Zenés színház

Rázd meg jól a fát

2009.05.04. 00:00
Ajánlom
A bonmot szerint a rádió egyik munkatársának kérdésére – miért is nem játszanak Budapesten barokk operákat – a Zeneakadémia híres professzora a következőképpen felelt: mert irtózatosan hosszúak, a történetek bonyolultak, a szereplők pedig csupa hülyeségről énekelnek.

Nem tudni, vajon emiatt állt-e ellen a hazai operajátszás a zenés műfaj 18. századi remekeinek, az azonban tudvalevő volt, hogy a jelenlegi művészeti vezető, Kovalik Balázs régóta kokettál a barokk dalművekkel, s a maga választotta helyszíneken nem egyet meg is rendezett már. Ezzel együtt, bár látszólag azzal nem összefüggésben, van jelen a rendező életében évek óta az a szándék, hogy a mai fiatalok zöme által művészeti képtelenségnek tartott opera zsánerét számukra befogadhatóvá tegye. A két indíttatás párhuzamossága szerencsére nem a végtelenben, hanem a most bemutatott opera anyagában találkozott.

Az alkotó a Xerxest alkalmasnak érezte arra, hogy az eddigi néző-rendező találkozók és a következő évtizedek közönsége számára is érthető, mai szimbólumokkal, jelképekkel megtűzdelt rendezések helyett kvázi szerzőtárssá lépjen elő, s magához az alapanyaghoz nyúljon hozzá. Választása több szempontból is érthető. Bár a darab a maga idejében megbukott, a három szerelmespár megpróbáltatásait számtalan tetszetős áriával és fordulattal elmesélő, eközben a politikai hatalomvágy ügyes szatíráját is adó történet 186 esztendős tetszhalála ellenére már a 20. századi nézők számára is az egyik legélvezhetőbb barokk operának bizonyult. Nem is beszélve az alkotófolyamatokban rejlő szimbolikus hasonlóságokról, melyek az 1738-as és a 2009-es próbálkozást a változás, változtatás igénye mentén fűzik egybe. A rendező és csapata persze ismét mindent elkövetett, hogy az ortodox operarajongókat az eszméletvesztésig fokozódó dühöngésbe hergelje: a mozgás- és látványvilágot a hiphop szcéna, az angolszász vizuális kultúra, a képregények valamint Bollywood jegyében álmodták újra. A secondo uomo emóst (érzelmileg túlfejlett, világhoz és nemiségéhez való viszonyában labilis tinédzsert) alakít, a színpadot gépkocsik, tank, repülőgép és hajó népesítik be, a díszlet falát graffitik díszítik. A direktor ráadásul a szövegkönyvbe is belenyúlt: a „Csitt!”-et hol „Kuss!”-ra, hol „…ne pofázz annyit!”-ra, a balgát elmeroggyantra változtatta; ráadásul a Xerxes kapcsán a revü sokszor (okkal) lesajnált miliőjének megidézésén keresztül akar szórakoztatni. Kovalik láthatóan – a darabbéli mondathoz hasonlóan – addig akarja rázni a tölgyet, amíg kidől.

Nos, ismerve a direktor és csapata, valamint a közönség megcsontosodott részének problémás kapcsolatát, értesülve a próbafolyamatot megszemlélő idősebb énekes generáció kirohanásairól, s látva a szokatlannak számító színrevitelt, erős volt a gyanú, hogy a premiert követően Kovalik Balázs az Operaház pincéjének legsötétebb zugában végzi, elrettentés céljából kitömve. A darab humora, a valamikori barokk színpadi akciókat idéző, látványos jelenetek azonban, úgy tetszett, a hivatásos utálkozókat is magukkal ragadták. Mégis, a rendezés igazi értékei nem elsősorban a darab vígjátéki oldalának kidomborításában, az előadás eseménygazdagságában, sokkal inkább összetettségében rejlenek. Hiszen miközben a rendező jócskán meghaladja az eddig a Xerxesnek tulajdonított humor mértékét, kihasználva a korai és mai szereplőválasztás (a valamikori kasztráltak és a mai nadrágszerepek jelenléte), valamint a dramaturgia megkövetelte átöltözések miatt az alkotásban rejlő kétértelműséget, a hatalom és szerelem összefüggéseinek kidolgozása, múlt és jelen egybecsúsztatása révén szociológiai mélységbe ereszkedik le. Hiszen ahogy ő rázza a maga tölgyét, úgy rázza, s bontja le a nyugati, fogyasztói kultúra a legősibb, legkikezdhetetlenebbnek tartott keleti kulturális mintákat is.

 
 

Így válik lassan nevetségessé magánéleti titkainak napvilágra kerülése miatt számos elérhetetlennek tűnő közszereplő Nyugaton, s a fejlődőben lévő társadalmi nyilvánosság miatt így válik tarthatatlanná a politikai iszlám hatalma Keleten is. (Néhány éve Iránban a fiatalok orgiáikról készített videofelvételeiket megosztó oldalakon elérhetővé tették, így mutatva fityiszt a hatalomnak. Nem ügyeltek azonban a háttér kitakarására, így akkor és ott még csúnya lebukás lett a vége.) Jelen darabban már recsegnek-ropognak a hársak és tölgyek, miközben az alkotó a történetből kikacsintva mond ítéletet a barokk ízlésről, felmutatva mellette ehhez hasonlóan nevetséges, saját affektáló érzelmi életünket is.

