Zenés színház

Ramón Vargas felemás mérlegen

2012.12.01. 06:52
Ajánlom
Kik látogatják az operagálákat? A társasági élmények kedvelői? A szép hangok szerelmesei? A rendezői színházzal kibékülni nem tudó operarajongók? Legutóbb Ramón Vargas áriaestje kapcsán fogalmazhattuk meg magunkban e kérdéseket. KRITIKA

Persze megközelíthetnénk a problémát amolyan magyar módra is: nekünk csak erre telik - egy világhírű énekest legfeljebb önálló estre tudunk idecsalogatni, ám egy teljes operában való felléptetése reménytelen. Valóban akadtak évtizedek Budapest zeneéletében, amikor ez volt a realitás, mára azonban a helyzet - legalábbis néhány kiemelt rendezvénysorozat, mint a Budapesti Wagner-napok, vagy az idei évad végén állítólag újraéledő operaházi Májusünnep jóvoltából - valamelyest változott.

S főleg Ramón Vargas esetében lenne helytelen ilyesmit felhánytorgatni, hiszen a mexikói tenort három szerepben is láthattuk az elmúlt évek során - s ami hasonló kaliberű művészek esetében egyáltalán nem általános kis hazánkban, mindezt három városban: Miskolcon a Bohémélet Rodolphe-ját, Budapesten a Lammermoori Lucia Edgárját, Veszprémben pedig a Rigoletto mantuai hercegét énekelte a kétezres évek elején-közepén. Az utóbbi két előadáson magam is jelen lehettem, s ezek alapján egy nem rendkívüli adottságokkal bíró, ámde kulturált muzsikust ismerhettem meg Ramón Vargasban. A különlegesen szép tenorhangok rajongói vélhetően nem az ő lemezeit gyűjtik; főként belcanto-operákban megnyilvánuló technikai tudása (dallamformálása, frazeálása, lélegzetelállítói pianói) azonban érthetővé tette, hogy pályafutásának harminc esztendejéből miért töltött húszat a legnagyobb operaházak színpadain. November 26-án azzal a várakozással ültem hát be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nézőterére, hogy egyrészt újfent részesülök Vargas énekkultúrájának korábban már megismert erényeiből, másrészt a műsor változatossága folytán a művész más stílusokban való jártasságáról is meggyőződhetek.

Az első számok e tekintetben nem győztek meg: Don Ottavio két áriája a Don Giovanniból figurateremtés szempontjából sem volt teljesen kielégítő, de ami ennél meglepőbb, technikai értelemben is messze állt a makulátlanságtól. Vargas többször próbálta pianóban, sőt pianissimóban megfogni az exponált magasságokat (részben a kotta előírásait, részben az előadási hagyományokat követve), ez azonban olykor balul sült el: forszírozott, sőt nem egyszer rekedt nyögésre emlékeztető hangok hagyták el a torkát. Mondhatnánk, hogy e pillanatnyi indiszpozíció miatt nem sikerült megteremtenie vokális eszközökkel azt a rendkívüli férfit, aki Don Ottavio, de visszaemlékezve egy tavalyi Met-HD adásban látott szereplésére, úgy érzem, a probléma mélyebb gyökerű: Vargasnak nincs kulcsa Mozarthoz - ennek okát pedig elsősorban abban látom, hogy hangjából hiányzik az a fény, ami a nagy Mozart-tenorhősök (Belmonte, Ottavio, Ferrando, Tamino) elengedhetetlen vonása. A cselekedetei tükrében pipogya fráternek tűnő Ottaviónak a zene által kell sugárzóvá, Donna Anna méltó támaszává válnia - Ramón Vargas ezt, úgy tűnik, nem tudja hozni.

A "követel" oldalon jegyezhettük fel még az égető szerelmi szenvedély megnyilvánulását is - úgy tűnik, ez is hiányzik a mexikói művész palettájáról. Részben ennek esett áldozatul a technikailag egyébként immár kifogástalanul kivitelezett "Cielo e mar" (Ponchielli: Gioconda) a koncert második részében. Nagyszerűen énekelte meg viszont Vargas az átszellemült szerelmet (Puccini: Tosca - Képária), a borongós, reménytelen, magába forduló szenvedélyt és halálvágyat (Massenet: Werther - Osszián dala); és külön köszönet illeti őt azért, hogy ilyen nívón szólaltatta meg Boito Mefistofeléjének két Faust-áriáját. Művészetének kétarcúságára legjobban talán a Simon Boccanegra tenoráriájában csodálkozhattunk rá: míg az ária első, gyors része a maga tomboló indulataival túlmutatott Vargas lehetőségein, addig a második, líraibb rész a koncert különösen ihletett pillanatait hozta.

Hab a tortán, hogy az operaprogram végeztével egy csokorra való mexikói dalt is kapott a közönség. Mint az várható volt, a vájtfülű hallgatóságot megosztotta a sombreróban előadott, mariachi-zenekarral kísért, hangosítással énekelt népies műdalok sora: volt, aki a magas művészet nevében finnyásan elfordította az arcát, más viszont a művész nyíltságának bizonyítékaként értelmezte mindazt, amit hallottunk. (Hangsúlyozom, hogy nem a nagyközönség véleményéről beszélek: ők tomboltak lelkesedésükben.)

Ízelítő Ramón Vargas mexikói repertoárjából

Bennem kísértetiesen hasonló benyomásokat hagyott ez a néhány szám, mint két és fél éve Erwin Schrott áriaestjének tangó-blokkja: egy minden európai kötődése mellett is gyökeresen más kultúrkörből érkező muzsikus őszinte megnyilvánulásaiként hallgattam őket, melyekben a zenei minőség összemérhetetlensége ellenére is sikerült olyan lényeges emberi problémákat megfogalmaznia Vargasnak, mint korábban az operaáriák némelyikében. Anyanyelvi megnyilatkozásként hatottak, s éppen ezért utánozhatatlanul őszintén - méltó módon lekerekítve a koncert műsorát.

Ceterum censeo: javaslom A végzet hatalma-nyitány és a Manon Lescaut-intermezzo gálakoncerteken való felhasználásának betiltását - különösen, ha nincs olyan karmesterünk, aki érdemi mondanivalóval rendelkezik e zseniális, ám agyonjátszott zenekari részletekről, és olyan zenekarunk, amely tisztességesen el tudja (akarja?) játszani őket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.