Zenés színház

Paul Potts a jövő évi Szegedi Szabadtéri világsztárja

2015.10.14. 14:59
Ajánlom
A világhírű énekes lesz a Kormányos a Dóm téri fesztivál 2016-os nyitóprodukciójában, A bolygó hollandiban, szerződését pár nappal ezelőtt írta alá Londonban. A Britain's Got Talent műsorban feltűnt Potts négy stúdióalbummal és több mint 600 koncerttel a háta mögött a világ egyik legismertebb énekese. Bemutatkozását a tehetségkutatóban több mint 141millióan látták már a Youtube-on.

Londonban találkozott Paul Potts brit énekessel Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. A fesztivál a világhírű tenort kérte fel jövő évi nyitóprodukciójának, Richard Wagner A bolygó hollandi c. operájának egyik szerepére. A találkozón Potts aláírta szerződését, a tenor a Kormányos szerepét énekli majd. Elmondta: nagy rajongója Wagnernek, élete első operaélménye a mester Trisztán és Izolda című művéből készült produkció volt. Hogy kik lesznek a partnerei a Dóm téri előadásban, egyelőre nem nyilvános, várhatóan jövő év elején jelentik be az darab koncepcióját és a teljes szereposztást, alkotócsapatot.

Paul Potts

Paul Potts

Paul Potts a Britain's Got Talent c. tehetségkutató műsorban tűnt fel, 2007-ben. Potts-ról első ránézésre senki sem gondolta volna, hogy ekkora hang rejtőzik a torkában. Bár korábban szerepelt operaprodukciókban kisebb színpadokon, ez volt élete legnagyobb megmérettetése. Puccini Nessun dormáját olyan lehengerlően adta elő a válogatáson, hogy azonnal meghódította a közönséget és a zsűrit – élükön Simon Cowellel –, a bemutatkozásáról készült videót pedig mára több mint 141 millióan nézték meg a Youtube-on.

A világon a legtöbben tőle ismerik a gyönyörű áriát, szinte hihetetlen, de több mint kétszer annyi ember nézte meg a videómegosztón az ő verziójában, mint Pavarotti előadásában. Potts megnyerte az azévi Got Talentet. Életéről és a tehetségkutatóban elért sikereiről hollywood-i film készült, melyet One Chance címen vetítettek a mozik világszerte.

Herczeg Tamás és Paul Potts Londonban

Herczeg Tamás és Paul Potts Londonban

Az elmúlt években négy stúdióalbumot adott ki, melyek közül az első, szintén One Chance címen 13 országban volt listavezető. Többszörös platinalemezei több mint 5millió példányban keltek el világszerte. Összesen 44 országban fogadta kitörő lelkesedéssel a közönség, több mint 600 koncertet adott, közel 2millió ember előtt. Még idén turnéra indul az Egyesült Királyságban, Dániában és Norvégiában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.
Zenés színház hír

A 3 testőrt mutatja be a Szegedi Szabadtéri, Varga-Járó Sára lesz Milady

Miladyjére talált a Szegedi Szabadtéri Játékok: Varga-Járó Sára alakítja A 3 testőr intrikusnőjének szerepét. A fiatal színművészt száz jelentkező közül választották ki. A nagyszabású musical premierje augusztusban lesz.