Zenés színház

Rendhagyó koncerttel kapcsolódik nagypéntekhez az Operettszínház  

2023.03.06. 15:55
Ajánlom
A nagypénteki Feltámadás koncerten fellép Fischl Mónika, Ninh Duc Huang Long, Süle Dalma, Vadász Zsolt és Pete Ádám, a Budapesti Operettszínház Zenekara és Énekkara, valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendékei. A koncertet Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója vezényli majd. Az ünnepi műsor első részében klasszikus alkotások részletei csendülnek fel, a második részben pedig elhangzik Webber Requiemje.

A teátrum folytatja lélekemelő misszióját, és a Feltámadás című koncertet tűzte műsorra Nagypénteken – olvasható az Operettszínház közleményében. A nagypénteki koncertnek ugyanis voltak előzményei. A 2022-es Ave Maria gálán Horváth Zoltán atya, aki a katolikus egyházat képviselte, jelezte a színház vezetői felé, hogy régi vágya teljesülhetne, ha Webber halotti miséje a liturgia részeként csendülhetne fel a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz templomban. Ez az esemény tavaly, halottak napján meg is valósult.

Szinte leírhatatlan az a felemelő érzés, amely azáltal hatotta át az embert, hogy ebben a szakrális térben és a liturgiai környezetben hangzott el az alkotás.

Külön köszönet Kanonok Úrnak, Zoltán Atyának, hogy megágyazott Webber Requiemje magyarországi első templomi bemutatójának” – nyilatkozta Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, amikor Magyarországon először hangzott el egy templomban Andrew Lloyd Webber: Requiem című gyászmiséje az Operettszínház művészeinek előadásában.

IMG_0985-152521.jpg

A Requiem a Terézvárosi Szent Teréz Plébániatemplomban (Fotó/Forrás: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)

A Requiem első magyarországi, templomi környezetben történő felcsendülésekor a Budapesti Operettszínház primadonnája, Fischl Mónika mellett az est másik szólistája a Vietnamban született és nevelkedett Ninh Duc Hoang Long. A fiúszoprán szóló részeit a Kodály Zoltán Kórusiskola növendékei, Bor-Fejérváry Péter és Elek Leon énekelték.

A mostani, nagypénteki szakrális koncert második felében a Requiem hangzik el, az első részre tervezett programot pedig elsősorban az énekkarra építik.

DSC_0857-152615.jpg

A Budapesti Operettszínház Énekkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula (Fotó/Forrás: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)

Felcsendül benne Bach János passiójának nyitókórusa és Verdi I lombardi című művéből a Jeruzsálem kórus. Előadnak egy részletet Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című acapella kórusművéből is. Mindezek mellett Mozart c-moll miséjéből is elhangzik a Laudamus te ária, Süle Dalma előadásában, Vadász Zsolt pedig Dvořák Stabat materéből énekel egy áriát, valamint Liszt Krisztus oratóriumából Jézus monológja hangzik majd el, Pete Ádám előadásában, illetve egy francia zeneszerző, Dubois Krisztus hét szava a keresztfán című művéből is hallhat részleteket a közönség.

Az ünnepi koncert április 7-én este 7 órakor kezdődik a Budapesti Operettszínházban. 

Fejléckép: Fischl Mónika és Ninh Duc Hoang Long (fotó / forrás: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.
Zenés színház ajánló

Bel canto mesterműben énekel Kolonits Klára

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon.