Zenés színház

Rábukkantak Luise Greger elveszettnek hitt operapartitúrájára

2017.11.30. 14:44
Ajánlom
A Libapásztorlányka (Gänseliesel) című meseopera partitúrája egy padlásról került elő.

Luise Greger (1862-1944) zeneszerző darabját évtizedek óta elveszettnek hitték. A kézzel írt kötetet Kasseli Egyetemi Könyvtár egyik könyvtárosa fedezte fel a padláson egy köteg jegyzetlap között.

Az 1933-ban először Baden-Badenben bemutatott opera ezáltal teljesen rekonstruálhatóvá válik. Eddig ugyanis csak a zongorakivonat és az Emilie Riedel által írt darab librettója volt ismert. A szöveg 1933-ban magánnyomtatásban jelent meg, ma már csak három példányban létezik.

A zongorakivonat alapján 2012-ben rekonstruálták a művet és kamarazenekari előadás keretében bemutatták Kasselben.

"A jegyzetlapok vélhetően ajándékként kerültek a könyvtárba. "Valószínűleg egy elhunyt kasseli zenetanártól vagy zenésztől származnak" - mondta Brigitte Pfeil, a könyvtár gyűjteményének vezetője. Hozzátette: munkaerőhiány miatt nem tudták korábban átnézni a jegyzeteket.

Greger mintegy 170 dalkompozíciója Németország határain túl is ismertté és kedveltté vált. A Libapásztorlányka eredetijét a Kasseli Egyetemi Könyvtár digitalizálta, az egyetem online archívumában világszerte ingyenesen elérhető.

FIDIPÉDIA

Mi a partitúra?

Az énekkari és a zenekari művek teljes szólamanyagát tartalmazó kotta (vezérkönyv), amelyből a karmester vezényli a művet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház Swingoperett

Swingoperett – Egy este az operett sztárjaival a Benczúr Palota platánfái között

A Benczúr Kerti Esték részeként június 27-re meghirdetett, különleges előadáson fellép Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Simon Panna, Bálint Ádám és Homonnay Zsolt, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja.
Zenés színház magazin

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház közönségszavazás

Szavazzon: ki kapja az Operettszínház közönségdíját?

A közönségdíjat a legtöbb lájkot bezsebelő művész kapja majd a június 24-én tartandó díjátadón. Szavazásra fel!