Zenés színház

Regény, film, opera? – Krasznahorkai-feldolgozást mutattak be Berlinben

2024.07.12. 13:00
Megosztom
Izgalmas, ugyanakkor a műfaj hőskorát idéző tendencia, hogy rövid időn belül két opera is született ugyanabból az irodalmi alapanyagból. Csak fél éve mutatták be Eötvös Péter Valuskáját, június végén pedig a Berlini Állami Opera legújabb kortárs operaprojektje, Marc-André Dalbavie Az ellenállás melankóliája című műve is színre került, amely szintén Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. Július 4-én, a sorozat második előadásán jártunk.

Az elmúlt néhány évadban a Berlini Állami Opera rendre bemutatott egy kortárs operát, amely az intézmény megrendelésére készült. Két éve Eötvös Péter Sleeplesse is ebbe a sorozatba tartozott, most pedig egy újabb magyar vonatkozású premiernek örülhettünk. A francia szerző, Marc-André Dalbavie műve Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből készült, érdekes egybeesés tehát, hogy egyetlen évad alatt két, azonos irodalmi szövegen alapuló opera ősbemutatójának is tanúja lehetett Európa zeneszerető közönsége. Ráadásul a berlini előadást a külföldön működő magyar rendező, Márton Dávid állította színre (sőt a színlap tanúsága szerint már a mű létrejötte során is konzultált az alkotókkal), és egy rövid szerep erejéig felbukkant benne az intézmény társulati tagja, Kissjudit Anna is. Minden okunk megvolt tehát a kíváncsiságra.

Bár az Eötvös-mű kapcsán tanúi lehettünk, hogy a Krasznahorkai-regény sajátos nyelvezete és dramaturgiája ellenére is alkalmas operának, az epikus művek színpadra adaptálása mindig rejt magában buktatókat. Nem tudni, ez is szerepet játszott-e abban, hogy a darab megalkotói igen radikális dramaturgiai megoldással közelítették meg a témát. Az ellenállás melankóliájából készült előadás izgalmasan, de igen problematikusan egyesítette magában a különböző művészeti ágakat. Az események nagy része nem a nyílt színen, hanem a színfalak mögött felállított díszletszobákban zajlott, a közönség pedig egy hatalmas kivetítőn, mintegy valós idejű filmben követhette azokat.

A hatás lenyűgöző volt, mintha valóban moziban ültünk volna,

közelről láthattuk Pflaumné kispolgári lakását (Amber Vandenhoeck tervezte a díszleteket), a giccses nippeket, a meggybefőtteket (amelyek inkább kandírozott cseresznyének tűntek), és az énekesek arcjátéka is hihetetlen részletességgel tárult elénk. A különböző síkok időnként interakcióba is léptek egymással, néha a színpadon megjelenő szereplők is nézték a vásznon történteket, de olyan is előfordult, hogy a vetítésben jelent meg több réteg, és a háttérben zajló események előtt láttuk az utcán bóklászó Valuskát. Máskor felbukkant a színen a kamera is, hogy közelről mutasson meg egy-egy a szemünk előtt fel nem táruló részletet.

DSC02161-163749.jpg

Philippe Jaroussky (Valuska) és Sandrine Piau mint Pflaumné (Fotó/Forrás: William Minke / Berlini Állami Opera)

Kétség sem fér hozzá, hogy a koncepció mind elméleti, mind gyakorlati kidolgozásába elképesztő mennyiségű munkát fektettek az alkotók, ám több oka is volt annak, hogy ez mégsem bizonyult elegendőnek végig fenntartani a nézői figyelmet. Egyrészt színházban, színpadi előadást, tehát egy valós idejű, élő művészeti formát néző emberek számára nem tud elég érdekes lenni, ha szinte semmi nem történik közvetlenül a szemük előtt. Persze láthattuk Eszter úr zongoráját, és ahogy a férfi hangolta azt, vagy épp nézeteit fejtette ki, és még egy-két olyan fontosságú eseményt, mint Eszterné beszédét Pflaumné temetésén, de

a kulcsjelenetek mind a vásznon zajlottak, és a színpadon jóformán nem is ment végbe érdemi interakció a karakterek között.

Lehetséges, hogy a mű teljes egészében operafilmként feldolgozva jobban működött volna.

A kivitelezés hibái a darab gyengeségeivel is összefüggtek, maga a Dalbavie-opera is mutatott dramaturgiai fogyatékosságokat. Sőt, még az is kérdéses volt, beszélhetünk-e egyáltalán önálló műalkotásról, hiszen sem a zene, sem a szöveg nem mesélte el egészében a cselekményt, olyan üres helyek maradtak benne, amelyeket a vetítés töltött ki (vajon ha egy másik operaház is színre akarná vinni a művet, mit tudna kezdeni vele?). Bár a kortárs daraboknál a zene színházszerűsége fontos követelmény, a Dalbavie-kompozíció ennél sokkal jobban alárendelődött a történéseknek, egy idő után inkább csak egy-egy pont kiemelése, hangsúlyozása a funkciója. Bár akadt néhány önmagában is emlékezetes rész, főleg az énekszólamokban, elsősorban a Valuskának írt muzsikában, illetve Eszter úr jelenetében, ahol a zenekarban egy Bach-téma feldolgozását követhettük végig, a mű utolsó harmadában jóformán csak hirtelen megszólaló, drámai erejű akkordok jelezték, hogy most valami nagyon rossz történik.

