Zenés színház

Ősbemutatóra készül a Madách Színház

2021.04.29. 12:25
Ajánlom
Magyarországon eddig még nem látott Andrew Lloyd Webber-musical debütál júniusban a Madách Színház virtuális színpadán. A Vasárnap mondd el Szirtes Tamás rendezésében kerül a nézők elé.

Az 1979-ben, a Sydmontoni Fesztiválon bemutatott mű Tim Rice ötletén alapszik, és eredetileg ő írta volna a musical szövegeit is. Webber azonban egy idő után rájött, hogy Rice a szeretőjére, Elaine Paige-re formálja a darabot, így – tiltakozásképpen – felbontotta az együttműködést. Hamarosan meg is találta az új szövegírót Don Black személyében.

Az egyszemélyes musical egy Muswell Hillből származó angol lány történetét meséli el,

aki abban a reményben indul el Amerikába, hogy az utazás során rátalál majd a szerelem. Útja New Yorkban kezdődik, kalandozásai során pedig eljut egészen Hollywoodig.

A darab legismertebb dala jóval a bemutató után, 1982-ben született meg, amikor az alkotók egy új musical születésének reményében összekapcsolták a Vasárnap mondd elt egy balett koreográfiával. Így, bár a Tell Me On A Sundayt hagyományosan az eredeti mű főcímdalának tekintjük, valójában a Song and Dance első felvonásában hangzik el.

Az online bemutató mellett a színház már az újranyitásra is készül, nyáron néhány estére ismét élettel telik meg a Tetőterasz, ahol a tavalyi duettkoncerteket folytatva, újra felcsendül néhány jól ismert dallam.

Premierdátumot kapott a Madách Színház másik ősbemutatója, az Aranyoskám is, amely a Broadway után először Budapesten kerül színre. A Dustin Hoffman nevével fémjelzett nagy sikerű film színpadi adaptációját szeptember 10-én láthatja először a közönség.

Fejléckép: a Madách Színház nézőtere (forrás: Jardek Szabina / Madách Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az OPERA új örökös tagjai

Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
Zenés színház interjú

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.
Zenés színház ajánló

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.