- Tegnap este (április 15. - a szerk.) Lübeckben a Mefistofele címszerepét énekelted, ma pedig Ferrando jelmezét öltöd magadra operaházunkban. Nem sűrű ez egy kicsit?

- Sűrűnek sűrű, de vállaltam. Akkor és ott kell énekelnem, ahová meghívnak, ahol lehetőséget kapok rá.

- Hogy lehet ezt időben összeegyeztetni illetve állóképességgel bírni?

- Ilyet még sosem csináltam, gondolkoztam is azon, hogy fogom ezt bírni. Végül is mindig erre vágytam, hogy énekelhessek, annyi szerepem legyen, hogy esetenként akár le is mondhassam valamelyiket, vagy szétszakadjak, és rohangáljak, mint a mérgezett egér. Még nem tartok a rohangálásnál, ez az első ilyen próbálkozásom. Svungban vagyok, bennem van a spannoltság, remélem, jól fogom bírni a tempót.

- Hogyan telt az elmúlt két napod?

Csütörtökön reggel, fél hat előtt néhány perccel indult a vonatom a Keleti pályaudvarról. Este fél nyolckor érkeztem Hamburgba, és onnan öt perccel később indult a helyi kis vonat Lübeckbe. Másnap a hentesnél vettem két borjúszeletet. Walter Berry ette ezt előadások előtt, tőle hallottam ezt Bécsben, ahol tanultam. Gondoltam én is kipróbálom, "bepakoltam", azt kell mondjam, megfelelő alapnak bizonyult. De hát az csak pótcselekvés.

- Előadás után mi történt?

- Tíz órakor lett vége, visszamentem Hamburgba, a motelba. Egykor feküdtem le, fél ötkor keltem, kimentem a repülőtérre, és így jöttem haza.

- Ha jól számolom, ez oda-vissza, alig több mint két nap alatt, közel 2300 kilométer...

Igen, és ugyanez vár rám a jövő héten is, szerdán itthon énekelek A trubadúrban, csütörtökön pedig ismét a Boito-opera címszerepe vár rám Lübeckben. Bevallom, kicsit fáradt vagyok, nemrég ébredtem, de énekelhetek, és ez a lényeg.

- Mennyiben más a lübecki Mefistofele a budapestihez képest?

- A mienk sokkal grandiózusabb, köszönhetően a jóval nagyobb méretű színpadnak. Nálunk sokrétűbben fejezhetők ki azok az érzések, amiket a zene diktál. Itt nagyobb "felemelkedést" okoz a darab, de Lübeckben ugyanúgy bravóznak, mint nálunk. Ez a darab „megfogja" a közönséget. Örülök, hogy a budapesti négy előadás után Lübeckben újabb tíz előadáson kaptam lehetőséget a címszerep eléneklésére.

- Kovalik Balázs vagy a kinti rendező, Heinz Lukas-Kindermann koncepciójával tudtál könnyebben azonosulni?

- Balázzsal már 1998-ban is együtt dolgoztam a Mefistofele szegedi előadásán, amely egyébként első igazi operai főszerepem is volt. Ismertük egymást, így harmonikus volt az együttműködésünk, sok segítséget, útmutatást kaptam tőle a figura megfogalmazásában. A lübecki előadást egy bécsi rendező állította színpadra, ő is "gemütlich" volt, így mindkét produkcióról kellemes emlékeket őrzök magamban, sőt a rendező egy újabb Mefisztóra is felkért.

- Miben különbözött a két produkcióban a szerepek karaktere?

- Talán annyiban, hogy itt Mefisztó kívülről viszi Faustot a különböző helyszínekre, és nem a rossz énjére hívja fel a figyelmet. Lübeckben viszont Kindermann úr pont a rossz énjének megmutatására fektette a fő hangsúlyt.

- A tegnap énekelt főszerep után ma Ferrando vár rád A trubadúrban, az elején rögtön egy nehéz áriával, amelynek megszólaltatása befolyásolhatja az egész előadás hangulatát.

- Az operához értők és az ária megszólaltatói, a basszisták tudják csak igazán, mennyire nehéz ennek az eléneklése. Kis szerepről van tulajdonképpen szó, egy áriával és két jelenettel, de Ferrando, Luna gróf partnereként jelen van a drámában, és rendesen oda kell tennie magát az énekesnek.

- Nem beszéltünk még pályakezdésedről, karriered alakulásáról.

- Eredetileg zongorázni tanultam, de a lustaságomnak köszönhetem és a szituációnak is, hogy az esztergomi ferences gimnáziumban nem nagyon volt lehetőségem gyakorolni, nem nagyon jutottam előre. Pesten viszont a zongoratanárom - aki a nagynéném volt - szomszédjában volt egy énektanár, Hantos Andrea, aki megkérdezte, nem akarok-e énekelni. Mondtam, dehogynem, szeretek énekelni, több kórusban is szerepeltem már addig. Átmentem hozzá, skáláztatott. Nagyon tetszhetett neki, mert bíztatott. Aztán elvittek katonának, ahol megnyertem egy Ki mit tud? versenyt.

- Természetesen énekben.

- Igen. Kaptam egy hét jutalomszabadságot. A katonaság után elmentem az operakórusba, hogy kipróbáljam magam. Az idő tájt Szalay Miklós volt a karigazgató, felvett, így a katonaság alatt folyamatosan énekelhettem. Első operámban, a Don Giovanniban, melyet Ljubimov rendezett, a címszerepet alakító Csurja Tamásnak voltam az alteregója.

- Ezután jött a Zeneakadémia...

