Zenés színház

Rekordévet zárt a Szegedi Szabadtéri

2014.08.26. 13:30
Ajánlom
Soha nem látott sikerként értékelik a szervezők az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat, ahol összesen 71 ezer néző volt kíváncsi a nyári előadásokra. Ezzel az ország legsikeresebb és egyben Európa egyik legjelentősebb színházi fesztiváljává nőtte ki magát.

Augusztus 23-án, a Mamma Mia! utolsó előadásával véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok 2014-es évada. A Szabadtéri Kft. fennállása óta ez lett a fesztivál rekordéve, mind a látogatottságot, mind pedig a jegyárbevételt tekintve. Az új menedzsment első saját évében, a megörökölt bázisévhez viszonyítva 60%-os nézőszám növekedést és 90%-os bevételnövekedést ért el. Huszonhat estén összesen 71 ezer néző látta a színvonalas nyári produkciókat. Az esős időjárás ellenére előadás nem maradt el, mindössze egy alkalommal volt szükség esőnapra. Fontos eredmény a kulturális kormányzat kiemelt támogatása is: az idei évadot Balog Zoltán miniszter nyitotta meg Szeged város polgármestere mellett.

Az idei évad egyik kiemelkedő eredményének számít, hogy a fesztivál történetének legjelentősebb színpadtechnikai beruházása és a helyszín 180 fokos fordulása is sikerrel vizsgázott. A változást a fesztiválra látogató nézők elfogadták, a hivatalos közvéleménykutatás előzetes információi alapján az derült ki, hogy úgy érzik, nem csorbult a produkciók művészi értéke. A közreműködő alkotók, művészek kiemelték a fordulás pozitívumait is, így például a kedvezőbb akusztikát.

A Harangozó Gyula művészeti igazgató által összeállított programtervet tehát, ahogyan az a látogatottsági adatokból is kiderül, szerették a nézők. Gérard Depardieu fellépése a Háry János című produkcióban kimagasló eredmény a fesztivál történetében: Szegeden ilyen széles körben ismert világsztárral még nem találkozhatott a közönség. 

Az évad csúcsának egyértelműen a non-replica változatban a világon először Szegeden színre vitt Mamma Mia! című musical bizonyult, soha nem látott közönségsikert ért el a darab. Az eredetileg meghirdetett öt helyett hét előadást kellett tartani, így csak ezt a produkciót összesen 28 ezer ember látta. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a fesztivál életében először, a bécsi operaház mintájára állóhelyeket is árusítottak az előadásokra. Volt olyan este, amikor az egész nézőtér, vagyis négyezer ember tombolt a darab végén az ABBA zenéjére - ilyen felemelő, mindenkit megindító közösségi élmény már régen jellemezte a Szabadtéri produkcióit.

A menedzsment szerint fontos eredménye az évadnak az is, hogy jelentősen nőtt a Szabadtéri médiaértéke, kommunikációs hatékonysága, ezáltal pedig a városmarketingre gyakorolt hatása, mely kezdettől fogva a fesztivál egyik fő célja. A produkciókról több ízben is hírt adott a teljes országos sajtó. A Háry Jánost a Magyar Televízió kilenc kamerával rögzítette. A 2015-ös programot hamarosan meghirdetik, annyi már most biztos, hogy az ABBA-musical jövőre is műsorra kerül. Az új szereposztással visszatérő Mamma Mia! július 17-i, 18-i és 19-i előadásaira már most is lehet jegyeket venni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.