Zenés színház

Pasztircsák Polina: „Közel áll hozzám Daphné naivitása”

2015.09.30. 09:20
Ajánlom
Október 1-jén és 3-án Strauss Daphné, valamint A béke napja című operája egy estén kerül színre a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Kocsis Zoltán nagyszabású vállalkozásában a Müpa színpadán. A Daphné címszereplőjét, Pasztircsák Polinát a szerepről és a felkészülésről kérdeztük. INTERJÚ

- Mit érdemes tudni a Daphné című operáról?

- Ez a gyönyörű mitológiai témájú mű állítólag Richard Strauss egyik kedvenc operája volt. Amikor vendégségben leült a zongorához, akkor mindig a Daphnéból idézett, ebből gondolom, hogy nagyon közel állhatott a szívéhez. 1938-ban fejezte be a szicíliai Taorminában, feltehetően a környezet is nagy ihlető erővel hatott rá, hiszen a természet rendkívül nagy szerepet játszik az operában.

Pasztircsák Polina

Pasztircsák Polina (Fotó/Forrás: Giancarlo Pradelli)

- Mennyire tudsz azonosulni Daphné, a zabolázhatatlan, ugyanakkor naiv nimfa karakterével?

- Nagyon-nagyon közel áll hozzám ez a szerep. Amikor szóba került, hogy ezt az operát színre visszük, nagyon boldog voltam, hogy lehetőségem nyílik ennek a karakternek a megformálására. Számomra is fontos az a fajta tisztaság és naivitás, amit ő képvisel, és hozzá hasonlóan én is hiszek a természet drámai erejében.

- Milyen rendezői elv szerint épül fel ez a darab?

- Némedi Csaba Strauss vágyát szerette volna beteljesíteni, amikor elhatározta, hogy a Friedenstagot és a Daphnét egy estén viszi színre. A zeneszerző ezt a kívánalmát több helyen kifejezte, de eddig kevesen rendezték meg ezeket a műveket ilyen egymásutániságban. Mivel '38-ban íródott a mű, Csabának az az ötlete támadt, hogy valahogyan a háborúval hozza összefüggésbe ezt a mitológiai történetet. A háború tragikus, ugyanakkor humánus oldalának megmutatásához pedig az 1936-os berlini olimpia miliőjét tartotta a legalkalmasabbnak. Úgyhogy mi e szerint a kor szerint leszünk felöltöztetve, illetve a mozgásunk is hasonló lesz a korra rendkívül jellemző, tömegeket mozgató tornagyakorlatokhoz. A birodalmi hangulat statikussága és fegyelme pedig a látványban is visszaköszön majd.

- Ezek szerint Némedi Csaba erősen értelmezi Strauss művét. Mennyire áll hozzád az ilyenfajta modernizáló operarendezés?

- Nekem nagyon tetszik, hogy Némedi Csaba azzal a korral keresi a kapcsolatot, amikor az íródott. Nem ijedtem meg ettől, inkább inspirált ez az elképzelés. A próbaidőszak alatt sok korabeli filmet megnéztünk, köztük Leni Riefenstahl propagandafilmjeit, melyeket Hitler megrendelésére készített. Erősen hatott a rendezésre például Riefnesthal olimpiára készített dokumentumfilmjének stílusa is.

- Kikkel dolgozol együtt ebben a darabban?

- Jött hozzánk egy nagyon kedves amerikai tenor Apollón szerepére: Ric Furmann. Fiatal, de eszméletlen ereje van a hangjának. Tudni kell az operáról, hogy mind Daphné szerepe, mind Apollón szerepe rendkívüli felkészültséget igényel, de egy ilyen hőstenornak van talán a legnehezebb dolga. Rajta kívül Horváth István játssza Leukkipposzt, Cser Krisztián Peneioszt, Ulbrich Andrea pedig az én anyám, Gaia szerepében lesz látható. Remélem, hogy a Müpa után még alkalmunk nyílik előadni a darabot, hiszen ezekre a szerepekre minimum fél évvel a bemutató előtt el kell kezdeni készülni és ilyenkor mindig nagy szívfájdalom, ha csak egy-két alkalommal mutathatjuk meg színpadon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.