Zenés színház

Ötven év után újra bemutatja a Pelléas és Mélisande-ot az Opera

2022.02.18. 13:30
Ajánlom
Debussy korszakalkotó műve a dán Kirsten Dehlholm rendezésében, az általa vezetett Hotel Pro Forma performanszszínház koncepciójában látható február 25-től.

A Pelléas és Mélisande alaphelyzete szerelmi háromszög, Golaud herceg, felesége, a titokzatos Mélisande és Golaud féltestvére, Pelléas között. Míg a két címszereplő azzal küzd, hogy tisztázzák magukban, és megosszák az egymással a másik iránti érzéseiket, addig Golaud-t egyre jobban hatalmába keríti a féltékenység, ami végül tragikus végkifejlethez vezet.

Debussy csaknem egy évtizeden át dolgozott darabja megírásán. Formabontó műve egyszerre ment szembe a francia operai hagyományokkal és a kor népszerű, wagneriánus tendenciáival is. A korban szokatlan, inkább prózai librettó a később irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett flamand szerző, Maurice Maeterlinck azonos című szimbolista drámája felhasználásával született.

Debussy operájában nincsenek zárt számok, áriák, sem kórustételek – az énekkar csak a színpadon kívülről működik közre –, valamint nem tartalmaz a korábbi korokban megszokott balettbetéteteket sem,

és bár használ wagneri értelemben zenei motívumokat, azokat inkább elvont fogalmakhoz köti. Álomszerű, visszafogott, az énekelt szöveget aláfestő zenéjével inkább az érzelmek finom, árnyalt színeit kívánja ábrázolni.

Pelleas_2021_probakepek_TopolanszkyLauraMelisande_HajaZsoltPelleasfoto_Nagy_Attila-132311.jpg

Jelenet a Pelléas és Mélisande-ból (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Pelléas és Mélisande 1902-es bemutatója ugyan botrányosra sikerült a párizsi Opéra-Comique-ban – ebben szerepet játszott, hogy Maeterlinck kifogásolta, hogy a zeneszerző elvette barátnőjétől Mélisande szerepét  –, a közönség mégis sikerre vitte a darabot, amit a következő években Európa több országában és az Egyesült Államokban is bemutattak, meghozva Debussy számára a nemzetközi elismerést.

Debussy munkássága ezáltal olyan későbbi zeneszerzőkre is nagy hatást gyakorolt, mint Olivier Messiaen, Bartók Béla, Kodály Zoltán vagy a jazz világából ismert Bill Evans.

A Magyar Királyi Operaház 1925-ben mutatta be a művet, Márkus László rendezése mindössze öt előadást ért meg. Nagyobb sikert könyvelhetett el Mikó András 1963-as felújítása, amely 1970-ig több mint 40 alkalommal volt látható az Andrássy úton.

A Magyar Állami Operaház eredetileg a 2020/2021-es, francia tematikus évadban tervezte bemutatni a darabot. A korai avantgárd művet a hasonlóan formabontó alkotó, a dán Kirsten Dehlholm vitte színre, aki

Hotel Pro Forma nevű akciószínházával több emlékezetes és díjazott képzőművészeti és színházi performanszot is létrehozott.

Munkássága Magyarországon sem ismeretlen: az 1980-as évek közepén Szirtes János képzőművésszel dolgozott együtt, formációja pedig az Almássy téren mutatta be Terra Australis Incognica című előadását. A Hotel Pro Forma legutóbb 2010-ben járt hazánkban, amikor a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Operation: Orfeo című előadásuk a Nemzeti Színházban vendégszerepelt. Az előadás látványvilágáért ezúttal is a Hotel Pro Forma csapata felelt: társrendezőként Marie Dahl működött köre, a díszleteket Maja Ziska, a jelmezeket Marta Twarowska, a világítást Jesper Kongshaug, míg a vetített anyagokat Adam Ryde Ankarfeldt tervezte.

Pelleas_2021_probakepek_TopolanszkyLauraMelisandeMelathAndreaGenevieveHajaZsoltPelleasfoto_Berecz_Valter-132228.jpg

Jelenet a Pelléas és Mélisande-ból (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Az előadás főbb szerepeit Haja Zsolt / Fülep Máté (Pelléas), Pasztircsák Polina (Mélisande) és Kovács István (Golaud) alakítják, a további szerepekben Fried Péter, Meláth Andrea, Kiss András, Karácsonyi Anna / Szabó Veronika, valamint Pekárdy Tamás láthatók. A Magyar Állami Operaház Zenekarát az elismert francia karmester, zeneszerző és zongorista, Frédéric Chaslin vezényli, az Opera Énekkara felvételről működik közre.

A Pelléas és Mélisande 2022. február 25-i premiert követően február 27-én, majd március 2-án, 4-én és 12-én látható az OPERA Eiffel Műhelyházában.

Fejléckép: Jelenet a Pelléas és Mélisande-ból (fotó/forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Önazonosság egy változó világban – az Arabella Bécsben

Ismét Christian Thielemann vezényletével tűzte műsorra a Richard Strauss-életmű fontos darabját a Bécsi Állami Opera. Az Arabella ráadásul igen impozáns szereposztással került színre, így a német zene rajongói körében nagy érdeklődés kísérte a produkciót.
Zenés színház ajánló

Szonja Joncseva, Isabel Leonard és Piotr Beczała is szerepel a Metropolitan-közvetítések új évadában

Az Uránia Nemzeti Filmszínház sorozatában ezúttal nyolc élő közvetítés és azok ismétlése szerepel, köztük Bellini két operája, Az alvajáró és A puritánok, valamint egy kortárs mű, Gabriela Lena Frank Frida és Diego utolsó álma című operája.
Zenés színház ajánló

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Zenés színház interjú

Beavatás Brittennel – Novák János A kis kéményseprő készülő előadásáról

Benjamin Britten „szabadító operáját”, A kis kéményseprőt az OPERA Gyermekkarának közreműködésével, Hajzer Nikolett vezényletével Novák János rendező, csellóművész állítja színpadra az Eiffel Műhelyházban.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.