Temperamentumos, vitára sarkalló előadásaiban újszerű logikával irányítja a figyelmet a zenés színpadi műfajok komplexitására, a köztük lévő összefüggésekre. „Egyetlen résztémát sem lehet a teljesség összefüggése nélkül megragadni, ebből ad jó leckét az opera", vallja. Az operettet is nagyra becsüli, hiszen „A mosoly országában Lisa és Szucsong szerelme épp oly erős, mint Trisztáné és Izoldáé". Ilyen és hasonló példák sokaságával várja előadására ezúttal is az érdeklődőket. A moderátor a kiváló magyar zenetörténész, Mesterházi Máté lesz.
A kezdetben fizikusi tanulmányokat folytató Konwitschny a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg rendezői diplomáját 1970-ben. Tanulmányait követően Kelet-Németország számos operaszínpadán dolgozott, a fal lebontását követően pedig Puccini és Rossini műveit rendezte Grazban, Lipcsében és Bázelben. Az újraegyesülés évtizedében fordult figyelme Wagner operái felé: 1995-ben a Parsifalt vitte színre a Bajor Állami Operaházban, amit 1997-ben a drezdai Semperoperben a Tannhäuser, 1998-ban Hamburgban a Lohengrin követett, majd Münchenben a Trisztán és Izolda. Tevékenységét számos alkalommal elismerte az Opernwelt magazin, 2000-ben „Az évad rendezése" díjjal jutalmazták Az istenek alkonya stuttgarti Staatsoper-beli színpadra állításáért. Legutóbbi munkái között szerepelt Verdi Attila című operájának 2013-as színpadra állítása a Theater an der Wienben, valamit a Jenůfa premierje, amelyet 2014-ben a Grazi Operaházban és az Augsburgi Színházban mutattak be. Az előadás ingyenes, a részvétel regisztrációhoz kötött.