Zenés színház

Polgár László búcsúztatása

2010.09.28. 10:06
Ajánlom
Polgár Lászlót Budapesten, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra. A művész tisztelői október 4-én hétfőn 13 és 15 óra között róhatják le kegyeletüket az Operaház aulájában kialakított emlékhelyen.

A Magyar Állami Operaház Polgár László emlékére című estjével tiszteleg az elhunyt művész előtt. Az emlékhangverseny október 4-én 19 órakor kezdődik az Operában. Közreműködik az Operaház zenekara és énekkara, vezényel Kovács János, Győriványi Ráth György és Hamar Zsolt.

Az emlékestre 1500 forintos áron az Operaház jegypénztárában, az Opera honlapján, illetve a 311-9017-es telefonszámon válthatók jegyek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Színház

Bezárja tanodáját Gór Nagy Mária

Nem talált elég tehetséges diákokat, így már csak a kifutó évfolyamokat tanítja a róla elnevezett intézményben a színésznő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház cinefest

Pavarotti özvegye Miskolcra jön a férjéről szóló film díszbemutatójára

Luciano Pavarotti özvegye, Nicoletta Mantovani is ellátogat az Oscar-díjas Ron Howard, Pavarottiról készült dokumentumfilmjének gálájára a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra.
Zenés színház opera

Puccini-bemutató készül Szegeden

Október 11-től láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban Giacomo Puccini két egyfelvonásosát, A köpenyt és a Gianni Schicchit Göttinger Pál rendezésében.
Zenés színház magazin

Tel-Avivban vendégeskedett a Menyasszonytánc

A Budapesti Operettszínház 2006-ban bemutatott klezmer-operettjét két alkalommal is láthatta a közönség az Izraeli Magyar Kulturális Évad részeként szeptember 12-én és 13-án.
Zenés színház videó

Gyerekszereplők mesélnek a távozó Billy Elliot musicalről

Az évek során több gyerek is játszott a musicalben, amelyre szeptember 22-én lejár az Operaház szerződése. Búcsúzóul nézd meg, milyen volt a darabban játszani.
Zenés színház kritika

Maxon a regény eksztázisa: ilyen A nagy Gatsby a Vígben

Gatsby pesti milleniál 2019-ből. Gatsby Fitzgerald klasszikus alakja. Gatsby visszafele úszik, az idővel szemben. A Vígszínház új előadásában Gatsby jól énekel.