Bartók Béla (Fotó/Forrás: University of South Florida, Tampa Library and Florida Studies Center)
Vajda Gergely: Barbie Blue, a Kékszakállú női ellenpontja
Mivel együtt lehetne előadni a Kékszakállút?
– ez a kérdés foglalkoztatta Vajda Gergelyt, mielőtt 2006-ban – Bartók születésének 125. évfordulójára – megírta a Barbie Blue című operát. Ekkor már alaposan ismerte a művet, hiszen számtalanszor vezényelte. A kétszereplős, nagyzenekaros, hihetetlenül erős egyfelvonásos nem hagyta nyugodni.
A Barbie Blue egy vígopera, amolyan szatírjáték a tragédia elé – meséli. A szöveget eredetileg Anatole France Kékszakáll hét felesége című novellája inspirálta, amelyben a Kékszakállú herceg egy balek, akivel csak történnek a dolgok, és a legendája kizárólag félreértésekre épül. Ezen alapul Almási-Tóth András librettója, amelyben a férfi-nő párosból a nőnek van „hét arca”, hét különböző karaktere. Így lett a Vajda-opera egy „se veled, se nélküled” történet, két hétköznapi ember tragikomikus sztorija, és egyben a Kékszakállú női ellenpontja.
Vajda Gergely (Fotó/Forrás: MTVA)
Játéknak és inspirációnak tartja Vajda Gergely, hogy saját művében idéz a Bartók-egyfelvonásosból. Úgy építette be az operába, hogy lehetőleg ne vegyék észre még azok sem, akik nagyon ismerik. A „kölcsönvett” elemek ugyanúgy működnek a zenéjében, mint Balázs Béla alaptörténetének motívumai a Barbie Blue librettójában: ha tudja a hallgató, hogy benne vannak, akkor pluszréteget jelentenek. Ha nem ismeri fel, akkor a folyamat részét adják.
Az opera címe Garaczi László találmánya. Almási-Tóth András ugyanis azt javasolta, vele írassák meg a szövegkönyvet, de az író épp a regényén dolgozott, így ezt nem vállalta. Húsz forintért viszont eladta nekik a címötletét, ami a zeneszerző szerint is telitalálat.
Vajda Gergely a 2017/2018-as évadban foglalkozik a másik párdarabbal is: idén újították fel ugyanis a 2016-os hamburgi Kékszakállút, amelyet Eötvös Péter Senza sangue-jével adnak együtt. (Dmitrij Csernyakov állította színpadra.) Bár a karmester sokszor vezényelte már Bartók művét, de ez volt az első olyan rendezés, ami számára is váratlan helyeken talált humort a darabban.
Eötvös Péter: A bartóki szellemiségért
Eötvös Péter pontosan emlékszik arra, hogy tizenkét évesen, 1956-ban látta először A kékszakállú herceg várát. És azt sem felejti, mennyire erősen hatott rá a három Bartók-egyfelvonásos, amit akkoriban együtt játszottak. Amikor zeneművészeti főiskolásként elkezdett foglalkozni a Kékszakállúval, megvette az Universal partitúráját, de abban Balázs Béla szövege csak németül és angolul volt feltüntetve. Az eredeti magyar textust egy Hungaroton lemezről próbálta azonosítani több-kevesebb sikerrel.
Eötvös Péter (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)
Karmesterként számtalanszor foglalkozott a darabbal, a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarával készült CD-jét – amelyen Cornelia Kallisch és Fried Péter volt a szólista – Grammy-díjra is jelölték. Eötvös Péter szerint a külföldi zenekaroknak hatalmas feladat megtanulni a művet, mert nehéz a szövegszerűség természetes lejtését követni. Ezért lényegesen könnyebb egy magyar karmesternek dirigálni ezt az operát. Ő már rengeteg énekesnek betanította, és – bár nem könnyű, de – a legtöbb művész, Anja Siljától Michelle DeYoungig boldogan vállalja a megbízatást.
