Zenés színház

Ováció és vastaps fogadta a Don Giovannit Pilsenben

2015.07.09. 16:11
Ajánlom
Hatalmas sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Csehországi városban az Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton. A Don Giovanni nyerte el tavaly a vidéki operaelőadásokat felvonultató Primavera’14 Fesztivál fődíját, így ez a produkció képviselhette Magyarországot idén Pilsenben, az Armel Operafesztivál felajánlásaként és finanszírozásában.

Szabó Máté rendező úgy fogalmazott, meglepően jól fogadták az előadást, hiszen a csehországi város konzervatív nézőközönsége hosszan tapsolt és éljenzett a számok között, az előadás végén pedig vastapssal ünnepelték az egyáltalán nem hagyományos operabemutatót. A hatalmas siker, és a nem megszokott fogadtatás a színészekre is hatott, akik az előadás során egyre lelkesebben játszottak, amit meg is hálált a közönség.

A vendégjáték feltétele volt, hogy a társulat olasz nyelven játssza az operát, így július 6-án a pilseni közönség eredeti nyelven hallhatta Mozart nagysikerű operáját. Olaszul egészen más a darab zeneisége, és más a hatása is, hiszen először maga a zene jut el hozzánk, így más élményt kínál a nézők számára. Bár a Miskolci Nemzeti Színház jövő évi repertoárján már nem szerepel a Don Giovanni, a rendező reméli, a jövőben nem csak egy évadon keresztül tűzik majd műsorra a színházak az operákat, és ha igény lesz rá, ebben a formában is láthatja a közönség az előadást.

Még mindig sokan ódzkodnak az operától, és sokan fenntartásokkal fogadják ezt a műfajt, de azért lettem operarendező, hogy azt az élményt, amit én megélek egy-egy operaelőadáson, átadhassam másoknak is: azt lássák, amit én érzek - tette hozzá Szabó Máté. - Miskolcon hagyománya van az opera előadásoknak, a miskolci közönség nagyon nyitott, és ez hatalmas érték. Ezért kell megadnia a színháznak azt, amit a közönség igényel, hiszen általuk tud messze jutni a művészet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rabul ejtette a franciák szívét, most Carreras partnere: Pasztircsák Polina

Violetta szerepében óriási sikert aratott a Toulouse-i Operaház szezonnyitó Traviata előadásában Pasztircsák Polina. A fiatal szopránnal beszélgettünk, aki titkos álmát és zenei idolját is elárulta nekünk.
Jazz/World

Így szól A rózsaszín párduc jazz-fusion változatban

A Fidelión mutatkozik be az Antal Gábor Trió stúdió session sorozatának harmadik, befejező része. Két saját szerzemény után ezúttal Henry Mancini híres filmzenéjéből készült feldolgozással jelentkeznek.
Klasszikus

Együttműködésről döntött a Filharmónia Magyarország és a Fesztiválzenekar

Az elmúlt öt évben több mint egymillió ember hallhatta a Filharmónia Magyarország rendezvényeit országszerte. A koncertszervező cég most együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Fesztiválzenekarral.
Klasszikus

Tetszett a Ruben Brandt? Ezeket a klasszikus zenéket hallhatod benne

Milorad Krstić animációs filmje, a Ruben Brandt, a gyűjtő az idei tél egyik legsikeresebb mozija, amelyben számos utalás történik a nyugati kultúra ikonikus alkotásaira. De milyen zenék hallhatók benne?
Zenés színház

„Volt bennem nosztalgia” – Musicalt énekel új lemezén Dolhai Attila

A rajongók és Dolhai Attila kedvenceiből állt össze az a dupla album, amellyel az énekes négy év után visszatér a musical műfajához.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Zenés boldogságkeresés, minden korosztálynak - A kék madár az Operettszínházban

A kék madár új zenés változatát mutatta be az Operettszínház a Kálmán Imre Teátrumban. Az új változatról a rendezővel, Szenteczki Zitával, a zeneszerzőkkel Ádám Ritával és Darvas Benedekkel, valamint a szövegíróval, Závada Péterrel beszélgettünk. 
Zenés színház lemez

„Volt bennem nosztalgia” – Musicalt énekel új lemezén Dolhai Attila

A rajongók és Dolhai Attila kedvenceiből állt össze az a dupla album, amellyel az énekes négy év után visszatér a musical műfajához.
Zenés színház interjú

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Zenés színház vidék

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.
Zenés színház operett

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.