Zenés színház

Piotr Beczala énekel Roberto Alagna helyett Bayreuthban

2018.07.05. 12:35
Ajánlom
Mindenki megnyugodhat, nem marad sztártenor nélkül a Bayreuth-ban színre kerülő Lohengrin.

Piotr Beczala lengyel sztártenor énekli a Lohengrin címszerepét a Bayreuthi Ünnepi Játékok július 25-i nyitóelőadásán Roberto Alagna helyett, aki három és fél héttel a bemutató előtt mondta le fellépését felkészületlenségre hivatkozva.

A Wagner-fesztivál szervezői szerdai közleményükben hangsúlyozzák, hogy Beczala napjaink egyik legkeresettebb tenorja, rendszeres vendégfellépője a világ nagy operaházainak.

A francia-olasz Roberto Alagna július elején mondta le szereplését, arra hivatkozva, hogy túlterhelt, és nem volt elég ideje a szerep betanulására.

A Lohengrint idén az amerikai Yuval Sharon rendezi, a német Christian Thielemann vezényli, a díszlet a német Neo Rauch és Rosa Loy munkája. A próbák már megkezdődtek.

Nem ez az első eset Bayreuthban, hogy egy sztárfellépő szinte az utolsó pillanatban mondja le szereplését. 2016-ban Andris Nelsons lett karmester már a próbák idején távozott sietve Bayreuthból, helyére a német Hartmut Haenchen ugrott be. Egy évvel korábban, június végén Anja Kampe adta vissza Izolda szerepét, amelyet Evelyn Herlitziusnak kellett átvennie. (MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fried Péter: „Kossuth-díj nélkül is igyekeztem maximálisat nyújtani”

Hamarosan ismét A kékszakállú herceg várában énekel Fried Péter. A friss Kossuth-díjas basszistával a március 25-i, zeneakadémiai koncert kapcsán felidéztük pályáját a kezdetektől.
Zenés színház hír

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.