A Fővárosi Közgyűlés elé kerülő anyag úgy fogalmaz: amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31-ig nem zárul le, 2014. február 1-től az új vezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi főigazgatót, Kerényi Miklós Gábor bízzák meg a vezetői feladatok ellátásával. Kerényi Miklós Gábor az MTI-nek kijelentette: "Botorság lenne nem pályáznom erre a tizenhét hónapra, és nem óhajtani e munka folytatását, hiszen a színháznak működnie kell".
A Budapesti Operettszínházzal kapcsolatos döntéseket bonyolítja, hogy a teátrum 2012 májusában közszolgáltatási szerződést kötött az akkori Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, hogy a teátrum az előadóművészeti törvény módosítása alapján felálló új finanszírozási rendszerben "nemzeti" minősítést kaphasson. Az Operettszínház nemzeti kategóriába sorolását a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács javasolta. Időközben felvetődött, hogy a Budapesti Operettszínház kerüljön a minisztériumi - állami - fenntartású intézmények közé. Az átadás-átvételről eddig nem jött létre megállapodás a főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között. Az MTI értesülése szerint - amit a főigazgató nem cáfolt -, az egyezség megkötését késlelteti, hogy a teátrum a Nagymező utcában igen értékes fővárosi telken áll, amelynek jövőbeni tulajdonáról, esetleges telekcseréről szintén egyeztetni kell.