A darab végének zenei kidolgozatlansága egybevágott a cselekményvezetés problémáival. Míg a mű első felében a részletekbe menő ábrázolás érdekessé tette a produkciót, alighanem az alkotók is rájöttek, hogy a rendelkezésre álló idő alatt ilyen alapossággal nem képesek végigvezetni a közönséget a cselekményen. Így a történet egyre homályosabb lett, a konkrét történések helyett mind több filozófiai fejtegetés szólalt meg, a szereplők maguk mondták el azokat a gondolataikat, amelyeket a regény függő beszédben ismertet. Talán mondani sem kell, hogy

az ilyen típusú elméleti eszmefuttatások – bármilyen érdekesek is olvasva – színpadon kevéssé állják meg a helyüket,

a darab egy idő után nehézkessé, vontatottá vált. Ebben az is szerepet játszott, hogy a már említett teljességre törekvés mellett az adaptáció nem kapta meg azokat a hangsúlyokat, amelyek orientálnák a nézőt, miközben nagyjából színre került a cselekmény, kérdéses maradt, hogy mi ennek az egésznek a lényege, miért történik mindez, és nekünk mi közünk hozzá. A tendenciát két egyértelmű hiba erősítette: egyrészt mind a zeneszerzőnek, mind a rendezőnek az erőszak iránti óvatoskodása, csak nagyon sejtetve tudatták, éppen mi történik, így az nem volt képes igazán sokkolni. Másrészt Valuska – szó szerint ködbe vesző – további sorsa következtében nem nyílt lehetőség alakjának az eredeti műben megjelenő lehetséges értelmezéseire.

DSC01292-163749.jpg

Philippe Jaroussky (Valuska), az előtérben Florian Eckhardt mint Férfi a vonatról (Fotó/Forrás: William Minke / Berlini Állami Opera)

Az előadás legnagyobb értékét az egészen kiváló szereposztás jelentette. Philippe Jaroussky pont annyira nem evilági lényt formál meg Valuskaként, mint amilyet a zeneszerző akkor képzelhetett el, amikor kontratenorra írta a szólamot. Az énekes bebizonyította, hogy bár ez a hangtípus hamar kopik, az övé még kifogástalan állapotban van, éterien gyönyörű, elragadó szólamformálást hallottunk tőle. Eszterné szerepében Tanja Ariane Baumgartner vokális és színészi produkcióját tekintve is egészen démoni volt, drámai szerepeken edződött, telt mezzoszoprán hangja, ha kellett, érzékien búgott, miközben jól megmutatta a figura végtelen közönségességét is. Ellenpontjaként az ugyancsak kiváló Sandrine Piau Pflaumné szerepében parádésan részletgazdag mimikájával és korlátlanul szárnyaló hangjával a legerősebb jelenetek motorja volt. A rengeteg további közreműködő közül ki kell emelni Florian Eckhardt néma szerepét, aki a vonaton történő zaklatási jelenettől kezdve, újabb és újabb felbukkanásain keresztül, szinte rezzenéstelen, rejtélyes, mégis roppant karakteres arcával hozzájárult a feszültség fokozásához. A Staatskapelle Berlin Marie Jacquot vezényletével igényesen és hatásosan muzsikált, feltehetőleg nem rajtuk múlott, hogy a zene nem tudott erősebb hatást gyakorolni.

Érdekes kísérletnek lehetett tanúja, aki megnézte a Berlini Állami Opera új produkcióját, Az ellenállás melankóliáját. És mint minden kísérletben, talán nem is kizárólag a siker számít, hanem mindaz a tapasztalat, amit jelen esetben művészetről, médiumokról, formanyelvről megtudtunk. A zene, a színház és a film társítása népszerű tendencia, amely alighanem sokféle formában fog még a jövőben megvalósulni. Egészen egyértelmű, hogy a mostani kombinációjuk is fontos mérföldkő volt ezen az úton.

Fejléckép: Sandrine Piau mint Pflaumné és Tanja Ariane Baumgartner mint Eszterné (fotó/forrás: William Minke / Berlini Állami Opera)

Mire tanítanak minket a mesék? – új Mundruczó-rendezésen jártunk Berlinben

Kapcsolódó

Mire tanítanak minket a mesék? – új Mundruczó-rendezésen jártunk Berlinben

Úgy tűnik, Ruszalka-szezon van, mindössze egy héttel a budapesti premier után mutatta be a maga új produkcióját a Berlini Állami Opera. Mundruczó Kornélnak a mesék logikájával és archetipikus jelentésrétegeivel kapcsolatban volt mondanivalója.

