Zenés színház

Pelléas és Mélisande a Művészetek Palotájában

2007.06.04. 00:00
Ajánlom
Negyvennégy év után végre újra élőben hallhatja a magyar közönség Debussy Pelléas és Mélisande című operáját. Június 16-án a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikus Ének- és Zenekara Kocsis Zoltán vezényletével, Debussy-specialista nemzetközi énekesgárda szereplésével koncertszerű előadásban szólaltatja meg a művet. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!

Az ötfelvonásos operát 1893-ban kezdte írni Claude Debussy, s bár folyamatosan konzultált az eredeti drámát és a szövegkönyvet is író Maurice Maeterlinckkel, az 1902-es bemutatóra parádésan összevesztek (a női főszereplő személyén). A darab ennek ellenére nagy sikert aratott. Magyarországon először 1925-ben volt hallható, majd csak 1963-ban tűzte műsorra a Magyar Állami Operaház. Azóta teljes egészében nem adták elő.

Az opera a középkorban játszódik. Golaud sírdogáló lányra lel egy sűrű erdőben. Magával viszi nagyapja várába, és feleségül veszi. A fiatalasszony, Mélisande sokat van együtt Golaud testvérével, Pelléasszal. A jóval idősebb Golaud szívében fokozatosan felébred a féltékenység öccse iránt. Szenvedélye egyre alantasabb cselekedetekre sarkallja: első házasságából származó fiával, a kis Yniolddal figyelteti Pelléast és Mélisande-ot, de semmi sem támasztja alá a gyanút, hogy megcsalják. Pelléas hosszú útra készül, arra kéri Mélisande-ot, találkozzanak még egyszer, hogy elbúcsúzhassanak. Golaud kilesi őket, és megöli Pelléast. Mélisande megszüli gyermekét, de haldoklik. Golaud még most is arról faggatja, szerette-e Pelléast. Az asszony csak annyit tud mondani, hogy ártatlanul szerették egymást, majd örökre lehunyja szemét.

Maeterlinck drámája rengeteg kérdést hagy nyitva – talán ezért volt olyan népszerű a századfordulón. Debussy mellett Fauré kísérőzenéjét és zenekari szvitjét (1898), Schönberg (egyetlen) szimfonikus költeményét (1902) és Sibelius kísérőzenét (1905) kell megemlíteni. Debussy a határozatlan körvonalú karaktereket, kidolgozatlan jellemeket úgy oldotta meg, hogy a zenével sejtet sok mindent, ami nincs kimondva. Így a darab igazi főszereplője a zenekar. A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével Debussy összes művét játszották már, így a mostani előadás művészi színvonala garantált.

Kérdésünk: Ki alakította Mélisande-ot az 1902-ben rendezett bemutatón? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba!)

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.
Klasszikus

Igor Levit 16 óra után befejezte 20 órásra tervezett zongoramaratonját

A művész Erik Satie francia zeneszerző Vexations című művét tervezte előadni, a legendás zongoradarab teljes verziója 20 órás.
Könyv

Istencsapás, embercsapás

Vámos e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Most értelemszerűen a karanténból, online.
Színház

86 éves korában elhunyt Földi Teri

A Jászai Mari-díjas színművész halálhíréről egykori színháza, a Vígszínház számolt be.
Vizuál

Morgan Freeman 83 éves

Morgan Freeman nem átlagos karriert futott be, 50 éves volt amikor a filmszakma igazán felfigyelt rá, azóta viszont több mint kilencven filmet forgatott és ma 83 éves.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A Trianon a hétköznapok látószögéből – Új művet mutat be online az Operettszínház

Exkluzív online előadásra készül a Budapesti Operettszínház. Cári Tibor és Dolhai Attila Szétszakítottak című musicaljét négy részben, június 4-én, 5-én, 6-án és 7-én 16 óra 30 perces kezdettel láthatják a színház Facebook-oldalán.
Zenés színház hír

Lángolt az Operaház teteje, a dolgozók oltották el

Kedden kisebb tűz volt a korszerűsítés alatt álló Operaház épületének tetején.
Zenés színház interjú

Plácido Domingo: Amikor megtudtam, bennem van a vírus, a legrosszabbra gondoltam

„Verdi dallama melankóliával telt ima, mely mindenkit megérint.” A Nabucco híres részletével kezdi augusztusi koncertjét Plácido Domingo, aki tavasszal átesett a koronavírusos megbetegedésen.
Zenés színház hír

Szilveszterkor kezdi az új évadot a New York-i Metropolitan Opera

Az év utolsó napjára halasztotta a 2020/21-es évad kezdetét a New York-i Metropolitan, a világ egyik vezető operaháza a koronavírus-járvány miatt.
Zenés színház hír

Kihirdették az István, a király iskolába megy program győzteseit

A szereposztás kihirdetésével lezárult a Kárpát-medence magyar ajkú általános iskolásai számára elindított István, a király iskolába megy program versenyszakasza. A klasszikussá érett rockoperára épülő össznemzeti identitáserősítő program ezzel újabb állomásához érkezett: a kiválasztott külhoni és anyaországi kisdiákok részvételével hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, hogy nagyszabású premieren mutassák be a közönségnek az István, a király immár harmadik generációs változatát.