Amikor a zeneszerző-karmester elkezdte követni a Kékszakállú külföldi előadásait, azt tapasztalta, hogy gyakran nem megfelelő stílusban írott egyfelvonásosokat játszanak előtte.
Ezért úgy döntött, hogy a Bartók-mű szelleméhez illő párdarabot komponál hozzá. Nem akarta azonban, hogy ez előzmény vagy kontraszt-opera legyen. Fontos volt számára, hogy a két mű egységet alkosson. Feleségével, Mezei Marival meg is lelték az alapművet: Alessandro Bariccótól a Senza sangue-t, amelynek magyar címe Vértelenül. Annyira gyönyörűnek találták Baricco szövegét, hogy az opera is olaszul készült, nem fordították magyarra. A zeneszerző a Kékszakállú zenekari összeállításának méretét is megtartotta a saját alkotásában, amit már többször játszottak koncertszerűen és színpadi változatban is. Az operában – amelynek első bemutatója 2015-ben volt – egy nő találkozik azzal a férfival, aki gyerekkorában, a szeme láttára két másik férfival megölte az apját és a bátyját. Ez a férfi észrevette, de nem gyilkolta meg a rejtekhelyén rettegő kislányt. A felnőtt nő a találkozáskor nem akar bosszút állni, hanem szeretné megismerni családja gyilkosát és megérteni motivációját, feldolgozni a traumát, hogy ezáltal a megbocsátásra is esélyt adhasson magának.
Madarász Iván: Dramatikus zene a Prológra
A kékszakállú herceg vára Prológjából készült Madarász Iván új műve, amelynek ősbemutatója a minifesztiválon lesz. A Regös által elmondott öt versszaknyi prózai rész megzenésítésére Ókovács Szilveszter kérte fel a zeneszerzőt – aki nem sokkal korábban kapott Kossuth-díjat. A főigazgató kívánsága volt, hogy ugyanabban a nagyzenekarban gondolkodjon, mint amely a Kékszakállú zenéjét játssza. Első pillantásra meglepő volt ez a kérés, de a komponista meglátta benne a lehetőséget. Mint mondja, az opera műfaji megjelölést nem használná az új műre, inkább dramatikus zenének hívja.
Madarász Iván
Amikor elkezdett foglalkozni a Prológgal, világos volt, hogy nem lehet egyszerűen egy az egyben végigkomponálni az öt versszakot, ezért a Bartók-műhöz illeszkedő dramaturgiai koncepciót alakított ki. Rádöbbent, hogy az eredeti prózai szöveg bizonyos részei előre megidézik a Bartók-opera egy-egy stációját, az egyes ajtókat, még ha nem is a történet sorrendjében. Ebből adódott, hogy ne csak a Regös, hanem Kékszakállú és Judit is megszólaljon a művében, akik egyrészt az operából vett szövegtöredékeket éneklik, másrészt szövegtelen hangzóeffektusokkal kísérik, kommentálják a háttérből a Prológ énekét. Mintha egy virtuális, mágikus térből szólnának, csak hallani lehet majd őket, látni nem.
Madarász Iván olyan sokszor találkozott Bartók alkotásával, hogy nem is emlékszik az első alkalomra, az új tapasztalás mindig felülírta a régit. A Zeneakadémián is azt tanítja analízis óráin, ne ő beszéljen a műről, hanem a darab szóljon a hallgatójához. A műalkotás nem válaszolni tanít, hanem kérdezni. Nincsenek végérvényes feleletek, az új benyomások fényében új problémákat látunk. Egy remekmű mindig rejtélyes, de nem rejtvény, aminek csak egy megoldása van. Mindaz, amit a bartóki opusz témájáról: lélekről, szerelemről, férfi-nő kapcsolatról, annak mélységeiről új és új impresszióink alapján megélünk, tovább gazdagítja az operáról kialakított képünket.
A cikk eredetileg az Opera Magazin 2018. április-májusi számában jelent meg.
hírlevél
