Hogy az országhatáron kívül még milyen ízlésbeli, tűrőképességbeli határokat fognak átlépni, nemsokára kiderül. A társulatalapító és vezető koreográfus Éduard Lock legutóbbi darabját, az Amjad című produkciót mutatják be a Fesztivál Színházban.
A nemzetközi kortárs táncéletnek van egy olyan progresszív vonulata, amely még nem igazán tudott betörni Magyarországra. Ha ismerjük is őket, esetleg jártak is egy-két alkalommal Budapesten, valahogy mégis megmaradtak "lidérces messze fényként". Általában olyan "kínos" társadalmi kérdésekkel, szubkulturális jelenségekkel foglalkoznak, amelyek kevésbé tartoznak az átlagos értelemben vett magas művészet, főként nem a hagyományos tánc tematikus körébe. Szintén közös sokukban a szexuális identitás hangsúlyozása, meghatározása. Ráadásul mindezt nagyon "szókimondóan" teszik, azaz a test sosincs szemérmesen elkendőzve, a mozdulatok elfinomítva, hanem minden a maga nyersességében, akár brutalitásában jelenik meg. A magyar alkotók közül talán Frenák Pál az egyetlen, aki bátran mer színpadra állítani bármilyen kínos témát, s a megjelenítés extremitásától sem fél.
Talán nem véletlen, hogy bár egyre többet tartózkodik Magyarországon, s többnyire már itt tartja bemutatóit, mégiscsak Franciaország adott lehetőséget művészi kibontakozásához.
A nemzetközi progresszív társulatok közé sorolnám az angol fizikai színházat, a DV8-et, akiket még talán a legjobban ismerünk, hiszen többször is szerepeltek nálunk, sőt, egyik vezető egyéniségük, Nigel Charnock még kurzust is tartott magyar táncosoknak. A hollandok nagy provokátora, Jan Fabre már kevésbé nevezhető gyakori vendégnek, ahogy Javier de Frutos sem. De ők mégiscsak láthatóak voltak már Magyarországon, míg a La La La Human Stepstől csak egy filmet vetítettek a 2005-ös I. Nemzetközi Táncfilm Fesztiválon. Az Amelia című produkciójuk a profizmus elképesztő magaslatait mutatta. Egyetlen zárt, steril, kráterszerű térben zajlott az egyórás koreográfia. A filmnyelvi eszközök használata, a kameramozgások ugyanúgy nagyon érzékenyen megkomponáltak, koreografáltak voltak, mint a tánc. Komplexitása nem valamilyen zsúfoltságból következett, hanem abból a mindent meghatározó tudatosságból és megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásból, amely minden mozdulaton és képkockán látszott. A táncosok olyan klasszikus alapképzettségű előadók voltak, akik, úgy tűnt, a kortárs technikákból is mindent tudnak, s elképesztő az akrobatikus felkészültségük is. Ez a nagyon magasra tett szakmai mérce a kezdetektől meghatározta az együttes munkáját. Ám nem csak a megkérdőjelezhetetlen szakmai megalapozottság védjegyezi a társulatot, hanem tabukat nem ismerő témáik, az emberi szexualitás minden formájával való nyílt foglalkozás. A szélsőséges indulatok, gyakran a brutalitásig őszinte és kegyetlen, de mégis játékos és (ön)ironikus megjelenés és megjelenítés határozza meg előadásaikat. Éduard Lock az a mélységesen alternatív, kísérletező és lázadó alkotó (még mindig, pedig már 1980 óta űzi a mesterséget!), aki egyszerre robbant szét minden konvenciót, miközben olyan szintű absztrakcióig jut el koreográfiáiban, amely igazából a legortodoxabb klasszikus balettet jellemzi. Egy hard core punk zenész attitűdjével viszonyul a hagyományos, jólneveltséget mutató, szabályokhoz igazodó művészi formákhoz, miközben előadásaival a Ballet de l’Opera de Paris-ban vagy a holland Danse Theater-ben lép fel. Mintha David Bowie vagy Frank Zappa a Zeneakadémián adna koncertet. Természetesen nem véletlenül ezt a két zenészt emeltem ki a lázadók széles köréből, hiszen mindkettejükkel dolgozott együtt a La La La Human Steps. A világhoz való viszonyuk hasonlóan élesen fogalmazódik meg: a polgárpukkasztás és -provokálás az együttesnek is lételeme, akárcsak bármely valamire való rockzenésznek.
Magyarországi fellépésükön a klasszikus hagyomány fontossága, illetve az ahhoz való, minden tekintélytiszteletet elvető viszonyulás szintén meghatározó lesz. Az Amjad című darabban ugyanis a zenei alapanyag két olyan mű, amelyek szinte már közhelynek számítanak a klasszikus színpadokon. Csajkovszkij balettzenéi, nevezetesen a Hattyúk tava és a Csipkerózsika adta a koreográfus számára a kiindulást, azaz a lehető legmélyebb romantikus tradíció. Persze nem Lock az első, aki hozzányúl ezekhez a nagy klasszikusokhoz, és értelmezi át, bontja szét, hogy aztán valami újat rakjon össze belőlük. A Hattyúk tava leghíresebb kortárs parafrázisát Mats Ek készítette, de gondolhatunk a húszéves Szegedi Kortárs Balett legutóbbi bemutatójára is. Juronics Tamás ugyan szintén eltért a hagyományos, mesés interpretációtól, a zenei anyagon azonban nem változtatott. Lock koreográfiájában ezek a zenék nem egy az egyben hangzanak el, hanem Gavin Bryars átiratában, aki kamarazenekarra hangszerelte a két nagyszabású kompozíciót. Az élőben elhangzó kamarazenébe Blake Hargreaves elektronikus hangszerei is beleszólnak. A romantikus inspirációt nem csak a zene modernizálásával értelmezi újra, hanem feltehetőleg a látvány is egyenrangú komponense az előadásnak. A díszletet ugyanis Quebec legismertebb kortárs szobrásza, a lassan nyolcvan éves Armand Vaillancourt tervezte. A társulat vezető táncosai pedig szintén a szakma legmagasabb szintjéről valók. Így fellép majd a budapesti előadásban Andrea Boardman, aki a kanadai balett vezető táncosa volt, illetve Xuan Cheng, aki 2004-ben a Shanghai Balett Verseny győztese volt, aztán a kanadai társulat tagja lett.
Azaz úgy tűnik, minden összeáll ahhoz, hogy novemberi debütálásuk alkalmából tömény dózisban kapja meg a budapesti közönség mindazt, amit a La La La Human Steps lassan harminc éve képvisel a nemzetközi kortárs táncéletben.
(2007. november 1., 2., 3., 19:00 - Művészetek Palotája, Fesztivál Színház - Édouard Lock/La la la Human Steps: Amjad)
hírlevél
