Zenés színház

Palestrina - Zenei legenda három felvonásban

2008.03.22. 00:00
Ajánlom
"Pfitzner Palestrina című műve a maga düreri-fausti jellemvonásaival, metafizikai hangulatával, "Kereszt, halál és sírbolt"-ethoszával, zenének, pesszimizmusnak és humornak ez a keveréke… a schopenhaueri–wagneri, a romantikus szféra valamiféle utolsó, mégpedig tudatosan utolsó megnyilvánulása…

Palestrina a pesszimista ethosz embere. Ha a világ olyan irányban "halad előre", amelyben egyáltalán nem hisz az ember, habár elismeri ennek a haladásnak a szükségszerűségét és elháríthatatlanságát, és természeténél fogva még azt sem tudja megállni, hogy ne támogassa, akkor lehetetlen patetikusnak lenni; a kor értelme személyes-etikai jelleget ölt, a "te földi penzumod" számít; a te formádat kell tökéletessé tenni; ki kell tartani – nem azt mondom, hogy ki kell bírni. Bárminek is kell lennie, Palestrinának van ereje hozzá, hogy az legyen; és azáltal, hogy megteremti a szükséges művet, amelyet csak ő képes természete és időbeli helyzete szerint megteremteni, a misét, amely az újkorian fejlett művészetet "egyházi érzéssel" egyesíti, az a költői szerencse is éri, hogy a figurális zenét megmenti a lángoktól – "a zene megmentőjévé" válik egy megtartó–teremtő cselekedettel. Tudja immár magáról, hogy kicsoda, hová tartozik és hová nem, vagy inkább azt, hogy mennyiben tartozik emide és mennyiben amoda; ismeri a sorsát, tisztességét és a helyét, és "békés és bizakodó akar lenni".

A Palestrina komponistája, aki 1914 nyarának delelőjéig fütyült a politikára, aki romantikus művész volt, azaz nemzeti, de apolitikus, a háború következtében nemzeti érzületének elmaradhatatlan politizálódását élte át. Mind befelé, mind kifelé olyan határozottsággal foglalt állást, hogy az óhatatlanul nem csekély megbotránkozást, nem csekély megvetést váltott ki minden "irodalomból", minden kozmopolita radikalizmusból. Valóban, ez a törékeny, áhítatos és átszellemült férfi állást foglalt a "szellem" ellen… mélységesen ellenséges volt minden művészeti "demokráciával", minden európai intellektualizmussal szemben, és bár éppen ezért a politikumban idegen dolgot kellett látnia, eljött a nap, amikor kiderült, hogy egy bizonyos lelki–szellemi állapotban mégiscsak ott lappang egy bizonyos politikai magatartás… Semmilyen keresztény kozmopolitizmus nem akadályozhatja meg azonban, hogy a romantikában és a nemzetiben ne ugyanazt az eszmei hatalmat pillantsam meg: a tizenkilencedik, az "előző" évszázad uralkodó hatalmát. A háború előtt minden korkritika a romantika végét hirdette; a Palestrina a romantikus opera halotti éneke. És a nemzeti eszme? Ki mondana ellent szilárd hangon annak az állításnak, hogy a nemzeti eszme elhamvad ebben a háborúban – persze olyan tűzvészben, hogy még évtizedek múlva is vörösleni fog tőle az egész égbolt? A tizenkilencedik század nemzeti volt. Az lesz a huszadik is? Vagy Pfitzner nacionalizmusa is "szimpátia a halállal"?"

(Az idézet Thomas Mann: Egy apolitikus ember elmélkedései című írásából való – 1918, Györffy Miklós fordítása)

(2008. március 22. 19:00 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Pfitzner: Palestrina (magyarországi bemutató) - szcenírozott előadás; km.: Francisco Araiza, Peter Weber, Michael Kraus (ének), Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar; rend.: Kovalik Balázs; vez.: Peskó Zoltán)

 
 

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A magyar feltaláló, akit Amerikában sztárként ünnepelnek

Galériánkban megmutatjuk, hogy készült a nyolcvanas években az eredetileg a tanítványainak szánt, de végül játékká vált Rubik-kocka. Július 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, tárgytervező. 
Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Jazz/World

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház videó

A dél-afrikai taxist, aki operát énekel az utasainak, felkapta az internet

Egy virális videóval kezdődött az egész: egy Menzi Mngoma nevű Uber-sofőr a Rigolettóból énekelt egy utasának, majd egyre többekhez jutott el az erről készült videó.
Zenés színház interjú

Felmutatni a világ tetejét - Interjú Szemző Tiborral

Óbudán, az Esernyős belső udvarán új szabadtéri kamaraszínházi sorozat indul, amelyben (újra) debütál Szemző Tibor Kőrösi Csoma Sándorról készített opera cinematique műfajú előadása, a Csoma.   
Zenés színház ajánló

Operett show a Vajdahunyadvárban

Július 18-án Magyarország leglátványosabb operett produkcióját tekinthetjük meg a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon. A Monarchia Operett gálaműsora fantasztikus szólistákkal és ruhakölteményekkel varázsolja el a nagyérdeműt.
Zenés színház hír

Koncertfilmmel ünnepelték Jonas Kaufmann 50. születésnapját

Németország, Ausztria és Svájc több mint 200 filmszínházában mutatták be július 10-én, Jonas Kaufmann 50. születésnapján a sztártenor egyik berlini (Waldbühne) koncertjéről készült filmet.
Zenés színház armel

Hogy milyen volt Alföldi Don Giovannija? Profi.

Ha sztárrendező operafavoritot állít színpadra, abból könnyen siker lehet, de nálam Tihanyi Ildi díszletei ágyaztak meg annak, hogy szeressem ezt a Don Giovannit.