Zenés színház

Puccini-bemutató készül Szegeden

2019.09.18. 09:40
Ajánlom
Október 11-től láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban Giacomo Puccini két egyfelvonásosát, A köpenyt és a Gianni Schicchit Göttinger Pál rendezésében.

A köpeny és a Gianni Schicchi Puccini életművének különleges darabjai, az Angelica nővérrel együtt a Triptichon hármasát alkotják. A zeneszerző szerint mindhárom történet a halállal foglalkozik; figyelemreméltó, hogy a melankóliára és tragikumra mindig kapható komponista egy szellemesen diabolikus, a commedia dell'arte hagyományait élesztgető kisoperával zárja a diskurzust – írta róluk egy kritikusunk.

A Szegedi Nagyszínházban Göttinger Pál rendezésében kerül színpadra a Triptichon két darabja. „Nem vagyok operarendező – annak ellenére, hogy kiskorom óta az akarok lenni, és hivatásos rendezőként is foglalkozhattam vele már többször is –, ezért olyan nekem operával dolgoznom, mint egy szafari-parkos kirándulás.

A műfaj iránti rajongásom ugyanaz a gyermeki érzés, mint a vadállatok megcsodálása”

– nyilatkozta a bemutató kapcsán a rendező, és hozzátette, szintén Szegeden készült a Sly, amely örömteli közös munka volt. „Azok közé tartozom, akik szerint a színházcsinálás értelme az együtt töltött minőségi idő. Az előadáskor ugyan másokat is bevonunk ebbe a közösségbe, a nézőket – de ugyanúgy az együtt töltött idő a lényeg, nem a produkció. Az csak… egy következmény. A sok közül egy. Ha a próbaidőszak alatt együtt töltött idő minőségi volt, akkor annak a végeredménye is az lesz – ez a naiv elképzelésem.”

21-111853.jpg

Göttinger Pál Szegeden Puccini-operákat rendez (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

A Gianni Schicchi főszerepeit (két szereposztásban) többek között Ferenczy Orsolya, Kobács Éva, Somogyvári Tímea Zita, Dobrotka Szilvia, Vajda Júlia, Balczó Péter, Turpinszky Gippert Béla éneklik; A köpeny főszerepeit pedig Cseh Antal, Réti Attila, László Boldizsár, Turpinszky Gippert Béla, Bocskai István, Makkos Ambrus, Bordás Barbara és Kónya Kriszta.

A Szegedi Szimfonikusokat Kardos Gábor és Pál Tamás igazgatja, közreműködik a Szegedi Nemzeti Színház tánckara.

Göttinger Pál hatéves korában látta A köpenyt az Operaházban. Az élmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma színházzal foglalkozzon, sőt ő maga rendezze a darabot, amelyet remekműnek tart. „Sűrű, mellébeszélés nélküli, mégis gazdagon és mély rétegekkel színezett képe annak, hogy kap sebet a másik emberbe vetett hit bizonyossága. Teljesen megbízunk a másikban, odaadjuk magunkat neki – és aztán egyszercsak, minden átmenet nélkül bizonyosak leszünk benne, konkrét bizonyíték nélkül is, hogy méltatlan a bizalmunkra.

Mind a két bizonyosság olyan erős, olyan megkérdőjelezhetetlen, hogy az átbillenés pillanatát nem bírja ki az ember pszichéje. Utána kétségbeesik, nyüszít, kegyelemért könyörög – vergődik és pusztít egyszerre.”

A színpadra állítás során a cél ennek a másodpercnek, az átbillenés pillanatának előkészületeiről, megtörténtéről és következményeiről szóló, hagyománytisztelő előadás létrehozása.

31-111856.jpg

A köpeny és a Gianni Schicchi énekesei (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

Göttinger szerint az operarendezés emberábrázolásra kevéssé alkalmas, ugyanis a műfaj nagy képekben, kifeszített pillanatokban gondolkodik. Egy operajelenet tízperces muzsikálássá bonthat egyetlen másodpercnyi történést is. A Gianni Schicchi szereplői ráadásul első ránézésre nem sok titkot rejtenek. Azt mondják, amit gondolnak, motivációik világosak, replikáik átlátszóak, ármánykodásaik nevetségesek. Mintha kabarészereplők lennének, nem is emberek. Ez az ábrázolásmód nem engedi a másik darabnál lehetséges (és élvezetes) indítékok, belső ívek szálazgatását, az állandó kétesélyességet, hanem nagy formákban kell gondolkodni, erős gesztusokban, kapzsiságról, alávalóságról, másokon átgázolásról, semmi-sem-drága győzni akarásról kell beszélni úgy, hogy ne legyen az egész didaktikus – és lehetőség szerint szórakoztató is maradjon. Erről a munkamódszerbeli különbségről, a két darab két féltekéjéről szólnak majd a szegedi munka a próbafolyamat hetei, és ezen kutakodásuk állását tárják majd a közönség elé az alkotók.

„Ahogy A köpeny mardosó kételyéről, úgy a Gianniban felbugyogó emberi senkiháziságról is mindenki tud valamennyit, ha őszintén magába néz.

Ha úgy tudjuk intézni, hogy ezekért a felismerésekért ne meggyűlöljük magunkat és a mellettünk lévő embereket, hanem megnyugodjunk együtt, és megkíséreljünk tovább lépni – akkor jól végeztük a dolgunkat” – mondja a rendező.

Az előadás október 11-én mutatkozik be. Aki bérletben szeretné biztosítani helyét az előadásokra, annak érdemes sietnie, ugyanis már csak október 18-ig van lehetőség bérletvásárlásra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Zenés színház hír

Kínában is látható Mundruczó Kornél Lohengrin-rendezése

A Bajor Állami Operaházban bemutatott produkció két este kerül színre a Sanghaji Operában. A darab főszerepeiben neves Wagner-énekesek működnek közre.
Zenés színház ajánló

Októberben folytatódnak a Metropolitan-közvetítések az Urániában

Kilenc opera, klasszikus és kortárs művek is szerepelnek az Metropolitan Opera közvetítései között, amelyek idén is megtekinthetők az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Zenés színház hír

Dubajban vendégszerepel a Magyar Állami Operaház

A hét előadásos, kétprodukciós, összesen 244 művészt és munkatársat megmozgató túra az intézmény egy évtizedes közel-keleti jelenlétének eddigi legnagyszabásúbb bemutatkozása.
Zenés színház hír

Gyógyíthatatlan betegsége miatt vonul vissza Stephen Gould

A világhírű Wagner-tenor a korábbi tervekkel ellentétben már idén sem énekelt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a fesztivál lezárultával pedig bejelentette, súlyos betegsége miatt visszavonul az énekesi pályától.