Zenés színház

Porgy és Bess: a kezdetek

2011.02.16. 05:50
Megosztom
A Porgy és Bess-t többnyire csak betétdalairól ismeri a közönség. Cikkünk a reprezentatív amerikai opera keletkezésének történetét mondja el.

DuBose Heyward amerikai író az 1920-as évek elején olvasott egy cikket a nyomorék Samuel Smalls (a későbbi Porgy) történetéről, s annyira magával ragadta a fogyatékos ember szerelmi története, hogy 1924 tavaszán belefogott az újsághír inspirálta "néger regényének" megírásába. A Catfish Row lakóiról szóló Porgy 1925 szeptemberében jelent meg nyomtatásban. Egy évvel később került a könyvecske George Gershwin kezébe, aki akkoriban épp az Oh Kay című vidám musical próbáival volt elfoglalva. Azonnal írt a szerzőnek, levelében együttműködést javasole. Heywardot érdekelte a közös munka, mégis kilenc évbe telt, míg az opera hangjai felcsendülhettek a színpadon. Heyward írta a librettót, s 1933 novemberében küldte meg az első jelenetet a zeneszerzőnek. Mire a 35 éves Gershwin dolgozni kezdett az operán, már Amerika egyik leghíresebb muzsikusának számított, annak ellenére, hogy autodidakta tehetség volt, s korai haláláig magántanárok segítségével képezte magát klasszikuszene-szerzésben.

A közös munka jobbára levelekben valósult meg: Gershwint New Yorkhoz kötötte heti rádióműsora, Heyward pedig nem akart Charlestonból (Dél-Karolina állam) a keleti parti nagyvárosba költözni. A Gershwin-levelek tanúsága szerint a zeneszerző déli látogatásai alkalmával a spirituálék és a feketék mindennapi életének helyszíni tanulmányozásával igyekezett megteremteni készülő művének szociális és művészi hitelét, Heywardot pedig rövid New York-i tartózkodásai idején a Gershwin fivérek bevezették a dalírás és a zenés színpad műhelytitkaiba. Az 1934 elején komponálni kezdett opera dalszövegeit Ira Gershwin írta. Nyáron George Gershwin két hónapot töltött Charleston közelében, egy bérelt tengerparti házban, s ekkor még közelebbről megismerkedett a feketék egyházi zenéjével, illetve a vallásos összejöveteleiken alkalmazott shout-, taps- és lábdobogás-technikáikkal. Decemberben kezdődtek a meghallgatások, s a dokumentumokból kikövetkeztethető, hogy 1935 elejére a mű nagy része elkészült. Gershwin mintegy nyolc hónapi munkával, hétszáz kottalapon maga hangszerelte az operát. A kézirat alján látható feljegyzés szerint augusztus 23-án készült el a munkával. Három nappal később már próbáltak. Ellentétben a musicalekkel, melyeket egyiket a másik után, könnyedén vetett papírra, a Porgy és Bessen másfél évet koncentráltan dolgozott a zeneszerző, vagyis már az opera készültekor sejteni lehetett, hogy főműről van szó.

Az ősbemutató 1935. szeptember 30-án volt Bostonban (nem pedig New York-ban október 10-én, ahogy egyes operakalauzok írják). Tény azonban, hogy ez utóbbi városban 124 előadást ért meg a mű. Majd turné következett Amerika néhány nagyvárosában, 1936 tavaszáig. Gershwin alig több mint egy évvel élte túl a Porgy első sikereit: 1937 nyarán agydaganat végzett vele Hollywoodban. A mű igazi hódító útját azonban már nem kísérhette figyelemmel. Előbb 1938-ban, majd 1941-ben újították fel a darabot, ezután fokozatosan elfoglalta állandó helyét az amerikai operaházak programjában, sőt, mind gyakrabban tűzték műsorukra európai színházak is. 1955 telén egy amerikai társulat turnézott vele a Szovjetunióban. Ez volt az első amerikai színházi produkció, mely a hidegháborút követően helyet kapott szovjet színházak repertoárjában. Az évtized végén a mű színes, szélesvásznú hollywoodi filmváltozatát is bemutatták.

A Porgyt kezdettől fogva az ellentétek művének tekintették. Délen élő afro-amerikaiak mindennapjairól szól, ám az alapjául szolgáló kisregényt, majd a szövegkönyvet egy ott élő fehér írta, az opera zenéjét pedig az ország egy távoli pontjáról származó fehér (zsidó) komponista szerezte. Vagyis a feketék életéről szóló legismertebb amerikai zenés színpadi művet fehérek írták és állították színpadra. Ám ez csupán az ellentmondások felső rétege. Értő zenekritikusok már korán felvetették, hogy a mű igazából fülbemászó melódiák sorozata, s az opera egységét még a vezérmotívumok és az epizódokat összekötő zenekari intermezzók se képesek megteremteni. Hall Johnson fekete muzsikus és színházi szakember már 1938-ban megfogalmazta fenti kifogásait, s elhibázottnak vélte a Porgy recitativotechnikáját is, mely egyébként Heyward eredeti elképzelése szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kapott volna az előadásban - a zene rovására. Johnson Mendelssohn Eliás-oratóriumával és Strauss Saloméjával állította szembe Gershwin művét, s azt írta, a recitativók talán érthetőbbek lennének prozódiailag, ha a zeneszerző gondosabban tanulmányozta volna a spirituálék szabadabb sorszerkezeteit. Ugyanakkor elismeréssel adózott a mű egyik-másik ragyogóan drámai pillanatának, például annak, amikor Bess a szigeten igyekszik hevesen ellenállni Crown ostromának (2. felvonás, 2. jelenet): ebben az epizódban Johnson a miniatűr spirituálék tragédiáit érezte visszhangozni.

Más kritikusok a mű őszinte vagy hamis folklórjellegével foglalkoztak. Gershwin maga népi operaként kezelte a Porgyt. Mai hallgatói sejthetően többnyire nem népi(es) zeneként értékelik a romantikus szerelmi történetet. Az is mellékes kérdésnek tűnik, mennyiben autentikus a szerzők társadalomszemlélete. A szentimentális történetkliséket ugyanis ellensúlyozzák a ma már világhírű melódiák (a Summertime-tól az It Ain't Necessarily So-ig), melyek szórakoztatnak és felemelnek akkor is, amikor a művet Simon Rattle dirigálja, de akkor is, amikor szakavatott jazz-zenészek, például Ella Fitzgerald és Louis Armstrong, Miles Davis és Gil Evans, Joe Henderson, vagy legutóbb Tony Lakatos és a Frankfurti Rádió nagyzenekara interpretálják. Ellentmondásai ellenére azonban a Porgy és Bess az marad, aminek Bill Milkowski nevezi Tony Lakatos lemezének kísérőszövegében: az amerikai zenetörténet egyik központi jelentőségű alkotása.

2011. február 21. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Egy Porgy és egy Bess - Brussels Jazz Orchestra, Maria Joao, David Linx

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.