Herczeg Tamás elmondta: az előadást szervező produkciós irodánál felvetődött nehézségek miatt a korábban meghirdetett Kung-fu legenda táncprodukciót az Egyesült Államokból érkező előadás, a Porgy és Bess váltja. A Verdi-Wagner Gála az Ajándékkoncert műsorát gazdagítja majd Tokody Ilona és Temesi Mária fellépésével, eredetileg meghirdetett időpontjában, július 13-án pedig a Madách Színház vendégjátékát, Az operaház fantomja musical koncertváltozatát láthatják a nézők - a főszerepekben Sasvári Sándorral, Fonyó Barbarával és Bot Gáborral. A részletekről szólva Harangozó Gyula művészeti vezető kifejtette: az amerikai vendégjáték, a Porgy és Bess - a Living Arts Inc. iroda produkciója - igazi kuriózum, amely a szerző eredeti elképzelése szerint kerül színre. George Gershwin kifejezett kérése volt ugyanis, hogy az opera karaktereit fekete művészek énekeljék. Magyarországon az operát utoljára a hetvenes években játszották, a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy alkalommal, 1973-ban. Az opera most a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában szólal meg amerikai karmester vezényletével.
A Dóm téren emellett július 5-7-én Jakobi Viktor Leányvásár című operettjét, július 26-27-én és augusztus 2-3-án Gerard Presgurvic Elfújta a szél című musicaljét, augusztus közepén pedig (zárásként) Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját állítják színpadra. Az újszegedi színpad idei műsoráról is rövid tájékoztatást adott az új menedzsment. A ligetben a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékát, az Egy bolond százat csinál című darabot mutatják be július 19-én és 20-án. Jean, a lakáj szerepében a rendező, Balázs Péter látható. Az idén is sor kerül az évek óta népszerű Szegedixie Gálára, illetve két befogadott produkció, a szokásos Nótaest és egy Carmina Burana-koncert is helyet kap a programtervben. Az elmaradó előadásokra előre megvásárolt jegyek bizonyos esetben visszaválthatók, vagy más előadásokra átcserélhetők - mondta Herczeg Tamás fesztiváligazgató.