Kevesebb mint egy éve debütáltál a Budapesti Operettszínházban. Operaénekesként milyen volt elmerülni az operett műfajában?

Az energiabeosztást volt a legnehezebb megtanulnom. Most, A cigánybárónál veszek részt először egy teljes próbafolyamatban, a tavalyi premieremnél, A cirkuszhercegnőnél csak később csatlakoztam. Énektechnikailag nincs különbség a két műfaj között, legalábbis én

Az viszont kihívás, hogy az operettben prózát is kell mondani. A cigánybáró esetében ugyan nem sokat, de azért egy operai nehézségű szerep esetében ez sem egyszerű, mivel a beszéd jobban fárasztja a hangot. Egy ingerültebb jelenetnél nem lehet finomkodni, bár amúgy is mindig kérik, hogy ne legyen énekszerű a beszédem. Azt mondták: „Ne azt lássuk, hogy egy énekes beszél, hanem hogy itt van egy ember, aki egyszer csak dalra fakad.”

Papp Balázs (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Milyen hasznos tapasztalatokat szereztél az operettjátszásban?

Örülök, hogy itt főszerepeket formálhatok meg, mivel életkoromból adódóan az operában még csak kisebb feladataim voltak, így viszont színpadi tapasztalatot szerezhetek. Már két nagy szerepet elénekeltem, az egyiket, a Csárdáskirálynő Edwinjét ráadásul két nyelven, mert a nyári turnén Németországban is játszottuk. Most pedig jön a harmadik, a legnagyobb feladat, és érzem is, hogy egy fél évvel ezelőtt még nem lettem volna rá képes. Kell hozzá a rutin, hogy megtanuljam beosztani az erőm, a hangi kapacitásom.

Nagyon mély vízben érezted magad, amikor januárban Edwinként debütáltál a színházban?

Egy beállásnál nincs annyi próbalehetőség, amennyi kezdőként jólesne, de sok segítséget kaptam mindenkitől. Én meg igyekeztem a tőlem telhető legjobban megoldani a szerepet. Most az eltelt időnek és annak köszönhetően, hogy ilyen különböző körülmények között adtuk elő, Edwintől már nem félek. A cirkuszhercegnőt is elég sokszor játszottam, volt, hogy beugrás miatt egymás után négy napon át, ezért már az is sokkal könnyebben megy. Amúgy is az egyik kedvenc szerepem.

Említetted, hogy A cigánybáró Barinkayja még az eddigiekhez képest is nagyobb kihívás lesz.

Hosszú a darab, maga a szerep is, még sosem volt ekkora feladatom. Az első felvonás fináléja talán az egész mű legmegterhelőbb pontja, végig nagyon magasan kell énekelni. Aztán húsz perc szünet, és a második felvonásban Barinkay végig nem megy ki a színpadról, egyetlen kórusrész alatt lehet csak egy pillanatra kiszaladni vizet inni. Olyan, mint amikor a Pillangókisasszonyban Pinkerton bejön az első felvonás elején, és akkor megy ki, amikor majd visszamegy Amerikába. Bár A cigánybáróban nincsenek extrém hangmagasságok, csak három-négy B és egy H, a lágé végig nagyon fönn helyezkedik el, a váltóhang területén mozog. És míg más operettekből egy-egy részlettel már korábban is találkoztam, A cigánybárót teljes egészében most tanultam meg, a nyár eleji évadbejelentésen énekeltem belőle először.

Nézőként-hallgatóként találkoztál a darabbal?

Elkezdtem lemezekkel ismerkedni, de inkább az olaszos-drámai tenorokkal hallgatom szívesen a művet, hiszen én is hasonlóval rendelkezem, ilyen felvétel pedig kevés van.

Megnéztem a 2017-es, Erkel színházi felvételt is, amelyben Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója énekelte Barinkayt. Szintén nagyon hasznos volt az Operettszínház Jókai Szalon-sorozata, amelyben szerepelek, mivel beleláttam A cigányzabra hátterébe. Múltkor például felolvastunk egy levelezést, amelyben Jókai és Schnitzer Ignác sürgették Strausst, hogy a darab időben elkészüljön a budapesti világkiállításra.

Papp Balázs Lévai Enikővel a Csárdáskirálynővel (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Mennyire áll közel hozzád Barinkay Sándor karaktere?

Mondják a színházban, hogy külsőleg nagyon illik hozzám. Ami a személyiségét illeti, benne azért van egyfajta nemesi hozzáállás, ahogy visszajön a világkörüli útjáról, és követeli, ami jár neki. Hódításai is bőven akadtak az utazásai során. Mondja az elején, „kígyók helyett inkább szépasszonyokat bűvölök, mert ahhoz aztán igazán van kedvem”. Ezek a vonásai távolabb állnak tőlem, bár vannak részek, amelyekben eléggé átérzem a motivációit. Például amikor tudomást szerez Szaffi előkelő származásáról, és hirtelen nagyon kicsinek érzi magát, bármit is ért el addig az életében. Közben persze nem túl logikus döntés, hogy inkább elmegy katonának, mondhatná azt is: „én báró vagyok, te meg a pasa lánya, jöhet a focicsapatnyi gyerek.” (nevet)

Mi segít közelebb kerülni a figurához?