- ... ahova felvételt nyertem, de csak egy tanévet töltöttem ott, mert nem éreztem jól magam. Az utolsó vizsgára már nem mentem el. Másnap bementem a tanulmányi osztály vezetőjéhez, hogy nem szeretnék tovább ide járni. Erre azt a választ kaptam, menjek el Amerikába, épp van egy ösztöndíjra lehetőség. Életrajzra, hangfelvételre volt szükség, ezt azonnal megcsináltam. Augusztusban bementem megkérdezni, mi a helyzet, mikor kell indulnom. Felhívták az egyetemet Pittsburghben. Azt a választ kapták, nagyon vártak, három nap múlva kezdődik a tanév, s miért nem jelentkeztem korábban. Ekkor ígéretet kaptam, januárban visszatérhetünk a dologra. Úgy döntöttem, kimegyek nyelvet tanulni addig. A bátyám éppen kint volt cserediákként Amerikában. Egy nyolctagú család befogadott engem kilencediknek Mississipiben, és ott vártam, hogy novemberben vagy decemberben indulhatok Pittsburghbe az egyetemre. De aztán ebből sem lett semmi, vagy meggondolták magukat, vagy beült valaki a helyemre, szerencsére azonban ott volt a közelben a Southern Mississippi Egyetem. Itt tanultam három évig, majd a honvágy hazahozott. Jelentkeztem az akadémián, hogy szeretném folytatni a tanulmányaimat. Azt felelték, ha ismét felvételizem. No, ezt nem akartam. Töprengve mentem ki az épületből, mihez kezdek most. Az utcán szembe jött velem Korondi Anna, tőle tudtam meg, hogy Bécsben is van opera tanszak. Elmentem, felvettek, ott fejeztem be tanulmányaimat 1996-ban.

- Hogyan kerültél a Staatsoperbe?

- No, ez egy érdekes történet. Egy egyirányú utcában mentem biciklivel az egyetemre, ezer schillinggel a zsebemben. Persze, hogy elkapott a rendőr, a pénz fele rögtön oda lett. Délután metróval mentem a rádió énekkarába - hogy pénzt keressek -, ott meg az ellenőr vette el a pénzemet. Nem maradt egy fityingem sem, ott kellett maradnom a tavaszi szünetre. Az egyetemi faliújságon láttam, hogy Harnoncourt énekest keres Haydn Orfeójába, egy kisebb basszus szólóba. Sikerült ezt a szerepet megkapnom, ott hallott a Volksoper és a Staatsoper igazgatója, és így kaptam a Karajan-ösztöndíjat, melynek jóvoltából egy évet énekelhettem a bécsi operaházban.

- Miért csak egy évadot töltöttél ott?

- Még ma sem tudom igazán felfogni, egy színpadon lehettem az Andrea Chénier-ben Pavarottival, s Fedorában Domingóval. Csodálatos élményeim voltak, de úgy éreztem, a bécsi opera nem adja meg számomra a továbblépés lehetőségét. Ismét hazajöttem. Szegeden meghallgatott Pál Tamás karnagy úr, szép szerepeket kaptam, például Timurt a Turandotban és 1998-ban az első igazi főszerepet, a Mefistofelét, Kovalik Balázs rendezésében.

- Mikor léptél fel először a budapesti operaházban?

- Az még odébb van... Először visszatértem Amerikába. Az Opera Coloradóban Gounod Rómeó és Júliájában Lőrinc barát, a Pillangókisasszonyban Bonzo és a Varázsfuvolában Sarastro szerepét játszottam. A Carnegie Hallban Mozart Requiemjében és Bach Magnificatjában énekeltem, Milanóban Rossini Stabat Materében léptem fel. Énekeltem A kékszakállú herceg várát Japánban Kocsis Zoltán vezényletével és a Parsifalban Gurnemanzot is, itt, az Operaházban, Győriványi Ráth György ideje alatt, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A dalszínházba először Fülöp Attila hívott meg a Rigoletto Sparafucile szerepére, még korábban.

- Közben számos versenyen vettél részt, igen szép sikerrel.

- Padovában Boito-különdíjat, Sulmonában közönségdíjat, Szicíliában, Trapaniban kétszer első helyezést, Magyarországon a Rómeó és Júlia szerepversenyen első helyezést, Metropolitan Opera Colorado-Wiyoming összesítőjén első helyezést, Mississippiben az MMTA versenyén első helyezést kaptam. Nem vagyok igazán híve a versenyeknek, de ezek az eredmények sokat jelentettek számomra, az önbizalmam növelését segítették, és képet kaphattam arról, hol tartok a pályámon.

- Állandó vendégművésze vagy operaházunknak, az elmúlt években énekelhetted a Mefistofele főszerepe mellett Figarót Mozart vígoperájában, Ramfist és a Királyt az Aidában, Coline-t a Bohéméletben és Nyársatnyelt Tóbiást a Pomádé király új ruhájában. Milyen feladatok várnak még?

- Tavasszal énekelek még az Otellóban és A sevillai borbélyban.

- És az következő évadban?

- Itthon kis szerepeket kaptam, amelyek, úgy érzem, elkényelmesítenének, sőt teljesen kizökkentenének a remélhető fejlődés menetéből. Ha idehaza nem kapok rá lehetőséget, akkor külhonban kell próbálnom magamat tovább sarkantyúznom. Az ideális persze az lenne, ha külföldre tényleg csak vendégszereplésre járhatnék, itthon meg otthon lehetne az ember, egy tudatos "pályaépítő üzemben". Külföldön meg azt mondanák, milyen jók ezek a magyarok! Ez az ország tele van tehetséggel! A még közöttünk élő, itthoni legendákat pedig, akik példájukkal előttünk járnak, meg kéne szólítanunk, hogy meséljenek, szóljanak és segítsenek. Hadd tanuljunk tőlük. Persze tudom, akik dudás akar lenni...