Az egyéni fejlesztésre irányuló, a megértés, a tudatosság, az inspiráció és intuíció segítségével történő nevelésre építő intézmény elsősorban nem köz-, hanem szakmai ismereteket oktat, és ennek érdekében a környékbeli iskolákkal is jól működő partnerkapcsolatot épített ki. A Papageno-díjat a német nyelvterület ifjúsági színházai számára alapították 2001-ben.
Ezt a díjat nyerte most el a Zeneakadémia opera tanszakának tanáraként is tevékenykedő Almási-Tóth András a tavaly decemberben Ludwigshafenben színpadra állított Offenbach-Hoffmann-produkciójával.
"A projekt alapja az a tapasztalat volt - hangsúlyozta a rendező -, hogy a fiatalok igen érzékenyek, ha látják, hogy a kortársaik által magas színvonalon játszott mű milyen ismerős problémákat vet fel. Ez a vélemény egybecseng Reinhard Reimannak, a díj alapítójának a mottójával: 'A művészet nem ismeri az életkort'."
Az előadás szereplői közül Mark Kevin Denig a legjobb mellékszereplő díját vehette át, Jan Krüsemannt pedig Aranymadár-különdíjjal jutalmazták.