Kit a részvét tett emberré – Az árnyék nélküli asszony Bécsben

Kit a részvét tett emberré – Az árnyék nélküli asszony Bécsben

Nagy érdeklődés előzte meg az osztrák fővárosban Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának előadásait, amelyet az idei évadban Christian Thielemann dirigálásával tűzött újra műsorra az intézmény. Kritikánk az október 24-i előadásról.

Egyetlen kísérleti laboratórium az egész világ

Egyetlen kísérleti laboratórium az egész világ

Ősszel mutatta be a Berlini Állami Opera Wagnertől A nibelung gyűrűjét, a világ legjobb Wagner-énekesei, köztük egy magyar művész főszereplésével. Az áprilisi operafesztiválon néztük meg az előadásokat.

„A kitűzött cél adott, és a hajlandóság is, a véget nem érő munkára” – Interjú Kissjudit Annával

„A kitűzött cél adott, és a hajlandóság is, a véget nem érő munkára” – Interjú Kissjudit Annával

Erdaként lépett színpadra Kissjudit Anna a Berlini Állami Opera új Ring-produkciójában. A fiatal mezzoszopránnal ottani élményeiről, a legnagyobb operasztárokról és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kovács János: „Egy zenekar érző lelkekből áll”

Hetvenötödik születésnapján köszönti a Kossuth-díjas karmestert a Nemzeti Filharmonikus Zenekar: december 10-én Mahler 6. szimfóniáját adják elő a Müpában. Kovács János a művel való első találkozásáról is mesélt.
Vizuál

A fák titkaitól az angyalokig – Wim Wenders és Enyedi Ildikó találkozása Berlinben

Wim Wenders és Enyedi Ildikó beszélgetett november 12-én a Collegium Hungaricum Berlin színpadán. Fák, emberek, helyek, emlékek és persze angyalok – ezekről osztották meg gondolataikat a világhírű filmrendezők.
Zenés színház

Visszakövetelt támogatásból finanszírozhatta előadásait az Opera? – újabb állítások a Mentőöv Programról

A SzíDoSz időközben húsz érintett beszámolóját gyűjtötte össze, és azt állítja: a művészekkel visszafizettetett állami támogatást az intézmény végül saját előadásainak finanszírozására fordította.
Vizuál

Öt magyar emigráns, akik nyomot hagytak London építészetén és dizájnján

A londoni Liszt Intézet november 19-én nyílik kiállítás azon magyar alkotókról, akik az 1930-as évek üldöztetései elől menekülve formálták a brit főváros látképét és a modern dizájnt.
Plusz

Krasznahorkai László díszdoktori címet vehetett át a Szegeden

Koszorúzással, jubileumi szenátusi üléssel, díszdoktori címek és rangos egyetemi kitüntetések átadásával ünnepelte november 14-én a Szegedi Tudományegyetem az Egyetem Napját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Kolovratnik Krisztián: „A La Mancha Lovagja a mindannyiunkban élő reményről és egy jobb világba vetett hitről szól”

A Játékszín december 12-én mutatja be a La Mancha Lovagja című világhírű musicalt Kolovratnik Krisztiánnal a címszerepben. A színész a műfajjal való kapcsolatáról, a darab legfontosabb üzenetéről és a kis színpad nyújtotta bensőséges tér előnyéről is beszélt a Fideliónak.
Zenés színház ajánló

Két közkedvelt produkcióját újra műsorra tűzi az Operettszínház

A januári és februári műsor különlegessége a Csókos asszony bemutató mellett, hogy a Lili bárónő és az István, a király kizárólag néhány előadás erejéig visszatér a Nagymező utcai teátrum színpadára.
Zenés színház hír

Visszakövetelt támogatásból finanszírozhatta előadásait az Opera? – újabb állítások a Mentőöv Programról

A SzíDoSz időközben húsz érintett beszámolóját gyűjtötte össze, és azt állítja: a művészekkel visszafizettetett állami támogatást az intézmény végül saját előadásainak finanszírozására fordította.
Zenés színház kritika

Kései remeklés – Jonas Kaufmann Otellója Bécsben

Sztárszereposztásban láthatta a közönség a Bécsi Állami Opera színpadán Giuseppe Verdi Shakespeare nyomán írt, időskori operáját, az Otellót. Vágyhat-e még másra a zenerajongó szíve? – tehettük fel a kérdést a november 2-i előadáson.
Zenés színház ajánló

Sose halunk meg – egy történet, amelyben ott van az élet minden szépsége

Történet barátságról, szabadságról, nagy álmokról és az élet szeretetéről, amely egyszerre nevettet meg, és érinti meg a szívünket. A Pannon Várszínház zenés előadása december 6-án látható a MOM Sportban.