Érdekes módon a rendező nem az általa most háttérbe szorítani kívánt szociodramatikus, hanem a felhőtlenséget garantáló revümotívumok mentén megy tovább a kelleténél. Mialatt ugyanis igyekszik a karaktereken túlmutató, a cselekményben rejlő humorforrásokat is maradéktalanul kiaknázni, szórakoztatni vágyó énje néhol elszabadul, s ilyenkor megesik, hogy néhány pillanat erejéig a Mikroszkóp Színpadon érezheti magát a közönség erre kevésbé fogékony része. Ezzel együtt látványvilága és a darab színrevitele szemkápráztató és ötletdús, színpadtechnikai megoldásai nem egyszer zseniálisak – jellemzően pont akkor, amikor egy szál függöny áll a rendelkezésére. E tekintetben dicséret illeti a műszak munkáját, hiszen a színpadon némelykor beálló csúcsforgalom ellenére minden eszköz rendben működött. Ebben az esetben hozzátett a rendezéshez – nem is keveset –, és nem elvett az előadásból a terjedelmes és látványos díszlet, ahogy a jelmezek is feszes kapcsolatban álltak az előadás mögött meghúzódó koncepció valamennyi vonulatával, s nagyban hozzájárultak a nemiséghez kapcsolható kifordítom-befordítom helyzetek megteremtéséhez. A tánckar pedig az Operaház színpadán ritkán látható talajtorna elemeket a legtöbb esetben olyan puha talajfogással hajtotta végre, ami önmagában is csodálatra ad okot.

Dacára, hogy a zenekar szólamai időnként rémülten keresték egymást, s a belépéseik sem sikerültek mindig pontosra, az énekesek igyekeztek önmaguk legjavát nyújtani. Kétségtelen, hogy ezen az estén a kontratenor Bárány Péter képviselte a barokk előadásmódot a maga teljességében. A kezdeti izgalomból adódó hangképzési problémák ellenére vibrátótól mentes, tartott hangjai, kiérlelt díszítései a régizene valamennyi elvárásának eleget tettek. Előzetes jóslata azonban valósnak bizonyult, s gyaníthatóan nem hódította meg a publikumot. Érdekesen alakult a Romilda figuráját alakító Fodor Gabriella sorsa is – miközben az már az első pillanattól fogva hallható volt, hogy tudása feljogosítja a szerepre, az elsősorban a nagy nevek előtt meghajoló hazai közönségnek mégis három teljes ária kellett, hogy komolyabb tetszésnyilvánítással ismerje el tehetségét. Ezzel egy időben a komoly múlttal bíró énekesek első, sokszor egyáltalán nem problémamentes megmutatkozását is hangos bravózással jutalmazták, ami kifejezetten a koloratúrákkal szemben végleg alulmaradó Fried Péter esetében volt érthetetlen. Robosztusan telt, komoly vivőerejű, ugyanakkor statikus hangja sok más szerep mellett nem biztos, hogy a barokk operairodalom koloratúrákban gazdag darabjainak birtoklására is alkalmassá teszi. A Xerxest alakító Meláth Andrea és az Amasztriszt játszó Wiedemann Bernadett vitán felül álló alakítását előbbi esetében a – némileg a zenekar működéséből fakadóan is – inkább rezignáltan, semmint túláradóan érzelmesen elővezetett nyitóária, utóbbi esetében pedig a sokszor erővel megkoronázott díszítések tették keserédessé. Az alkotás vígjátéki oldalához tartozó szerepeket játszó Kálmán Péter és Fodor Beatrix énektudása és színészi alakítása egyaránt elsőrangú volt.

 
 

A rendező és csapata látszólag tehát ütközetet nyert, ha háborút még nem is. A kérdés most már inkább az, elkövetkező csatáikban kit tudnak majd a maguk oldalára átcsábítani, az operától egyelőre övsömört kapó fiatalabb generációból. A látványosságok, a „haverok, buli, Fanta” háromság jegyében átszabott szövegkönyv vonzereje ugyanis a próbán is csak egy felvonás erejéig tartott ki. A szünetben a meghívott fiatalok kétharmada eltűnt. Vágod?

(2009. április 30. 19:00 - Magyar Állami Operaház
Xerxes
Zene: Georg Friedrich Händel; szöveg: Niccoló Minato nyomán Silvio Stampiglia; fordí.: Csákovics Lajos, Kovalik Balázs; rend.: Kovalik Balázs; díszlet: Horesnyi Balázs; jelmez: Benedek Mari; kor.: Venekei Marianna; karig.: Szabó Sipos Máté; vez.: Oberfrank Péter
Km.: Meláth Andrea - Xerxész, Bárány Péter - Arszamenész, Wiedemann Bernadett - Amasztrisz, Fodor Gabriella - Romilda, Fodor Beatrix - Atalanta, Kálmán Péter - Elviro, Fried Péter - Ariodatész)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
Zenés színház vélemény

Miért ijednek meg a rockosított Don Giovannitól az operarajongók?

Kovács János karmester nyílt levelet fogalmazott meg Szüts Apor RockGiovanni című Mozart-átirata ellen, a kérdés felzaklatta az operarajongó facebookozókat, és rámutatott néhány fontos dologra.