Zenés színház

Patronok és primadonnák

2013.09.13. 07:05
Ajánlom
Szeptember 10-én újra Edita Gruberovát köszönthette a Művészetek Palotája közönsége. A világhírű énekesnő Donizetti Boleyn Annájának címszerepében lépett a közönség elé. KRITIKA

A Boleyn Annát, Donizetti 1830-ban bemutatott, kétfelvonásos opera seriáját manapság aligha sorolhatjuk a legismertebb művek közé. Részben technikai nehézségei miatt, részben azonban alighanem azért, mert dramaturgiai szempontból mára kissé szokatlanná vált ízlést tükröz. A zeneszerző ugyanis a szerencsétlen sorsú angol királynő történetének feldolgozásakor már több tucatnyi operát tudhatott maga mögött, így az „opera seria" kifejezés ebben az esetben - Karinthy fordításokat parodizáló nyelvi abszurdjára való hivatkozással - akár úgy is értelmezhető lehetne, mintha az alkotás egy opera lenne a sorból, vagyis 'szériaopera'. Hogy a közönség mégis úgy érezze, remekművet lát, ahhoz a kottaszövegen kívül még valami kell: remek előadógárda.

De fogalmazhatunk másképp is: ezek az operák eleve úgy születtek, hogy adottak voltak a remek előadógárdák, kimagasló énekesegyéniségek, akiknek hónapról hónapra újabb műveket kellett szállítani. Ha innen nézzük, akkor ezekhez az operákhoz eleve hozzátartozik mindaz, amit mai szemmel ügyetlenségnek látunk. A drámát ugyanis nem kizárólag a történet alakítja, hanem például az az igény is, hogy kellő időben és rendszerességgel hallhassuk a primadonnát és a többi szereplőt, akiket egy-egy bravúrária vagy kettős végén bátran megtapsolhatunk; a jelenetek ritmusába ez is bele van kalkulálva. A kor szabályainak megfelelően sorjáznak a zenei fordulatok is - ember legyen a talpán, aki tévedhetetlenül szét tudja szálazni Donizetti, Bellini vagy épp Rossini műveit, nem is beszélve az egyes életművek darabjairól. Ebben a műfajban mindenki - zeneszerző és librettista egyaránt - patronokkal dolgozik. Ezt nevezzük a bel canto nyelvének, amelyben a dramaturgiának más a szerepe, mint akár Verdinél, akár Wagnernél. A Boleyn Anna esetében közepes történelmi ismerettel is tudhatjuk, hogy happy endre hiába várnánk. Donizetti mégis éppoly kedélyes, mint mindig, csak olykor mollban, s a háromnegyedes metrum tragédia esetén is változatlan marad: szépen beleringatózhatunk a kor ezer hasonló áriájának egyikébe - legalábbis ha akad egy díva, aki életre kelti a produkciót.

De mielőtt a szeptember 10-i est dívájával foglalkoznánk, nézzük meg a többi közreműködőt. A Kassai Állami Filharmonikus Zenekar körülbelül annyit nyújtott, amennyi egy átlagos operazenekartól várható - vagyis keveset. Színeket hiába kerestünk, a hegedűk hangszíne gyakran csúnyán reszelőssé vált, ez különösen a zenekari részeknél volt szembetűnő (pl. mindjárt a nyitánynál). A bőgők lusták voltak, a rezek gikszeresek, az angolkürt az egyik legszebb áriában a kottába temetkezett ahelyett, hogy érzékenyen kísért volna, az arányokról meg jobb nem is beszélni. A karmester, Andrij Jurkevics legfőbb erénye abban merült ki, hogy a produkció nem esett szét, tehát végeredményben sikerült lekísérni az énekeseket - ez azonban ehhez az előadáshoz kevésnek bizonyult.

Az énekesek ugyanis klasszisokkal magasabb színvonalat képviseltek, még a mellékszereplők is, nem beszélve a szép hangú, arányos és kiválóan betanított Kodály Kórusról. A mellékszereplők közül kiemelném a félreismerhetetlen hangú Cser Krisztiánt, aki Rochefort-ként is nagyot alakított (szemben a kis szerepből kis szerepet kihozó, zeneileg egyébként korrekt Szappanos Tiborral). Schöck Atala - Smetonként - zeneileg csillagos ötöst érdemel - hogy a produkció összességében több volt, mint koncert, abban az alténekesnőnek is része volt.

