Zenés színház

Parti Nóra: „Nem hittem volna, hogy musicalben szerepelhetek”

2018.06.07. 09:05
Ajánlom
A félelem megeszi a lelket kisebb bravúrszerepei után Parti Nóra a férjgyilkosok „királynőjét”, Velma Kellyt formálja meg Alföldi Róbert készülő Chicago rendezésében az Átriumban.

A musicalek eddig elkerültek a pályádon, Az Őrült Nők Ketrecében is csak pár sort énekelsz az előadás végén. Hiányzott a színházi palettádról a zenés műfaj?

Soha nem gondoltam volna, hogy negyvenhárom évesen kapok énekes-táncos főszerepet. A legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy musicalben vehetek részt, ráadásul Alföldi rendezésében.

Rendkívül boldog vagyok ettől a lehetőségtől. Nagyon komplex, szép és kemény feladat adatott meg azzal, hogy táncolni, énekelni kell egyszerre, és jó esetben át is adni valami tartalmat a nézőknek.

A Chicago eredeti változata a ’20-as évek Amerikájának revüsített bűnbulvárját hozza közel. Milyen társadalmi közegbe helyezi az Átrium előadása Roxie Hart és Velma Kelly rivalizálásának a történetét?

Robi sötétebb, karcosabb, mai szocioközegben képzeli el a Chicagót. A kiindulási pont korunk sztár- és celebvilága. Bárkiből lehet sztár egyik napról a másikra, gyakran anélkül, hogy valódi érték lenne mögötte. És amilyen gyorsan befutott, olyan gyorsan le is zuhanhat. A mai világ is celebeket gyárt, egy egész team munkájának az eredménye, hogy valakit kiragadnak a környezetéből, és két hét alatt sztárt csinálnak belőle.

3-161211.jpg

Parti Nóra a Chicago olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

Milyennek látod Velma Kelly karakterét?  

Velma egy nagyon egyszerű, mélyről jött táncosnő, aki rajtakapta a pasiját a saját húgával, és hirtelen felindulásból végzett velük. Külsőre teherbírónak mutatja magát, de szerintem, amint kitisztult az agya, beledöglött abba, hogy megölte a testvérét. Jó csaj, dögös. Hirtelen sztár lesz belőle, ami egyfelől súlyokat rak rá, másfelől fájdalommal jár, amikor megjelenik a színen a frissen börtönre ítélt, nála fiatalabb Roxie Hart. Velma kapaszkodik azért, hogy visszakerüljön, hiszen negyvenévesen ő már nem olyan kelendő.

Az örökké fiatalnak maradni kérdése, problematikája is nagyon szépen megjelenik a darabban. Manapság egy negyvenes nő már kvázi öregnek számít.

A  hírnév a halálbüntetés elkerülésének az egyetlen lehetséges alternatívája Velma számára?

Velmának a túlélési ösztön a fő motivációja, a sztárságot a világ rakja köré. Robi rendezése nagyon élesen vázolja a börtön működését, az ott lévő hierarchiát, a szerepek leosztását ebben a kis zárt világban, ami ugyanolyan, mint amúgy a nagy világban. Minden lánynak külön története, sorsa van a börtönben, viszik magukkal az életük terhét. Nagy csomagként oda lesz téve az emberek elé a Chicago, mint egy  tükör, amiben megláthatjuk azt, amiben élünk, azokat, akikért rajongunk. Robi rendezése az orrunk elé tolja a valóságot.

2-161211.jpg

Parti Nóra és Hevér Gábor az Igenis, miniszterelnök úr! próbáján (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

A  showbusiness árnyoldalához tartozik, hogy hatalmi pozícióból hogyan lehet kihasználni a másik embert testileg-lelkileg.

Sokan belehalnak ebbe, ha nem is fizikai értelemben, de lelkileg. Velma karakteréből kiindulva engem leginkább az a kérdés foglalkoztat, hogy milyen az, amikor valaki a legtetejéről hirtelen a legmélyebbre zuhan. Tegnap még rajongtak érte, másnap már érdektelenné válik.

A saját pályádon mennyire érezted azt, hogy lemaradtál lehetőségekről pusztán azért, mert nem mentél bele bizonyos játszmákba?

Én eleve elzárkózom a játszmáktól. Nem szeretem. Minden esetben személyes döntésen múlik, hogy az ember mit kezd a felkínált lehetőségekkel, mit vállal be.

Hogyan állsz azzal a kihívással, amit a dal- és táncbetétek jelentenek?

Jó hallásom van, hamar megtanultam az énekszámokat, inkább azt tartom furcsának, hogy zenével még nem közöltem a színészi pályám során. Jelenleg még bonyolult képletnek tűnik egyszerre énekelni és táncolni, a lépéseket figyelni, másfajta gondolkodást igényel, mint szöveget mondani. De szerencsére Vári Bertalan személyében csodálatos koreográfusunk van, hihetetlen türelemmel kezel minket. Nagyon örülök annak, hogy nem csili-vili, nőies, könnyed, csábos táncot kell lejteni,  hanem sokkal inkább földközeli, fájdalmakkal teli mozdulatsorokat.

1-161211.jpg

Szatory Dávid és Parti Nóra A félelem megeszi a lelket című előadásban (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

A közvélemény, az egyén manipulálhatósága a közös szál a Chicagóban és az előző közös munkádban Alföldivel, A félelem megeszi a lelketben, amelyben négy karaktert is hozol.

Jóval intimebb, halkabb, kisebb közegben játszódik A félelem..., mint a Chicago. Remek próbafolyamat volt, ami az előadáson is látszódik. Ezért tudunk könnyen átsiklani egyik szerepből a másikba. Ahogy felveszem a másik szereplő ruháját, rögtön jön vele a hangja, a gondolatvilága, az érzelmei. Amit közösnek érzek a Fassbinder-átiratban és a Chicagóban, az a látásmód, hogy tessék, nézzétek meg, ebben éltek. A színészi pályám nagy ajándékának tartom, hogy a Robival közös munkákban mindig hitelesen, őszintén, bátran beszélhetünk fontos dolgokról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.