A klasszikus zene gyakran negatív felhanggal jelenik meg a filmekben. Arról már a Fidelio is kimerítően írt, hogy miért imádják Hollywood pszichopatái, sorozatgyilkosai, főgonoszai a klasszikus zenét. Persze vannak pozitív példák is, filmjelenetek egész sorát tette szebbé, gyönyörűbbé a muzsika, erről is van egy szép listánk.

Az Egyesült Államokban szeptember 14-én bemutatandó Bel Canto című film szerencsére pozitív példa. Az Anna Patchett-regény magyarul a borzalmas Életszonáta címmel jelent meg az ismeretlenül csengő Kelly kiadónál, és akit nem rémített el el a cím vagy a borító, azok szerint egy hiteles és meghökkentő alkotásról van szó. A fülszöveg szerint a San Francisco Chronicle az ​utóbbi évek egyik legszebb regényének nevezte a könyvet.

A történet egy amerikai énekesnőről – egy díváról – szól, aki egy túszdrámába csöppen. A filmben az opera műfaja nem kap ironikus felhangot, és nem is az a szerepe, hogy egy érzelmes csúcsjelenet giccses aláfestése legyen – írja a New York Times. „A thriller és a romantikus dráma elemeit ötvözve, a Bel Canto (...) zenéje önálló karakterként, katalizátorként használja a zenét, megmutatja a benne rejlő életerőt, amely összekapcsolhatja a művészt és a rajongót, a túszt és a túszejtőt, a plutokratát és a forradalmárt.”

A Bel Canto legfontosabb áriája a Dal a Holdhoz Dvořák Ruszalka című operájából.

Íme az előzetes:

A NY Times megszólaltatta az egyik rendezőt, Paul Weitz-t, aki testvérével, Chris-szel közösen jegyzi az alkotást. „A film romantikus és tragikus, és egyáltalán nem törődik azzal a nagymennyiségű iróniával, amivel a kortárs narratívák ma egy történetet kezelnek. (...) Arra jöttem rám, hogy ez a sztori lényegében operai léptékű.” Julianne Moore színésznő elmesélte, hogy a film készítése közben szerette meg ezt a zenés műfajt. Úgy véli, hogy operaénekesnő bőrébe bújt ehhez a szerephez, arra tanította meg, hogy az élő, hús-vér színházat nem pótolhatja semmi, még a filmvászon sem.