokat ad. Helyes technikával lehet rá vigyázni, de a hang alapvetően isteni adomány. A tehetség pedig bizonyos mértékig teher, ha van, akkor nem lehet lógatni a lábat, dolgozni kell. Nem a babérokon ülni.
Ezek szerint hiszel?
Igen.
Mit jelent ez az életedben?
Tizennyolc éves voltam, amikor felnőtt fejjel megkeresztelkedtem, mert annyi olyan dolog történt az életemben, ami józan ésszel megmagyarázhatatlan volt. Nagy megnyugvás a hit. Szerintem mindenki hisz valamiben, és lehet Istennek, Buddhának vagy sorsnak nevezni. A hit kapaszkodó.
hírlevél