Egyetlen zavaró szereplő akadt a színpadon: Philippe Do (Lord Percy). Pedig képességei, technikai tudása alapján lehetett volna jó, sőt kiváló is, forszírozott záróhangjai, egész fellépése, amely mintha folytonos bizonyítási vágyról tanúskodott volna, arra engedtek következtetni, hogy a műfaj ízlésbeli követelményeit nem sikerült teljes egészében elsajátítania. Jozef Benci VIII. Henrikje ugyanakkor bőségesen kárpótolt minket. Ha nem is elsöprő a hangja, de szép és súlyos, színészi alakítása és a zenei-színészi kulturáltsága összességében egy nagy formátumú uralkodót hozott ki a szerepből, aki nem méltatlan ellenfele Boleyn Annának.

S el is érkeztünk a lényeghez, az est két hősnőjéhez. A Művészetek Palotájának megnyitása óta megszokhattuk, hogy kétévente jön egy díva, aki ugyan fiatalnak éppenséggel nem is mondható (67 éves), de kit érdekel, ha még mindig úgy énekel, ahogy. Edita Gruberová korunk sztárkultuszában furcsa módon talán alul van értékelve, húsz-harminc éve nála sokkal átlagosabb képességű énekesekből lett nagyobb név és hajcihő. Noha Gruberová egyszerűen mindent tud az énektechnikáról. Ha akar, akár csúnyán is énekel egy-két ütemet, vagy éppen rossz technikával, ha a szerep vagy a drámai helyzet úgy hozza, hogy aztán a fiatal Callast idéző vehemenciával hengereljen le. Sosem ízléstelen, de faltól falig kijátssza a Donizetti-féle zenei világ lehetőségeit. Talán mégis félelmetes pianissimói a legemlékezetesebbek. Hogy zeneileg minden a helyén van, azon nincs mit csodálkozni: legalább négy évtizede él boldog házasságban a bel canto-operákkal, tehát ösztönösen old meg mindent - de nem rutinból. És ugyanígy képes díszletek és rendezés nélkül igazi drámát teremteni egy-egy gesztussal. Persze - mint minden „nagy öregnek" - neki is vannak patronjai, ezek viszont mindig épp úgy sülnek el, ahogy kívánja.

Ez különösen drámabeli vetélytársnőjével szemben tűnik fel. Mert a Jane Seymourt (vagyis Giovannát) alakító Regina Richter sem akárki. Az előadás legszebb pillanatai azok voltak, amikor ők ketten énekeltek - és a Boleyn Anna bővelkedik ilyen szituációkban. Richter tökéletes technikai tudással és csalhatatlan ízléssel, maximális zeneiséggel énekelt. De ő még őszinte, Gruberovához képest ő még naiv. Szerepének drámaiságát hitelesen interpretálja, épp csak nincs meg benne az a színpadról lekacsintó kokettség, amitől igazi díva lesz valaki. Seymour szerepében ez persze cseppet sem hiányzik, de egy fordított szereposztást emiatt nehéz elképzelni, ám nem csodálkoznék, ha pár év múlva Richtert láthatnánk Anna szerepében.

Bár a húzatlan, nettó három óra nem kevés (főleg a dramaturgiai lapályokhoz mérve), egy ilyen produkció megéri a kitartó figyelmet. Miközben a kiváló énekesek remek színjátékát néztem, azon gondolkoztam, nem több-e egy ilyen előadás, mint egy ötlettelen vagy egy öncélúan magamutogató rendezés. Amíg ilyen énekeseket hallhatunk, akik egy koncerten is ennyire meg tudják formálni a szerepüket - és a bel canto világát -, én az előadásnak ezt a formáját többre értékelem.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
Zenés színház vélemény

Miért ijednek meg a rockosított Don Giovannitól az operarajongók?

Kovács János karmester nyílt levelet fogalmazott meg Szüts Apor RockGiovanni című Mozart-átirata ellen, a kérdés felzaklatta az operarajongó facebookozókat, és rámutatott néhány fontos dologra.
Zenés színház interjú

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Volt már Mozart, Bóni, Mágnás Miska, zongorakísérő a világ legrosszabb énekesnője mellett. Nem csak színész, zenét is szerez. Szemenyei János a hazai zenés színházi élet független személyisége. Nem képzelhetjük már el nélküle a műfajt, még szép, hogy az idei KULT50 kiadványunkban is szerepel.