Zenés színház

Pesti Broadway: Zenés fesztivállal vár az Operettszínház

2018.09.18. 15:30
Ajánlom
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Budapesti Operettszínház idén is megrendezi a Pesti Broadway Fesztivált szeptember 21-én és 22-én a színház előtt, ahol a műsor mellett dedikálással és akciókkal is várják az érdeklődőket.

Az idei fesztivál a Színházak Éjszakájával egy időben zajlik, első napjának műsorvezetői Peller Anna és Peller Károly lesznek. A szeptember 21-i nap a musical műfajáé, a közönség részleteket hallhat a Hairspray című musicalből, az István, a királyból, a napot pedig egy életteli retroparty zárja „Csavard fel a… Nagymezőt!” címmel.

A második nap házigazdái Peller Anna és Homonnay Zsolt. A programot a Versünnep Fesztivál díjnyertes zenekara, a Bob és Bobék Orchestra nyitja. A későbbiekben felcsendülnek filmslágerek, musicalrészletek is. Rövid ismeretterjesztő műsorra számíthatunk Kis Színházi Illemtan címmel, majd Szinetár Dóra és Silló István ad koncertet. Az este, egyben a fesztivál záróprogramja a Swingoperett, amelyen operettslágereket hallunk áthangszerelve a „Jajj, cicától” a „Meseautón” át a „Muzsikus lelkekig”.

Izgalmas, új kiadvánnyal jelentkeznek

A fesztivál idejére jelenik meg az újonnan induló Operett Magazin, amely a tervek szerint kéthavonta fog jelentkezni. A Nagymező utcai dalszínház saját kiadványában az operett műfajához kapcsolódó, változatos anyagokat, magazinos cikkeket és interjúkat olvashatnak, valamint a repertoáron lévő előadásokhoz kapcsolódó ismertetőket, sok érdekességgel és exkluzív részletekkel. Az Operett Magazin 690 forintért megvásárolható az eseményen.

Részletes program

  • 2018.09.21. péntek

17.00 Vetítés                                                                         

18.00 Hairspray – Hajlakk
Részletek Shaiman Hairspray című musicaljéből a Pesti Broadway Musical Stúdió növendékeinek előadásában.

18.20 Ünnepélyes megnyitó              

18.35 István, a király
Részletek a Szörényi Levente – Bródy János szerzőpáros István, a király című rockoperájából.

19.00 Musical-mix
A Pesti Broadway Musical Stúdió növendékeinek műsora.   

19.50-21.00 „Csavard fel a… Nagymezőt!" - retro party

  • 2018.09.22. szombat

13.30 Vetítés                                                  

15.00 Vendégünk a Versünnep Fesztivál különdíjas zenekara
Bob és Bobék Orchestra koncert. 

16.15 Filmslágerek kicsit másképp
Világhíres rajzfilmek és filmek slágerei.

17.00 Apáca Show
Részletek Alan Menken Apáca Show című musicaljéből.

17.30 A Budapesti Operettszínház Musical Együttesének műsora

18.00 Kis Színházi Illemtan                                      

18.20 Újratervezés
Szinetár Dóra és Silló István koncertje.

18.45 Az Operett Ördögei, Angyalai?

19.45 Vetítés

20.30 Swingoperett - lemezbemutató koncert
Operettslágerek áthangszerelve a „Jajj, Cicától” a „Meseautón” át, a „Muzsikus lelkekig”

Nyári bemutatók költöznek az Operettszínházba

Kapcsolódó

Nyári bemutatók költöznek az Operettszínházba

Szeged, Baja és Miskolc szabadtéri színpadai után szeptembertől a Budapesti Operettszínházban láthatóak a nyár sikerdarabjai, az Apáca Show, az István, a király és a Semmelweis.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.