Zenés színház

Rendkívüli támogatást kap az Operaház

2012.04.27. 09:15
Ajánlom
A kormány 1,4 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el. A dalszínháznak december 15-ig kell elszámolnia az összeggel.

A támogatás jelentős részét, összesen 841 millió forintot a beszerzésekre fordítanak, 112 millió forint jut felújításokra, a pénz maradék részét pedig a bérekre költik. "Még nincs a számlánkon a pénz, de úgy tudjuk, hogy május 10. körül megérkezik. Ősszel összesen 1,7 milliárdot vontak el tőlünk, már akkor is jeleztem, hogy az évadot így nem tudjuk végigvinni. Ezzel az átcsoportosítással - ami persze még nem a teljes visszapótlás - az évad második fele és a következő szezon első része megoldható" - nyilatkozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, aki arra számít, hogy az esztendő végén újabb kiegészítést kaphatnak: "A normális működéshez szükségünk van az előző évi költségvetési támogatásra."

4FB4BFB3-D61B-4D18-9333-459FE76B9DF5

Arabella - sajtótájékoztató a Magyar Állami Operaházban - Ókovács Szilveszter

A rendkívüli támogatatás nélkül nem tudták volna leszerződtetni a 2012 második felében színpadra lépő művészeket, és nem tudták volna ősszel kinyitni a házat. Sőt, még az idei évadban felkért külsős énekesek gázsiját sem fizethetnék ki. A rendkívüli támogatás elköltéséhez rendkívül erős pántlika kötődik - jegyezte meg a kormánybiztos. "Cserébe másfajta működési struktúrát ígértünk és valósítunk meg. Nem költhető az Erkel Színházzal kapcsolatos munkálatokra, annak a fedezete - 1,7 milliárd forint - külön soron szerepel a költségvetésben. Abból az összegből egyelőre még nem használtunk, erős menetben haladunk a közbeszerzések dzsungelében."

Az 1,4 milliárdból nem fordítható pénz továbbá a végkielégítésekre sem. A közalkalmazott énekesek és más munkatársak felmentéséről szóló papírok átadása jelenleg is folyik, ezek 4-12 hónap alatt futnak ki, az utolsó napon folyósítják a végkielégítéseket. A dalszínháznak ígérete van rá, hogy külön forrást kap erre a célra, nem is lehetne másként - mutatott rá Ókovács Szilveszter -, az Operaháznak nincs lehetősége ilyen, több mint egymilliárdos keret kifizetésére. A rendkívüli támogatásból a színpad felújítását, az esti előadások költségeit és egyéb beszerzéseket fedeznek. A következő évadra az ideinél 25 százalékkal több előadást terveznek, a részleteket május 8-án jelentik be, a bérletárusítás 14-én indul. "A 2013-14-es évad terveivel is jól haladunk, legkésőbb ősszel szeretnénk őket nyilvánosságra hozni" - tért ki rá a kormánybiztos.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.