Zenés színház

Private View - Opera készült Hitchcock filmjéből

2015.06.19. 14:08
Ajánlom
Az Alfred Hitchcock Hátsó ablak című filmjéből készült operát a június 2-án láthatja a közönség a Thália Színházban, a Pannon Filharmonikusok, illetve a látványos előadásairól elhíresült belga Muziktheater Transparant előadásában.

Egy háztömb zárt világában járunk, a lakók igencsak maguknak valók, nem igazán ismerik közvetlen szomszédaikat sem. A neurotikus fiatal lány el sem meri hagyni lakását, mindennapjait kényszerbetegsége bilincsében tölti. Az örökké magányos férfiú kizárólag álmaiban képes a csábításra. Az extravagáns fiatal párocska igyekszik különc színben feltűnni, de valójában nem tudnak elmenekülni saját kisstílű, unalmas életük elől. A leszbikus pár tökéletesen boldognak tűnik, olyannyira, hogy a senki sem sejti, hogy otthonukat lelki terror uralja. És persze ott az idős hölgy is, akivel senki sem fogalkozik, de aki mégis mindent lát. A ház gondnoka az egyetlen, aki minden ajtón bekopogtat, és arról is van fogalma, hogy mi zajlik mögöttük. Ő azért marad láthatatlan, mert a lakók csupán eszközként kezelik, egymásról azonban még ennyi tudomást sem vesznek.

A házba új lakók költöznek, diákok. Ők próbálnak kapcsolatot teremteni a többi lakóval, de próbálkozásaik a gyanú és a közömbösség falába ütköznek. Az ajtók zárva maradnak.

Gyilkosság történik. A paranoia eluralkodik az egész házban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Vizuál

A pápa szeretőjét, a rettegett feministát ábrázolja Velázquez elveszettnek hitt festménye

Majdnem 300 évig azt hitték, elveszett vagy megsemmisült az a portré, ami a történelem egyik legbefolyásosabb nőjét, Donna Olimpiát ábrázolja a világ egyik legnagyobb hatású festőjének ecsetvonásain keresztül.
Könyv

Hallgass egyperceseket Örkény István előadásában!

Színdarabok és interjúk felvételei mellett felolvasások hanganyaga és fotók is elérhetőek az OSZK honlapján, amelyet a ma negyven éve elhunyt író, dramaturg emlékének szenteltek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Erőd Iván zeneszerző

A magyar származású osztrák zeneszerző 83 éves volt, halálhírét a bécsi Staatsoper közölte.
Zenés színház hír

Átadták a Honthy-díjakat a Budapesti Operettszínházban

Kilenc kategóriában jutalmazta az évad legjobbjait a Budapesti Operettszínház, ahol hivatalosan is lezárult a 2018/19-es évad.
Zenés színház hír

Aj Vej-vej Turandotot rendez Rómában

A hazájában játszódó Puccini-operának a kínai képzőművész nemcsak a rendezője lesz, hanem ő tervezi a jelmezeket is.
Zenés színház hír

Kijött az első fotó az új West Side Story-filmhez

„Something’s comin’, somethin’ good…” Steven Spielberg rendezi az 1961-es West Side Story remake-jét, összeszedtük, mit tudunk róla.
Zenés színház operaház

Díjátadóval zárult az Opera „Puccini Itáliája”-évada

Az eltelt évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit jutalmazta az Operaház. Az évzáró Csillagóra gálaesten azt is bejelentették, hogy kik viselhetik egy éven át „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” és „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” címeket.