Egy kicsit belejátszom a mesét is,

Amikor Zsupánnál vagyunk, részegre iszom magam, ott is leitatják a főszereplőt, hogy Arsénát szebbnek lássa. Nagyon élvezem, ahogy ezzel lehet játszani, de azt a részt is, amikor a cigányok bárójuknak választják Barinkayt. Ott megérezzük, mit jelent a közösségi lét, amelynek szellemében ezek a vándorcsoportok élnek. Színpadon is nagyon szép lesz: sok tűz és szenvedély jelenik meg, és két táncospár középen, akik egy csábítási jelenetet adnak elő.

Mi vonzza Barinkayt Szaffihoz?

Az egyszerűsége, a tisztasága. Mondja is a második fináléban, miután kiderült Szaffi származása: „az én nőm csupán egyszerű cigánylány lehet, Felség kezére én hiába vágyom”. Barinkay biztonságot talál a cigányság körében, igazából nem is akarna bárói rangot, csak az Arzénával tervezett házassághoz kellett neki. Mikor pedig végül megkapja, már nem érdekli, elég neki, hogy ő cigánybáró. Nem vágyik hatalomra, nem is illeszkedik be az előkelő társaságba.

Papp Balázs a Budapesti Operettszínház Jókai Szalon című sorozatában (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Bozsik Yvette rendező az évadbejelentésen ki is emelte, hogy Barinkayt nem az anyagi világ érdekli, ilyen értelemben ellentétpárja az evés-ivást előtérbe helyező Zsupánnak.

A becsülete többet ér neki. Az összes pénzét odaadja Homonnay grófnak a haza védelmére. Yvette-nek eleve fontos a karaktereknek egyfajta spirituális megközelítése, erősen érdekli a lélektani szál. Közben pedig maga az előadás inkább meseszerű, mint realista, ezt a játékmódot is meg kellett szoknom.

Milyen lesz a produkció látványvilága?

Nagyon monumentális, színes világ jelenik meg, látványos hattérvetítésekkel. Gyönyörűek a jelmezek, amelyekhez

Nagyon szeretem, hogy rajtam maradhatnak az ékszereim, a gyűrűim, a nyakláncom, a fülbevalóm, hiszen Barinkay épp Keletről érkezett, ott pedig szokás ilyesmit hordani. Ez is segít, hogy egy kicsit többet adjak magamból a szerepbe.

Feltételezem, a táncnak is fontos szerep jut az előadásban.

Igen, hiszen Bozsik Yvette koreográfus is. Az egész produkció nagyon mozgalmas, gyorsan pergő, központi szerep jut a látványos táncoknak. Szerintem a fiatalabb korosztály is élvezni fogja az előadást, mert mindig történik benne valami. Egyfelől kihívás, hogy például Barinkay belépőjénél mindent meg is mutatok, amiről énekelek, és sokfelé kell figyelni, ugyanakkor nem a hangképzésen stresszelek, ami jót tehet az éneklésnek. Aztán vannak olyan részek, ahol pont az adja a jelenet erejét, hogy minden megáll: Szaffi belépőjénél megdermed a sokaság, Barinkay pedig csak ül és nézi a lányt.

Papp Balázs és Lévai Enikő A cigánybáró plakátfotózásán (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)

Arról már lehet tudni, hogy a koncepció középpontjában az öt elem áll. Mi a szerepük a produkcióban?

A díszlet olyan értelemben egyszerű, hogy végig egyetlen térben vagyunk, de a fényeknek, vetítéseknek, színeknek és néhány plusz részletnek köszönhetően rengetegféle alakot tud ölteni. Így jelennek meg az őselemek, egy-egy motívumhoz vagy szereplőhöz kapcsolódva: először a víz, Zsupánnál a föld, a sár, a cigányságnál a tűz és végül a bécsi udvarban a hideg fém. A tűz melegével meghódítjuk azt a gazdag, de üres világot, amit Zsupán és az egész bécsi erkölcsi bizottság Carneróval együtt képvisel. Azáltal, hogy Barinkay cigánybáróként kéri meg a férfitól a lányát, szakít a hagyománnyal, felrúgja az ebben az esetben szó szerint hideg szokásokat.

Milyen együtt dolgozni a partnereiddel, illetve az előadás karmesterével?

A többi szereplővel már jól összeszoktunk, például a Szaffit játszó Lévai Enikővel és a Zsupánt megformáló Langer Somával mindkét korábbi produkciómban együtt szerepeltem.

nagyon alaposan dolgozunk vele rajta. Persze a sok mozgás miatt nehéz mindig odafigyelni a karmesterre, de Gyula rendkívül segítőkész, figyel ránk.

Amikor tavaly elkezdtél az Operettszínházban dolgozni, arról meséltél, hogy Kiss-B. Atilla főigazgató meggyőzött arról, milyen fontos megőrizni ennek a műfajnak az értékeit. Egyfajta misszióként tekintesz a munkádra?

Igen, van bennem egy ilyen késztetés. Az operett műfaját a világon mindenhol művelik, de sokszor úgy érezzük, nekünk van meg hozzá leginkább a szívünk-vérünk. Ezek a dallamok magyar nyelven szólnak a legszebben. Az operettet igazán a magunkénak érezhetjük, ezért ha színvonalasan tudjuk művelni, emelheti a magyar kultúra fényét.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Papp Balázs (fotó/forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)